2019. szeptember 29., vasárnap

Könyvajánló: Sophie Calle: True stories

Nagyon szeretem Sophie Calle műveit, mert őszinték, talán túlságosan is azok. Az ő művészi eszköze az őszinte női érzelemvihar - de mindez nemhogy bántó, hanem kedves gesztus, és hát őszintén: melyik nőtől nem kaptunk már hasonlót? Egy alkalommal azért akart férjhez menni, hogy menyasszonyi ruhát vehessen. Hogy ki a szerencsés választott, az mindegy is. Máskor választani kell a macskája és a pasija között. Természetesen a cicához fűzik kedvesebb érzések. Az is gyorsan kiderül, hogy a szülei nemigen foglalkoztak vele, rossz társaságba került, sztriptiztáncosként dolgozik, de ezt is természetesnek veszi.
Mivel nem tud jól pasast választani, igy nem is lehet boldog, de ezt is könnyed természetességgel fogadja. A könyv második feléből láttam már egy kiállitást Londonban, a Photographers house-ban a Soho-nál. Ott a szülei elvesztését emelték ki, ami ugyanolyan szomorú, mint az egész könyv, de ott is Sophie természetessége és őszintesége nyilatkozik meg. Azt irja: 1985. Anyám beirta a naplójába, hogy meghalt az anyja. 2005: én is beirtam a naplómba, hogy meghalt az anyám. Nekem sosem lesz gyerekem. Ez a vége a történetnek.
Őszinte és elgondolkodtató könyv ez, rengeteg párkapcsolati témával, némi szomorúsággal. Ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése