2017. január 1., vasárnap

Könyvajánló: Nyáry Krisztián: festői szerelmek

Nincs mit tenni. Akárhogy kerülgettem a Kieselbach galériában, a facebook-on, könyvesboltokban, hiába. Megkaptam karácsonyra, ajánlották vagy tizen, majd kiszúrta a szemem, semmit sem tehetek. Ez lehet a tavalyi év legolvasottabb művészkötete. Persze attól még, mert a Blikket sokat olvassák, még nem kell szakirodalomként forgatni, de nem térhettem ki a kihivás elől. Elolvastam tehát.
Az első benyomásaim pozitivak voltak. Kiváló papirra nyomott, nem is tudom, talán középrövid, mindenképpen egy fél tábla csoki elmajszolása alatt elolvasható szösszenetekről van szó. A festők kiválasztása természetesen esetleges, de nem találhatják el az összes kedvencemet. Meg ha már szerelmi történetek, akkor nyilván nem Paál Lászlóval jönnek..
Mielőtt még elvesznénk a részletekben, feltétlenül meg kell emlitenem, hogy aki jót szeretne olvasni, az vegye elő Brassai Beszélgetések Picassoval kötetét, Rockenbauer Zoltán Csinszka történetét vagy akár az Ecce homo-t ami Munkácsy-ról szól. Ezek jó könyvek.
De mondom, jól indul a könyv. Rippl-Rónai, hát persze, még emlékszem is a két leányzóra, de élvezetes újraolvasni a történetet, egy kicsit még a korba is belepillantunk, remek. Nincs azzal semmi baj, hogy festőkről ir, bár sejthető azért, hogy Rippl-Rónai is azért kerül elő, mert igen jól követhetőek a lányok az életművében, a festményeiben. De ez egy érdekes, tömör, élvezetes irás. Megkockáztatom még azt is, hogy mivel az eddigi Rippl-Rónai irások felületesen tárgyalták a nőket, ez az új szempont friss és frissitő olvasni is a sok pointilizmus leirás után. Sok festőnél pedig még én is elgondolkodtam, hogy miként is zajlott az élete, egyáltalán nem jött rosszul egy kis információ. És igen könnyű megjegyezni pl. Egry József katonakórházas történetét. Sőt, megkockáztatom, hogy Czóbel Bélánál a szakma sem volt tisztában Modok Mária festészetéről, hiszen a festőnő mint biztos hátteret nyújtó családi szervezőként volt ismert, s ha jól emlékszem a tavalyi újrarendezett életműkiállitás sem tárgyalja túl részletesen őt.
Ha csak ennyi lenne a könyvben, bizisten még ajánlanám is, egyáltalán nem zavaró, hogy csak felvillant jeleneteket, és az olvasók számára a festészetük részletes tárgyalása amúgy se lenne célravezető.
Csakhogy van egy kis probléma. A Czóbel irás után nagyot esik a könyv szinvonala. Nem mondom, addig is nőügyi botrányokra kihegyezett szösszenetekkel találkozunk, de azért felsejlik a festő is mögöttük. Onnantól kezdve (és ez a könyvnek még az egyharmada sem) tényleg a bulvárújságok szintjére esünk vissza. Értem én, hogy Galimberti Sándor és Dénes Valéria (akik azért valljuk meg, nem is annyira ismert nevek) remek tragédiát hoztak össze, de a róluk szóló irás már csak arra koncentrál, hogy a festő öngyilkosságának megágyazzon. Ellenszenvet kelt ez a tálalás. Aztán szerintem még soha senki sem buzizta le Mednyánszkyt, ráadásul az irás alapján a festő valójában idejének 90 százalékában a szeretői után futkorászott, amikor épp nem siratta szerelmét. Ezen felül ott is nagy történetet sejtünk egy-egy irás kapcsán, ahol valójában semmi sincs, mondjuk Kosztánál, aki egyszerűen találkozott egy lánnyal majd vele élt, de a szöveg annyira próbál valami szenzációt találni, és lényegtelen lányokat összehozni a festővel (ez szinte mindegyik történetben megvan), legfeljebb a végére odairja, hogy nem bizonyitott a kapcsolatuk. Sőt, egy idő után már a szerelmi szál sem érdekes, csak botrány legyen, ez látható Derkovitsnál, ahol a kilakoltatást úgy irja meg, hogy az valóban még a bulvárt is alulról súrolja. Rengetegszer kihasználja azt is, hogy a festők nagy része abban a korban élő modellel dolgozott, és a szerző szerint biztosan több is volt ott. Hiszen értjük: egy pucér lány és a festő..
Egyes irásokban újra felhozza a meleg festő rémképét, noha állitását semmivel se tudja igazolni, és a részletek, amiket kiemel, egyáltalán nem támasztják alá a feltétlezését (ő maga is azt irja zárszónak, hogy saját maga elől is titkolta a festő az irányultságát). Hát persze.
Az is rettentő furcsa, amikor egy indiai lányt mutat be, mint legismertebb magyar festőt (Amrita Sher-Gil valóban ebben az országban született, kb. ennyi ami ide kötné). A sztori viszont jó, van benne szerelem is, tehát mehet.
Összességében tehát sajnos egy rettenetes bulvárkönyvről van szó, ami némi háttérinfóval azért szódával olvasható, főleg ha a Blikket olvassuk és igényünk van egy kis pletykára. Mindenki másnak inkább azt javaslom, hogy a könyvesboltban csodálja meg a szép papirt, amire nyomták a könyvet, majd nézelődjön tovább. Én szóltam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése