Préhistoire kiállitás a Pompidou-ban

Bizony régen volt már, amikor a Pompidou-ban nem egy konkrét festőt, még ritkábban, hogy nem egy korszakot, hanem ezúttal egy témát vettek elő, ez pedig a történelem előideje. No nem arról van szó, hogy csak többezer éves műalkotásokat mutatnak, hanem egy romantikus előidejűségről, amibe azért elég sokminden belefér. Amikor belépünk, rögtön egy koponya fogad, csak hogy ne gondoljuk azt, itt most neoncsöveket fogunk látni. A történelmi tulajdonképpen ősember korába sokan vágyakoztak már, hiszen ki ne szeretne légszennyezés, gyárak és adóhivatal nélkül éldegélni. Csak sajnos akkor elég sok dolgot fel kell áldozni ezért, ennek ellenére a vágyakozás elég erős volt ahhoz, hogy az műalkotásokban csúcsosodjon ki. Nem is kell sorolni a neveket Picasso-tól akárkiig, hiszen könnyebb felsorolni, hogy ki nem festett/szobrászkodott múltba révedő kompoziciókat.

A kurátorok végre tobzódhattak a Pompidou hatalmas raktárában, és valóban érdekes tárgyakkal tértek vissza. Régen láttam már Brassai képeket, de itt nemcsak képeket, hanem szobrokat is láthatunk tőle. Ha már szobor, Giacometti is bemutatkozhat más oldaláról, de előkerül Max Ernst is. A kurátori koncepció végig teljesen világos és ötletes, és annyi szempont szerint sorakoztatja a műveket, hogy önkéntelenül is egyfajta best of válogatássá fajul a tárlat. Mutassuk be őt is, meg még őt is - mondhatták a kurátorok, a látogató pedig nem győzi palástolni a meglepettségét, hogy egy újabb teremben megint egész máshogy közelitik meg a témát. Nagyon erős ez az anyag, még egy álbarlangot összehoztak, de a leglenyűgözőbb az, ahogy az absztrakt és a mai műveket beillesztették a klasszikusnak számitó anyagba anélkül, hogy törést látnánk a koncepcióban - tényleg sokat dolgoztak ezen a kiállitáson..