Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Baán László, aki végső soron mint középszerű múzeumi teremőr munkálkodott volna teljes megelégedettségben, azonban valamiért összehaverkodott pár emberrel. Ez amúgy mindegy is lett volna, megesik az ilyesmi, de azért a történet eféle folyásához valóban egy közép-afrikai államot képzelünk el inkább, mint kicsiny országunkat. Merthogy a viccember, akire az ország a kultúrális javai elég nagy részét bízta, hopp remek háttérpanorámát rittyentett Habony Árpinak, akiről mellesleg nem kéne tudnunk, hogy kicsoda, és nem is tudjuk, amellett, hogy a Louis Vuitton táskáját lóbálja mindenfelé. Szegény luxustáskagyár, én a helyükben megkérném Árpikát, hogy ugyan tegye már le...
Szóval ha valaki 10 év múlva vissza akar emlékezni, annyi történt csak, hogy Baán tökingyen odaadta a Szépművészetit Habonynak, és erre még büszke is volt, valami olyat nyilatkozott, hogy a fontos emberekkel jóban kell lenni.. Azért jobb helyeken ezt lopásnak hivják, és messze repül az ember, ha megpróbálja, kivéve az olyan banánállamokban, mint a mienk, ahol Baán legfeljebb egy simogatást kaphat, amiért olyan ügyesen segitette a havert. Nem mintha az ország többi dolgával nem pont ugyanez lenne, a kézi vezérlés és a törvények teljes semmibe vétele, de az is lehet, hogy az egészet csak álmodom, miért is ne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése