2016. október 21., péntek

Szabó László szobrász a Sesztina galériában



Néha az az érzésem, hogy a külföldre ment és ott alkotó magyarokról egy végtelen hosszú felsorolást lehetne folytatni. Mai alanyunk, mint annyian, a 2.vh elől menekült Svájcba, majd onnan ment tovább a franciákhoz, ahol elvégezte a Szépművészeti Akadémiát. Rögtön el is helyezkedett, mint kőfaragó egy templomfelújitáson. Ezután, és itt jön a csoda, vagy szemfülesség, szerencse, bármi is legyen az, a Montparnasse-ra költözik, és bekerül - igaz 3 év alatt - jobb galériákba, és vásárol egy műtermet. Innentől még felfelé vezet az út, Miróval és Picasso-val állit ki, 74-ben a müncheni olimpiára készit szobrokat. Állitólag 27 gyereke van. Amikor lehetett, visszajárt szülővárosába, Hajduszoboszlóra, de Cannes-ban is sok időt töltött.
Itthon alig volt kiállitása, nincs benne a köztudatban. A Sesztina galériában, ami maga is egy, hmm, érdekes intézmény, amit úgy értek, hogy a körülményei azért lehetnének jobbak, hátul egy nyikorgó faemelkedőn át érem el azt a pár méteres helyet, ahová a műveit tették. Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy bár a falak fehérek, a hely bár elmenne raktárnak, azért egy ilyen jónevű szobrásznak ennél talán jobb körülményeket kellene teremteni.
Persze lehet úgy is fogalmazni, hogy milyen jó, hogy egyáltalán bele lehet futni a szobrász műveibe Debrecenben. Hiszen korábban én sem ismertem a nevet, és szinte bizonyos, hogy nem is ismertem volna meg máshogy. Ilyen értelemben a galéria egyszerűen csak egy lehetőség, hogy aki utánanéz, a megfelelő személynek nézzen utána. Ezzel együtt továbbra is, immár 26 milliomodszor mondom, hogy jobban meg kellene ismernünk azokat, akik külföldön, jórészt Párizsban futottak be. Mennyivel gazdagabb lenne a művészettörténetünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése