Közben rájöttem, hogy az előző bejegyzésben irt hangulat uralkodik rajtam - nincs mit tenni. Úgy érzem, egyszerűen túl sok minden történik a világban, túl sok az inger, a festő, az alapitvány, a megismerni való információ, és még ha csak azért fizetnének nekem (de hát nem teszik), hogy egész nap ezeket ismerjem meg, akkor se jutnék a végére. Persze emlékszem erre az érzésre, a könyvek kapcsán már átéltem ezt. Ott is el akartam olvasni mindent, de tényleg mindent, majd egyszercsak rájöttem, hogy nem fog menni, még gyorsolvasásban sem. Jót csevegtem erről Szaniszló Judittal pl. akitől megkérdeztem, épp mit olvas, mondott valamiket, és rákérdeztem, hogy dehát ezt meg azt kéne olvasnod az irodalmi kánon szerint - ő meg cask mosolygott, hogy nem kedveli XY-t, miért olvasná, mégha kánon is.
Művészeti lapokból is lehetne Dunát rekeszteni, pláne most, amikor alacsony a vizállás. Csak francia nyelvű lapból van 20000, ennek ellenére nem birok magammal, és még újra és újra újabbakat keresek, noha a már megvett lapok is lassan elfoglalnak egy külön lakást - mármint az enyémet...
Szóval itt egy újabb lap, ez elvileg a szakmabelieket célozza. Valóban, egész hosszú listát hoz olyan alapitványokról, amikről sosem hallottam, ösztöndijakról, amiket nem fogok megpályázni stb. Nyilván csak a mostani hangulatomról tudok beszámolni, most azt gondolom, hogy az interjúkból az derül ki, hogy a megfelelő oktatási intézménybe kell bekerülni, ott lehet igazán kapcsolatokat szerezni. Az egyik galériás arról mesél, hogy semmi gondja anyagilag, és az egyetemen szerzett kapcsolataiból él, egy művész elmondja, hogy a suliban találkozott valakivel, aki beinditotta őt, és aztán jön a hosszú felsorolás, hogy kikkel lehet megismerkedni és hova érdemes pályázni.
Réteglap ez, de talán van benne valami. Majd fél év múlva előveszem újra..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése