Verebics Ági és Kati a szentendrei Műhely galériában

 Nagy kár, hogy a virus (és az általános művészeti közeg leépülése) miatt már nincsenek komoly kiállitások, nincsenek nézők, érdeklődők, netán vásárlók. Akik még megmaradtak, azok vagy művészek, akik céltalanul téblábolnak az üres terekben, régi szép időkről anekdotázva, vagy a szakmában mozgó emberek, akik valamiért kitartanak. Mindezt csak azért irom le, mert egy ilyen kiállitás pár éve még garantált teltházas lett volna, és bár most is voltak azért érdeklődők, azért nem taposták le egymás sarkát. Minderről legkevésbé a Verebics testvérek tehetnek, és ha véletlenül azt javasolnám nekik, hogy képezzék át magukat bankigazgatóvá, azt nem azért tenném, mert tehetségtelenek, hanem egyszerűen azért, mert jót szeretnék nekik. Messze vezetne kifejteni mindazt, hogy miért nincsenek megbecsülve az alkotók, miért nincsenek átfogó kiállitások, mindenesetre ez most egy olyan pillanat, amikor a két Verebics lány Szentendre főterén mutatkozhat be, csakhogy ki jár ma kiállitásra, ki kockáztatja a fertőzést? A kultúra gyorsan lepergett az emberekről.

A kiállitás egyfajta közös metszetet próbál mutatni a két alkotótól. Na ez az, ami szerintem a legnagyobb tévedés. Ági, a sosem megalkuvó, provokativ, érdekes, mindig újat mutató érzésem szerint vissza lett fogva egy kicsit, a képei ezen a kiállitáson inkább simulékonyak, jól illeszkednek Kati mindig finom, inkább a részletekkel operáló képeihez. Ahhoz képest, hogy a kiállitás cime permanens konfliktus, itt szépen kidolgozott testek sorakoznak, sem a két alkotó között nincs konfliktus a kiállitótérben, sem a képek nem mutatnak semmit, ami konfliktusra utalna. Ellenkezőleg. A képek annyira simulékonyak, hogy akár egy gyerekkönyvben is lehetnének. Most komolyan, egy madárfej és egy többszemű fekete macska? A tévében százszor brutálisabbakat látnak.

A legnagyobb problémám az, hogy Ági korábbi műveiben bőven találunk provokativ dolgokat. A Godot-ban látott huszár, a Missionart-os szőrhajak, vagy az Apában a csirkék, ezek erősek voltak. Kati oldaláról a hátképek, a szőlőevő nő, én ezeket folytattam volna. De ha nem ezeket, akkor is valamit kezdeni kellett volna a térrel. Új képet nem is láttam, vagy nem figyeltem meg jól. Ennyire kevés kép készül mostanában? Éppenséggel érthető magyarázat, csak ez egy kiállitás, én azt vártam volna, hogy valami újat látok.