2015. április 24., péntek

Szittya Emil mint képzőművész?



Honnan ismerős ez a név? Megvan, Kassák Egye ember élete alapművében, mikor Kassák elhatározta, hogy Párizsba gyalogol, valahol a németeknél összetalálkozott Szittyával, aki nála jóval többet tudott a túlélésről, és gyakorlatias tanácsaival csakugyan pénz nélkül kijutottak végül.  Csak persze közben megjárták a poklot, és Szittyáról is kiderült, hogy nem egészen önzetlen. Ha nem lenne képzavar, Szittyát leginkább egy kedves Rejtő szereplőnek képzelném el, aki kártyán elnyeri a Nóbel dijat és egy almát is képes igazi fegyvernek láttatni a zsebében.
A történet sajnos nem ennyire vidám, később találkozunk még a regényben vele, és sajnos mint besúgó tűnik fel a történetben. Nyilván nem volt könnyű élete, az már biztos. De hogy képzőművészként emlegessük? Ez egy kicsit erős, pedig mint mindjárt látni fogjuk, nem elképzelhetetlen.
Szittya Emil igazi neve tehát Schenk Adolf. Miután Kassák a párizsi magyar követségtől kiimádkozott vonatjeggyel hazatért, ő maradt, és működtette a Les hommes nouveaux anarchista folyóiratot. Ezt még el is lehet képzelni róla, hiszen ügyes szervező volt és Kassák könyvében is mint anarchistát ismertük meg. 1915-ben Zürichbe megy, találkozik Trockijjal, itt kapcsolatba kerül a dadával. Mondjuk el nem tudom képzelni, honnan tudta Párizsban, hogy Zürichben mi készülődik. Aztán egy újabb fordulattal Magyarországra visszatér, és marad is egészen 1918-ig. Ismét a németeknél találjuk, majd 1927-től hirtelen megint Párizsban terem, sőt rögtön a Montparnasse-on. Itt megint nem tudjuk, mi történik vele, mindenesetre hamarosan már cikkeket ir főleg német képzőművészekről, de Picasso-ról is. Ezután már több fordulatról nem tudok beszámolni, hacsaknem arról, hogy feleségül vesz egy Erika nevű nőt. Az biztos, hogy valamikor elhatározta azt is, hogy festeni fog, mivel többször emlitik a képeit, noha nincs kiállitása. Csak halála után kezd el foglalkozni vele a bécsi Löcker galéria, és állitólag a pesti Kassák múzeumban is láthatóak voltak a képei. Annyi bizonyos, hogy miután a felesége is meghal, a képek rejtélyesen eltűnnek, és nem is várható, hogy valaha is előkerülnek. Talán jobb is igy. Láttam én már nagy izgalommal várt előkerült anyagot, melynek jobb lett volna az ismeretlenségben maradnia. Micsoda életút! És mi lett volna, ha nem szól közbe folyton a történelem..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése