2018. augusztus 15., szerda

Egy kissé aggódom


Persze ez csak a magamfajta ultragazdag, mivel fapados repülővel utazni tudó ember problémája. De azért kissé összevontam a szemöldököm. Aki amúgy nem olvas híreket, azoknak irom, hogy egyébként Ryanair sztrájk van, 600 járatot töröltek, mert a cég a saját pilótáit szivatja azzal, hogy folyton áthelyezi őket egy másik bázisra, igy aztán sokan januárban Kölnben laknak, februárban mittudomén, Budapesten, márciusban már Milánóban és igy tovább.. A Ryanair szerint ez nem probléma, mint ahogy az se, hogy időnként otthagyják a csomagokat, sőt ugyebár a gurulós bőröndöket le kell adni, hiába kézipoggyász. Saját tapasztalat, hogy valami történt mostanában, mert eddig szinte sosem futottam bele késésbe, talán mázlim volt, az utolsó 3 utamon viszont mindhármon, és nem is kevésbe.
Az is rettentően rossz érzéseket sugall, hogy már egyáltalán nem tűnik úgy, mintha a fapadosok értünk lennének. A Wizz és a Ryanair is direkt máshová ülteti az utasokat azért, hogy külön pénzt zsebeljen be, hiszen egy barát/barátnő nyilván együtt szeretne ülni, tehát majd megveszik a helyüket sok pénzért. Ez szerintem bunkóság. Az, hogy direkt rosszat csinálnak, szerintem nem fér bele egy normális cég működésébe, mint ahogy az sem, hogy úgy hallottam, úgy törölnek járatokat, hogy egyáltalán nem értesitik az embereket erről.
Ez persze egy művészeti blog, nem utazási. De ez is hatással van a témára, hiszen eddig mondjuk Londonba és Párizsba azért több repülővel, olcsón el lehetett jutni. De ha a két fapados sztrájkba lép, a saját pilótái és az utasai ellen támad, annak nem lesz jó vége. Mint ahogy már az is bosszantó volt, hogy a franciák sztrájkjai miatt nem repült az Airfrance, emiatt aztán nem is vettem rá jegyet, és mivel még mindig nem oldódott meg a helyzet tavasz óta, azért ki tudja, ha most veszek egy jegyet, akkor repülhetek-e.
Valóban, az elmúlt években elkényeztettek a légitársaságok a pontosságukkal, olcsóságukkal. Talán új, izgalmasabb időknek nézünk elébe...

1 megjegyzés:

  1. Csak most keveredtem erre a blogra, kedves Balázs, és meg kell hogy mondjam, tetszenek az írásai. Ezentúl rendszeresen jövök majd ide olvasgatni.

    VálaszTörlés