2018. március 10., szombat

A Műértő magyar power 50-es listájának félreértései

A Műértő minden évben - az angol Art World újság nyomán- kihozza a hazai 50-es listát, ami szándékai szerint a művészeti szinteret leginkább befolyásoló embereket listázza. Az idei rangsor eleje: 1. Baán László, 2: Fabényi Júlia, Spengler Katalin-Somlói Zsolt, 4: Maurer Dóra, 5: Pados Gábor, 6: Somogyi Hajnalka és az Off-Biennálé csapata, 7:Pőcze Attila, 8: Mélyi József,9: Sasvári Edit, 10: Petrányi Zsolt.
A 20. helyre befut Kieselbach Tamás, Deák Erika a 40., érdekes hogy Molnár Annamária csak a 44.
Természetesen minden listán lehet elmélkedni, vitatkozni, és hát persze hogy szubjektivek is, szóval megsértődni rajtuk nem igazán érdemes. A 20. helyezett simán lehetne máshol 40. vagy éppen rá se kerülne a listára.
De azért mégiscsak szembetűnő pár dolog. Az egyik rögtön az, hogy titkos az, hogy kik szavaznak és az is, hogy mi alapján. A módszertan nem nyilvános, tehát ha én Kis Pipin galériavezető vagyok, és magamra adok maximális pontot, az is rendben van. Az angol lapban ezt úgy oldják meg, hogy egyrészt nyilatkoznak a pontozók, másrészt eléggé érthető, komplikált és utánkereshető szempontrendszer van, amiben persze még mindig van szubjektivitás, de azért egész más 20 oldalon keresztül, táblázatokkal megspékelt magyarázatot olvasni, mint a műértőben egy pár szavas leirást, hogy bocsi, titkos az egész.
A másik komoly kételyem maga az eredmény. Ha ez egy komoly lista lenne, Baán László nem kerülhetne rá. Hiszen múzeumi negyed már nem lesz választások előtt, a Szépművészeti zárva, az Mng poros mint Munkácsy festménye, miről beszélünk? Baán László a megbukott fellángoló, a politika szinpadára betévedt megmagyarázó ember, aki momentán semmilyen intézményt nem vezet és semmilyen kiállitást nem szervez. Egy jó húzása azért volt: a Szépművészeti kincseit kölcsönadta Európa minden múzeumába, ezért cserébe elképzelhető, hogy majd kap műveket kölcsön, ha majd egyszer újra kinyit a múzeum (és Baán még ott lesz). Szóval az ő neve ezen a listán teljes tévedés.
Ha pedig az első helyezettnek rajta se kéne lennie a listán, minek továbbmenni? Ám tessék: Fabényi Júlia a Ludwig igazgatója a 2. Namost neki épp most jár le a megbizása, egyrészt nem fogják újraválasztani, másrészt ha mégis, a Ludwigban akkor sem történik igazából semmi eget rengető. Sőt. Egy óriási elszalasztott lehetőség az a hely.
A 3. helyezett műgyűjtő páros viszont szerintem jó helyen van, ámbár megkockáztatom, hogy akár 1. helyre is kerülhettek volna - persze ehhez háttérinfók kellenének, hiszen nem mindegyik gyűjtő veri nagydobra szerzeményeit.
A 4. helyen Maurer Dóra ismét tévedés. Eleve a művészeti szcénára egy művész kevesebb befolyással bir, mint egy kurátor, igazgató, ami még akkor is igaz, ha Maurer amúgy maga is szervez kiállitást, pl. a soha senki által nem látogatott Vasarely múzeumba. Le a listáról.
5. Pados Gábor az Acb tulajdonosa, na ő valóban az első 5 hely valamelyikén lehet.
Akik nyilvánvalóan lemaradtak, azok a műgyűjtők. Persze nem mindenki nyilvánosan gyűjt, de azért mégis voltak 200 millió ft-os leütések aukciókon. Ja, persze ehhez már háttértudás is kellene...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése