2019. július 14., vasárnap

Madarász Gergő a Szivem galériában

Magyarázatra szorul a helyzet. Madarász Gergő ugyanis képregényrajzoló. A majomdaráló című képregénye mellett 10 évnyi festészeti munkáját láthatjuk most a falakon. Ebből már sejthető, hogy nem túl gyakori, hogy ecsetet vesz a kezébe ceruza helyett, pedig a portréi figyelemre méltók. A Havibaj képregényrajzolójaként is ismert Gergő ügyes és szerethető portrékat mutat.
Kicsit jobban megvakarva a felszint már ellentmondásos a kép. Egyes portrék valóban jól sikerültek, de azért bőven van mindenből kilógó, túl egyszerű vagy vitatható minőségű kép. Ami rendben is van, mivel  egyes képek nagyon régiek, a stilusuk pedig nem kiforrott - itt arról van szó, hogy én, mint kritikus, túl sokat várok egy alapvetően ad-hoc kiállitástól. Hiszen azért alapvetően vadhajtásról van szó: Gergő képregényeket készit, nem képeket. Milyen jó lenne mégis, egy-két képet látva, ha komolyabban venné a portrékat, ugyanis akad a képek között igazán nagyszerű is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése