Újra hangsúlyoznom kell, hogy a Biennálé teljesen máshogy működik, mint egy kiállitás, ahova odamegyünk, végignézzük a műveket, elmélkedünk róluk, sokszor vissza is megyünk művekhez. Eleve Velence hatása alól nehéz kivonni magunkat, vagyis mire odaérünk a kiállitáshoz, már eleve telitődtünk a várossal. És az Arsenale területre sokmindent lehet mondani, de nem éppen apró hely. Épp ezért itt azon a művek tudnak érvényesülni, amik látványosak, könnyen megérthetők, esetleg eleve nincs is akkora mondanivalójuk. Persze most lehet tiltakozni, és azért szerencsére bőven van elmélyülésre épülő mű is, viszont a csak látványra épülő darabok érthetőbbek.
Egyébként mellékszál, de nem igazán értem, miért nincs egyáltalán táblakép, mára már szerintem túl vagyunk azon, hogy csak az lenne a művészet, viszont ennyire kiiktatva se kéne lennie.
Itt van ez a szoba, ami teljesen sötét, egyetlen erős reflektorral világitanak meg egy fehér téglalapot, amivel láthatóvá válik, hogy egy jó 20 centis porréteg van a padlón. Ez a por mindig kavarog egy kicsit, és ezáltal igen érdekes látványt hoz létre. Egy ember pedig ott áll egy seprűvel, és ha aláhagyna a por lebegése, ő utántölt egy seprűvel. Ez az ember takarékos, apró mozdulatokkal dolgozik, de mindig van mit csinálnia. Én kora délután értem ehhez a teremhez, és teljesen egykedvűen, de folyamatosan tette a dolgát. Látványos volt, és a porréteg sepregetése széles asszociációra ad lehetőséget...
Nekem ez a mű tök tetszik. Szerintem tök szép.
VálaszTörlés