2018. április 15., vasárnap

Sajtófotó kiállitás a Capa központban

Mindeközben nálunk sajtófotó kiállitás van. Namost általában ez azt jelenti, hogy a legjobban elkapott pillanatfotókat teszik ki, vagyis mittudomén, egy autót megelőz a saját kereke, a fotós épp ott van, és elkapja a pillanatot..Vagy az egyik politikus félrenyel, félrenéz, kacsint, bármit csinál. Na ilyen fotókból egyetlen sem volt a mostani kiállitáson. Ez eléggé furcsa, hiszen akkor mi marad, ha már ez sincs? Vegyenek egy Hócipő-t (újságot), abban még van ilyen kép. Az idei sláger a megapeace. Jaj, nem, dehogy, akarom mondani a szerencsétlen, falusi, lehetőleg cigánycsaládok elviselhetetlen körülményeinek fotózása. Szó se róla, elég szörnyű, hogy egyesek hogyan kénytelenek élni, nyilván tudnak távolba merengően nézni, a fotós meg ezeket a nyilvánvalóan beállitott képeket adja el riportnak. Ja bocsi, nem mondtam még, mi ezzel a bajom. Egyrészt az is, hogy ténylegesen elviselhetetlen körülmények között élnek legalább egymillióan. A másik viszont az, hogy ebből kell anyagot csinálni. Ezermillió fontos dolog történik, de nekünk az éhezők mutogatása a fontos. Mert persze, mutassák. De ilyen mennyiségben ez már visszataszitó.
Azért a szervezők is érezték, hogy ez harmatgyenge, ezért berakták Máté Bencét. Te jó ég, természetfotó mint riport? Nem azért, imádom a képeit, és ő tényleg elkapja a pillanatot, ráadásul intelligens, jó szeme van, jók a fények, de régen nem ezt hivtuk sajtófotónak.
Ha már mindenáron ki kell emelni valakit, akkor Ajpek Orsolyát emelném ki -index.hu - aki Londonba kiment magyarokról készitett riportot. Az eredeti cikk is hosszú és érdekes volt, itt a kiállitóteremben is érdemes volt ezt megkeresni. Az alanyok meglehetősen őszinték, még úgy is, hogy ők azért már valamit letettek az asztalra, ami erősen alá van becsülve az anyagban, de ezzel együtt ez egy informativ, jó anyag. Csak pont fotóilag érdektelen, mindenkiről készült egy igazolványkép, meg egy a munkahelyük előtt, persze ennek a dokumentációnak ez a lényege. A többi anyag annyira felejthető, hogy már el is felejtettem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése