Eleinte furcsán néztem New York-ban az Icp-ben (nemzetközi fotóház), hogy egy csoportos kiállitásra beraktak dagerotipiákat, amik 1850 körül készültek, noha a téma egyáltalán nem indokolta a historikus kitekintést. Később sok más helyen is láttam, hogy az archaikus technikákat ugyanúgy használják, és nem csak múzeumokban. Ha magyar példákra gondolok, akkor pl. Telek Balázs használta előszeretettel a lyukkamerát, de Minyó Szert Károlytól sokáig lehetne sorolni a példákat, hogy ki használja ma is az elvileg elavult fotótechnikát. Érdekes, hogy nálunk, mármint Pesten viszont sosem látok ilyet egy tetszőleges, akár régi időkre hajazó kiállitáson sem.
Mindezt csak azért irtam, mert rendkivül furcsa, hogy az Au Revoir kiállitás hogyan került a Budapest Történeti Múzeumba. Olyan szempontból jogos, hogy a képek többsége 1920 körüli, de a témaválasztás és a kortárs alkotók jelenléte inkább indokolta volna a Ludwig részvételét. Vagy ha már magyarkodunk, akkor a Műcsarnokét. Azonban ezzel is vigyázni kell, mert ideológiailag nem biztos, hogy jó üzenet az, hogy helló, x ezer magyar kiment Párizsba, nem jött vissza, és ott lett sikeres. Sőt, akad, aki sikeres és gazdag, vagy sikeres és boldog lett, francia feleséggel, gyerekekkel, akiknek esze ágában sincs e vadkelet országban körülnézni, pláne hogy az apjuk sem erőlteti a dolgot.
Az Au revoir kiállitás meglehetősen furcsa válogatás. Rendben, elég nyilvánvaló, hogy az itthon született, de emigrált fotósokról lesz szó, de ebben a kontextusban szerintem nagy mellélövés az ismert nevek, Capa és Brassai beválogatása. Capa különterem van a Nagymező utcában, de azon kivül is számtalan kiállitás volt már, ami a művészetét dolgozta fel. És - talán én értettem félre - de az egész koncepcióban számomra az ismeretlen alkotók tömege lett volna a prezentáció célja. Hogy tessék, itt van 30-40-200 fotós, akiket itthon nem ismernek, de amúgy kint meg bekerültek rég a művészeti életbe. De egy Brassai elég ismert név mindenhol, Capa pedig otthon volt mindenhol, persze a franciáknál is élt, de erőltettnek érzem. A könyvben, különösen az elsőben rengeteg ismeretlen név volt nekem is, a másodikban ellenben erősen keverednek a mindenki által ismert nevek a néhány ismeretlennel. Valószinüleg ez csak az én problémám amúgy.
A kiállitásszövegek korrektek, és valóban az életutakról szólnak, de szivesen vettem volna még bővebb leirásokat, akár térképeket. Ez arról jutott eszembe, hogy Cseh Gabi kutatta a André Kertész, Brassai lakásait, és csodálatos tanulmányt irt róluk. Erről a kiállitáson semmit sem tudunk meg. Kár érte. Ami még zavart, az az idősikok keveredése. A kiállitás semmiképpen sem időrendben van, hat részre osztották a látnivalókat. Ezek: kiindulópont, humanista fotográfia, fotó mint új médium, szalon, fotók a sajtóban, kontakt. A legtöbb kép azért 45 előtti, ezek mellett viszont számomra zavaró volt az a néhány kortárs kép. Már csak azért is, mert a kortársakat csak 1-1 kép jelezte, akkor már jobb lett volna talán egy egész termet adni nekik, ami persze szétfeszitette volna a kiállitás térbeli kereteit. Ha úgy vesszük, ezzel csak annyit mondok, hogy egyszer érdemes lenne ezeknek az alkotóknak (meg még többnek is) egy életműkiállitást összehozni, akár párhuzamosan többeknek is. Persze akkor jóval nagyobb tér kell majd. Talán, ha remélhetőleg lesz majd folytatása a kiállitásnak, akkor érdekes irányokba lehet elvinni azt..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése