2020. február 23., vasárnap

Soulages film

Soulages kiállitás van a Pompidou központban, ennek apropóján majdnem megvettem a katalógust is, de végül beértem egy videóval. A filmeket azért szeretem, mert ha jók, akkor nagyon érzékletesen tudja bemutatni  egy festő életét. Ha mondjuk Keith Haringra gondolok, a videó olyan látványt tudott mutatni, mondjuk a letartóztatását a new york-i metróban, ami videóként igen látványos volt.
Sajnos szivesen mesélnék bármi másról, mint erről a dvd-ről. Soulages amúgy egy fontos figura, jó képekkel, de a filmen ebből semmi se látszik. Nála is az történhetett, hogy olyan korban élt, olyan szülőkkel és olyan életet, amiben nem játszott szerepet a videó. Ma már vannak, akik egész életüket a kamera előtt töltik, Soulages nem tartozik közéjük. Elvétve akad egy-egy részlet, pár másodperces bejátszás, ebből kellett dolgozniuk. Helyszinek bemutatásánál még nem is lüg annyira ki a lóláb, de egyszerűen hiányoznak a Soulages életét bemutató videók. Ezek hiányában a narrátor mond el mindent. Nagy kár, mert amúgy lenne mit elmondani róla...Szóval igen, a katalógust kell venni.

2020. február 22., szombat

The dead web - kiállitás a Ludwigban

Sokaknak nehéz lenne már elképzelni az életét web nélkül, noha amúgy nem is nyilvánvaló, hogy jár nekünk ez a szabadság, gondoljunk csak Kinára. Azt az elméletet is sokszor megdöntötték már, miszerint a web teljesen demokratikus volna - ez nem igy van, hiszen attól még, hogy a böngészőbe beirhatom azt is, hogy kispistahirei.hu és index.hu, attól még pontosan tudjuk, melyiket fogjuk beirni, és ne gondoljuk, hogy a nagy cégek nem ragaszkodnak a pozicióikhoz.
Ez a kiállitás arról szól, hogy mi lenne, ha a webnek egyszercsak vége lenne. A gondolat érdekes, de tegyük rögtön hozzá, hogy nem eléggé átgondolt, hiszen ha belegondolunk, ha kihúzzák a kábelt, akkor minden lokális tartalom lesz, de ettől még nem változik meg. Na mindegy, a kiállitás amúgy egy kanadai kiállitás elhozatala, vagyis nem önálló gondolatból született, csak gondolom ezt volt olcsó elhozni (jaj de gonosz vagyok). A kanadai műveket szépen kiegészitették magyar művekkel is, ami számomra kissé pikánssá tette az élményt.
A kanadai rész szerintem nem eléggé átgondolt, nagyon lazán kapcsolódik a témához, és inkább számitógépes művészetet mutat, mint  a web végét. Jó, persze bármibe belemagyarázhatjuk, hogy ez most arról szól, de tényleg, isten bizony, de én még azt is el tudom képzelni, hogy nem is ez volt az eredeti cim, annyira széttartóak a művek - persze az is lehet, hogy nem minden mű érkezett meg hozzánk. A magyar ok közül Zics Brigitta az, aki leginkább beszéli a nemzetközi nyelvezetet, az ő műve akár Kanadában is lehetett volna. Sugár János archiv naplója viszont szellemes és okos mű, mert egy számitógép segitségével a keresőt használva kapunk csak tartalmat, méghozzá azt, amire rákeresünk - és persze fogalmunk sincs, valójában mire is kellene rákeresni. Számomra ez a mű volt a legérdekesebb, mert amellett, hogy régi tartalmakat mutat, bemutatja az online elérhető tartalmak esetlegességét is.
Őszintén szólva nem különösebben lenyűgöző ez a kiállitás, de ha végképp semmi más ötletünk nincs az idő eltöltésére, akkor akár oda is mehetünk..

2020. február 9., vasárnap

Könyvajánló: Németh Hajnal: 2 songs 1 end

Németh Hajnal 2003-2010-ig készitett sorozatait sorjázza ez a könyv, külön magyar és angol nyelven. Ritkán láttam ilyet, hogy a különböző nyelvek különböző lapszinnel vannak jelölve, de nagyon jó ötlet, mert rögtön látható, hogy nekünk melyik kell.
7 évnyi munkát láthatunk tehát, és ennyi idő alatt bizony készült is elég sok mű. Egy folyamatosan alkotó művésztől ez talán még el is várt, de azért a munkák mennyisége igy is igen látványos. Végigkövethetjük, ahogy Hajnal egyre inkább a hangzó anyagok felé fordul, ami persze egy könyvben elég nehezen visszaadható. Ezért kulcsfontosságú, hogy a szövegek informativak és világosak legyenek, és itt azok is. Sőt, megkockáztatom, hogy a szövegek mindenrtől függetlenül annyira fontosak, hogy azok nélkül nem is érthetőek a sorozatok. Ezért kellemes meglepetés, hogy nagy figyelmet forditottak rájuk.
A könyv különben a Modem Debrecen kiállitásának a katalógusa, és ajánlanám is mindenkinek, aki a hangművészetben szeretne elmerülni. Na ők vajon hányan lehetnek? De legyünk igazságosak: egy normális művészeti közegben jóval többet foglalkoznának vele.

2020. február 2., vasárnap

parisbudapestmetro.com

4 teljes évet végigirtam itt kiállitásokról, trendekről, eseményekről a művészvilágban, havi 10 feletti bejegyzésekkel. Azért inditottam egy blogot, mert én is nagyon örültem volna egynek, ahonnan lehet átjékozódni a művészeti eseményekről, kiállitásokról. Milyen jó lenne, ha valaki lefotózná azokat a kiállitásokat, ahova nem tudok, nincs időm elmenni..Hát én elmentem, s ha már ott voltam, irtam róluk pár sort. Azt vettem észre, hogy nagyon népszerűek azok a bejegyzések, amik egy már ismert festő friss kiállitásáról szólnak, egyrészt tájékozódási szempontból is, másrészt hiszek a személyességben. A másik célom az volt, hogy mivel már akkor is sokat utaztam, megmutassam azt, mi zajlik Párizsban, Londonban, mindenfelé a világban. Ezeket a bejegyzéseket már kevesebben értékelték, legalábbis hozzám ez jutott el, ami valahol érthető, hiszen mit érdekel engem Kispesten, mi megy a Sohoban, de azért mégis kár érte.
2017 júliustól két éven át a Havibaj cimű lap is pörgette a bejegyzéseket, akkor úgy tűnt, minden pezseg, minden nap történik valami. Talán nem is birtam mindent megirni, ami akkor történt, mindenesetre most, hogy a lap már nincs, egy picit leült a lelkesedés. No de itt van az új szerelem, vagyis ugyanaz, csak máshogy. Ez a Párizs-Budapest-metró, ami egy könyvnek indult. Novemberben volt a bemutatója az Irók Boltjában, azóta jó pár helyen kapható. Ebből nőtte ki magát a honlap, a parisbudapestmetro.com, ahová a könyv elkészülte után is rakom ki sorra az újabb és újabb interjúkat. Ezek az interjúk immár videóinterjúk, és eléggé sok energiát és időt elvisz a szerkesztésük. Nem azt mondom, hogy a blog már nem érdekel, de mindenképpen kevesebb időm van rá. Nézzétek tehát a honlapot is, folyamatosan kerülnek fel új dolgok...

Dune Varela katalógus

Hamarosan, ha minden jól megy, interjút is láthattok vele, addig is megkaptam tőle az arles-i kiállitása katalógusát, amit Arles-ban egyrészt nem találtam, másrészt mivel repülővel mentem, nem is igen lett volna helyem a hátizsákomban, hogy elhozzam.
Attól tartok, a sorozat felidézése nemigen lehetséges a személyes élmény nélkül. Arles egy dél-francia kisváros, ahol minden nyáron pazar fotókiállitások vannak a város különböző történelmi helyszinein. Dune kiállitása például egy volt kolostorban volt, a kerengőből nyilt egy lépcsőház, amiről be lehetett lépni a régi étkezőbe - természetesen semmilyen bútor nem volt a térben. Dune sorozata klasszikus templomokat mutat meg, gyönyörűen, fekete-fehérben kidolgozva őket, amelyeket egy pisztollyal többször átlőtt, pont mint Niki de Saint Phalle a 60-as években. Ezek több méteres nagyitások, és rajtuk az átlövések nyomai bizarr együttállást jelenitettek meg. Egyrészt lehetett úgy értelmezni, hogy összefüggésben van a kolostorral, hiszen ezek a régi épitmények már üresek, nem használja őket senki, másrészt én a közel-keleti helyzetre gondoltam, ahol ugye többek között Palmyra városát rombolták le, és általában a kultúra van veszélyben a fegyverek ugatása mellett.

2020. január 30., csütörtök

A Térey ösztöndijról

Ugyanaz történik most az irodalomban, mint a képzőművészetben történt, úgyhogy szinte unalmas a helyzet, egy-egy visszalépés borzolja a kedélyeket, de majd elmúlik az is. Mi is történt az mma-val? Kaptak jó sok milliárdot, amiből végtelen mennyiségű festőt vásároltak meg, hogy ne történjen semmi. A hallgatást vásárolták meg. Egy festő, pláne egy tehetségtelen, érdektelen festő soha az életben nem kapna bruttó 600000 ft-ot nulla ellenszolgáltatásért. Hát most kapnak, és mivel nem harapják a kezet, ami etet, igy ennyi, vége. A művészeti élet nem lett jobb attól, mert pénzt kapnak, nem lett több vagy jobb kiállitás. Miért is lett volna?
Az irodalomban ugyanez a helyzet. A valódi probléma az, hogy egyre fogy azoknak a száma, akiket egyáltalán érdekel ez a kortárs irodalomnak nevezett maszlag. Nekem ne mondja senki, hogy olvasta Térey bármely kötetét vagy akár csak fel tudná sorolni őket, mondjuk egyet a verseskötetek közül, egyet a prózából. És nem ér most utánanézni Google keresőben. És ez maga a névadó, a Térey dijasok között még rosszabb a helyzet. A 45 névből 8 az, akinél egyáltalán van fogalmam arról, ki ő. Bartis Attila, Garaczi László, Háy János, Kemény István, Lackfi János, Szálinger Balázs, Vörös István, Zalán Tibor. A többiek vélhetően ugyanolyan potyautasok, mint a festőknél a rengeteg kiállitás nélküli művész. Másfelől bizonyos nevek nagyon hiányoznak arról a bizonyos listáról.
Az is jogos megállapitás, hogy a 45 névből 6 nő, de amúgy ebben kár mélyebb értelmet keresni, egyszerűen ebben az országban még nem jutott eszükbe a politikusoknak, hogy itt nők is laknak.
A Térey dij tét nélküli. Ok, néhány iró kap most pénzt, szebb lakásba költöznek vagy nyáron elutaznak nyaralni, tökmindegy. Nem változtat azon, hogy pl. a Libriben nincs is már versszekció, alig van magyar irodalom, és akiket odaraknak, az is bulvár nagyrészt. Nem változtat azon, hogy az emberek nem olvasnak, nem is értik, mi lenne az érdekes ebben a kortárs szöveg dologban, inkább meghallgatják a Majkát. Érdektelen. Majd ha mutatnak olvasókat is ,esetleg elhiszem, hogy tétje is van ennek a listának.

2020. január 27., hétfő

Nagy Kriszta Tereskova interjú

Szép lassan átkerülnek a dolgok a parisbudapestmetro.com-ra. A Havibaj immár megszűnt, oda új dolog nem kerül ki, az új lapon viszont videóinterjúk lesznek hamarosan. Az átmeneti időben azért van hely hagyományos interjúra is, Nagy Krisztával pedig már régóta szivesen beszélgettem volna, igy kézenfekvőnek tűnt a találkozás. Igyekeztem nem a bulvároldalról megközeliteni a témát, ezért vállaltam egy erős zöld tea hivogatását. http://parisbudapestmetro.com/NagyKrisztaTereskova.pdf