Francia fotózsurnalisztika a párizsi fotóházban

Egészen pontosan úgy szól a cim, hogy találkoztam a francia fotóval.. és létezik! Ezzel a felütéssel persze inkább kérdéseket generáltam most, hiszen Párizs inkább az egyik fővárosa a fotónak..De a Mep, vagyis a párizsi fotóház igazgatója nem igy gondolja. Példaként a bevezetőszövegben azt irja, hogy amikor találkozott a Moma hires kurátorával, John Szarkowski-val, és a francia fotóról beszélgettek, a kurátor egyszerűen ezt mondta a francia kortárs fotóról: az nem létezik..
Persze ez csak egy jól hangzó mese, ugyanis természetesen jól hangzó neveket már elég régóta produkál a francia fotó, és most gondolhatunk a fotóriporterek sokaságára, akik mindenhol ott voltak, ahol történt valami, vagy a képzőművészeti ágra, ahol meg mondjuk Pierre és Giles ismertségű emberkék vannak..Azért ne tévedjünk el, Amerikában semmi sem fontos, ami európai, igy a francia sem, de azért ezen a kontinensen meglehetősen nehéz a franciák nélkül beszélni fotóművészetről. A kiállitás viszont szerencsére egyáltalán nem egy sznob névfelmutatás, hanem egy izgalmas válogatás. A legfelső emeletre kerültek a fotóriporterek. Ide olyan képek kerültek, amik egy érdekes helyszinen készültek ÉS elég művésziek ahhoz, hogy érdemesek legyenek egy galériabeli bemutatkozásra. Különösen megragadt az öbölháború homokszinű bunkereit, fegyvereit művészien bemutató sorozat. A homoksárga 10 árnyalatát látjuk a képen, teljesen absztrakt az egész, ám a jobb sarokban észreveszem, hogy mégsem absztrakt a kép, mert egy tankot ábrázol, de ezt csak egészen közelről, a kép előtt megállva látom. Az itt bemutatott képeken sosem az aktualitást látom, hanem az ország vagy hely jelenségeit legfrappánsabban bemutató, átgondolt sorozatot.

Egy emelettel lejjebb már a tiszta képzőművészeté a terep. Nagyon finoman azért megjelenik a felelősségvállalás is, más szóval szolidaritás, amikor a társadalom legalsó rétegei átszűrődnek a művészeti beállitásokon...A következő szinten pedig jönnek a nagy nevek. Nagyjából mindenki 3 méter falat kapott: természetesen teljesen lehetetlen bemutatni valakit ekkora helyen. De most a listakészités volt fontos, ugyanakkor nincs hiányérzetem: ez az 5-6 kép elég jól mutatja, hogy milyen témákat preferált az illető, a teljes életművet meg amúgy is inkább egy életműkatalógusban keressük.
Nagyon érzékeny válogatás ez. Úgy érzem, teljesen szubjektiv, miközben felállit egyfajta narrativát, egy magas szintet, amit aztán végig fenntart. Hangulatba hoz.