2019. május 6., hétfő

Frieze Art fair 1.

Őrületes New York hét jön, Frieze-el, Momával és mindennel, ami csak szem-szájnak ingere. New York sok szempontból a világ közepe, és persze erre szépen rá is játszanak: május első hétvégéjén nem kevesebb, mint 8 művészeti vásár nyilt meg egymás mellett.
A Frieze-en jelen vannak a legnagyobb galériák, a kinálat összességében éppolyan elképesztő, mint egy hasonló vásáron bárhol a világban.
Ami feltűnt, az a portré és az emberábrázolás teljes hiánya. Mintha hirtelen mindenki a személyiségi jogokhoz kapna, szinte mindenhol absztrakt műveket találtam, még olyan festőktől is, mint Alex Katz, aki pedig épp a portréiról hires. Sárga-zöld képe számomra a festő egészen más oldalát mutatta meg, mint amit eddig ismertem. Az a néhány portré, ami viszont kikerült, rögtön a középpontba is került. Az absztrakt anyag ugyanis rettentően hullámzó volt. Volt Sam Francis és Motherwell, akik a többmilliós kategóriában indultak, és nagyon sok olyan kép is volt, ami szerintem nem volt oda illő. No persze ezt minden vásáron érzem, nem újdonság.
A vásár maga egy egészen zöld szigeten van a belvárostól nem túl messze, de azért éppen elég távol ahhoz, hogy a kiutat is egyfajta kirándulásnak érezzük. Ez az elszigeteltség segit a hangulat megteremtésében és a ráhangolódásban egyaránt. Amire aztán szükség is van, mert az alkotások többsége figyelmet kér a nézőtől - amit aztán nem feltétlenül kap meg. Többezer kép egyetlen délutánra - ez bizony nem éppen látogatóbarát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése