Media és networks cimmel rendezték át a Tate egyik állandó kiállitási részét. A Tate ma már nem egyszerűen egy kiállitási hely, hanem egy labirintus, egy átláthatatlan erőd Umberto Eco A rózsa neve könyvéből, a tudás titkos és szerencsére megközelithető erődje. De ne gondolja senki, hogy könnyedén a nyakába szakad ez a tudás, elég végigsétálnia a termeken...
Kezdjük ott, hogy a tér áttekinthetetlenül nagy. Eleve öt szint van, a középen futó mozgólépcsőből jobbra és balra is kiállitás, mind rengeteg teremmel, beugróval, és persze annyi utalással, hogy ember legyen a talpán, aki azt mind követni tudja. Elindulunk az időben nagyjából Picasso-tól, és aztán eljutunk egyszer 2016-ig. Ez túl sok. És még azon belül is ugrálunk stilusokban, festészet és szobrászat, videómunkák és performance között.
Szerencsére ezt a részt úgy félévente teljesen átrendezik, igy mindig újat tud mutatni. Ne gyötörjük magunkat az egész tárlat felfogásával, inkább válasszunk ki egy darabot, ami maradandó élmény. Bármilyen furcsa is, ez most számomra egy hifitorony.
Mielőtt belépek a terembe, már hallom a zongorahangfoszlányokat és egy
bemondó hangját. Amikor meglátom a szerkezetet, megállok. Kb. 8 méter magasan
rádiókészülékek mindenfelé kör alakban, mindegyik bekapcsolva és mindegyik
szól. Az egészen régi, múlt század ötvenes évekből származó rádiók vannak alul,
és felettük egyre újabb kütyük. Ahogy körbesétálok, megtalálom az én első
rádiómat is, pedig az nem volt egy drága vagy jó darab... És nagyon eltalálták
azt is, hogy mi szól. Alulról bemondó hangja jön, középről zongora, felülről
egy másik bemondó, és mintha ezeket variálták volna szintenként is, nem mindig
az jön, amire számitok..
De ez mind nem fontos, mert ahogy állok az egész rádióhalom előtt, és
hallgatom a kakofóniát, nem tudok nem arra gondolni, hogy ezzel véget is ért
egy korszak, soha többé nem lesz már gyerek, aki leül a rádiója elé, tekergeti
az állomásgombot, és hallgatja a távoli adásokat. Minek is tenné, hisz ott az
internet, a tévé, ezek a magányos rádiók pedig továbbra is szólnak, de már magukban
és önmaguknak, amig még lesz áram bennük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése