Pelevin már sok jó könyvet letett az asztalra. Ott van a T (vagy T gróf), ami Tolsztoj mai reinkarnációját dolgozza fel egyszerre könnyvfakasztóan viccesen és mégis elgondolkodtatóan, ott van a Pi generáció, ami a hatalomhoz való viszonyt figurázza ki, a Snurf, de még ezeken kivül is rengeteg könyv, tehát aki naprakész akar lenni az életműből, az az utóbbi években minden évben új Pelevin könyvet olvasott.
Az új regénye egy kurátorról szól, aki valójában programozó, és "még valójábban", vagyis a titkos életében egyszerű bűnöző, műtárgyhamisitó. Pelevin jól látta meg, hogy az olvasói nincsenek igazán képben a kortárs művészettel - már persze ha egyáltalán képben lehet lenni - viszont jeges borzongás fut végig rajtuk, ha mutatnak nekik egy 3 méteres bronzpókot, hogy mi kerül ezen x millió dollárba, rubelbe, bármibe..Az iró jól játszik rá az értetlenségre, és gipszkornak nevezi a legújabb kori művészetet, mint ami önmagában is az átverésről szól, és ebbe a közegbe helyezi az először kurátorként megjelenő főhősnőt. Főhősnőt mondok, noha Pelevint kitalált még néhány nemet, ezzel egyszerre figurázva ki a genderterminológiát és az azt érinthetetlennek mondó diskurzust. Az egész regényben feltűnően nekimegy az összes mai divatos irányzatnak: a nemek összevissza keverednek, az iró pedig nem kiméli a többi irányzatot sem. A regényében az emberek közti személyes érintés, a szex tiltott, mivel mindenféle betegségekhez vezet, és a regényfolyam szerint mindez a multicégek titkos piacszerzési művelete volt, mivel igy mindenkinek el tudnak adni egy személyes Iphone vagy androidbabát.
A könyv kifejezetten érdekes lenne, ha...talán egy kicsit sokat markolt, talán csak túl bő lére eresztette a nagy kortárs művészetes dumát, de végig azt éreztem olvasás közben, hogy ez már sok. Ha egy eseményt leirhatna 10 szóban, akkor biztos, hogy fél oldalon keresztül cifrázza, élvezettel merül el az általa teremtett műalkotások részletes leirásában. Talán egy kicsit sok művészettörténetet olvasott...A regény nagyjából felében nem is történik más, mint a kortárs művészet pocskondiázása. Meg is érdemli, nem mondom, csak éppen ez egy regény, és a cselekmény háttérbe szorul. Sajnos az iró, miután felvázolta magának a cselekményt, és megirta pár oldalban, köréirt egy komplett művészettörténet paródiát. Ha ugyanezt 100 oldalban irja meg, még ajánlanám is a könyvet, de igy csak azoknak az időmilliomosoknak ajánlom, akik mindenáron el akarják olvasni a komplett életművet. Pedig amúgy jó és fontos témákról is beszél, és végre valaki, aki úgy beszél az elmagányosodásról, hogy attól nem leszek rögtön depressziós...A könyv viszont ebben az értelmezésben arról szól, hogy a technika sajnos megváltoztat minket. Milyen jó lett volna, ha erről ir többet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése