2018. június 21., csütörtök

Lucas Arruda a Fondation Beyelerben

A Beyeler alapitvány csodás villaépülete Bázeltől 30 percnyi villamosozásra van. Kár, hogy idén felújitják a vonalat, igy inkább kocsival mentem. Egy falucska végén, a kukoricás tábla és tehenek mellett olyan kiállitóhelyet sikerült felhúzni, aminek minden országból a csodájára járnak. Egy csodás park is tartozik hozzá egy étteremmel, körben a tipikus svájci hegyekkel, igy aztán mire besétálunk a főépülethez, már rá is hangolódtunk a szépségre.
Most éppen Bacon - Giacometti kiállitás van, hamarosan irok róla, de addig is egy apró szössszenet. Az alagsorban, a restaurátorműhely mellett van egy apró, két termes galéria, nem is mindenki jut el odáig, hiszen egy Giacometti kiállitás éppen elég ingert ad. Ezért a lenti kiállitás nem is akar versenyezni vele, intim, apró képeket mutat, amik elsőre ráadásul nem is túl érdekesek.
Tulajdonképpen semmi sincs rajtuk, néhány ecsetvonás az egész. Eléggé sötét is van, és a képek is aprók. Megálltam egy pillanatra elgondolkodni, hogy mi is ez az egész. És akkor elkezdték a képek jobban megmutatni magukat. Ezek a képek intim viszonyba kerülhetnek a nézővel, nem akar sokat mondani, viszont olyan, mintha csak egy talált látvány lenne, mintha nem is festette volna valaki, csak éppen rátalált volna. Ügyes.

Brassai a Howard Greenberg galériában

Ez a new york-i galéria a legelismertebb fotósokat képviseli, Brassai pedig igen jól beleillik a profilukba. Viszont a Brassai életművet 2000 valahányban elárverezték, azok a képek nem elérhetők, hiszen gyűjtemények mélyén lapulnak, gondosan óvott, klimatizált környezetben, raktárakban. Viszont. Mit lehet tenni ilyenkor? Ez a galéria azt választotta, hogy egy egyáltalán nem ismert képet rakott be a kinálatába.

A képre ránézve a hitelesség (na és persze a galéria neve miatt is) adottnak tűnik. Egy nőt látunk, háttal, tükör előtt, ahogy fésülködik. Valószinüleg a hires éjszakai sorozatából való a kép. Csakhogy. Ha valaki megveszi, vagyis már a megnyitó előtt eladták a képet, tehát aki megvette, az a nevet vette meg. A kép maga ugyanis nem egy nagy szám. Persze elképesztő, hogy Brassai ezt az akkori technikával, ami a nappali fényre volt hitelesitve, mégis technikailag korrekt képet tudott csinálni, miközben 10 kiló felszerelést cipelt, ez egyáltalán nem látszik a képen. Viszont, bár ügyesen meghagyta az éjszakai hangulatot egy enyhe alulexponálással, ez azt eredményezi - és persze a kor anyagai még nem voltak olyan jók, mint ma- hogy a női alakból nem sok látszik. Bár végülis ez persze inkább egy hangulatkép, mint portré, tehát nem is az volt a cél, csak számomra, aki egy felületes mai szemlélő vagyok, ez a kép sokkal inkább egy poros múzeumot juttat eszembe, mint egy érdekes képet.

2018. június 20., szerda

Vera Molnár az Art Bázelen

Vera Molnár is azok közé tartozik, akik kimentek Párizsba, és nem jöttek vissza, nem véletlenül. Integrálódott a francia művészeti életbe, és ma már teljesen egyenrangú bárkivel, a művészetét elismerik és szeretik. Olyannyira, hogy az artist és robot kiállitáson is kiraktak tőle képeket. Nem véletlen tehát, hogy a 2012-ben meghalt művész képeit az Art Bázelen láttam újra, immár csillagászatihoz közeli áron.
Ez nem is csoda: képei jól elkülönithetők másokétól, a képek pedig a műfajukban frissek, igényesek. Vera Molnár szintén bekerült a pionirok könyvbe is, amiről hamarosan szó lesz itt..

Edward Burtynsky félig meglepő képe

Sétálgatok az Art Bázelen, és szembejön ez:
Burtynsky arról hires, hogy repülőgépről fotóz bányákat, tájsebeket, amik valamiért mégiscsak esztétikailag is értelmezhetőek. Mit értelmezhetőek, szépek! De sose láttam tőle ilyen képet, ami valójában egy félig giccses tájkép, persze szép, de az ember jeleit nem sok helyen látom..Szóval fotózik ilyet is...

2018. június 17., vasárnap

Art Bázel megnyitó előtti nap

1. Az Art Bázel a világ legnagyobb és legfontosabb művészeti vására.
2. A megnyitó előtti napon körbeszaglásztam, igaz, már a részvevő látogatóktól is leesett az állam.
3. Most kiderült, hogy a nagyközönség számára csütörtökön nyiló vásár valójában hétfő este kezdődik, kedden a nagyon vip-ek mehetnek, szerdán a vip-ek (ez voltam most én), csütörtöktől bárki.
4. Egy egészen belső információ szerint már túl sok pénz van a rendszerben, bizony megtörtént idén, hogy egy galéria kedden (vip-vip nap) eladta a kirakott képek 80 %-át. Hoppá-
5. Az is érdekes, hogy 3 Picasso, 1 Chagall, Kandiszky és hasonló nevek is voltak, ha jól láttam, el is keltek szépen.
6. Az abszolút kedvencem ezúttal egy Sam Francis kép volt a Gagosiannál, ahol külön fegyveres őrök voltak - pedig elég szép biztonsági személyzet dolgozott, az én táskámat pl. befelé és kifelé is szétszedték...
7. Hamarosan további részletekkel jelentkezem.

2018. június 11., hétfő

Artist és robot - kiállitás a Grand Palais-ban Párizsban

Ez nálam most simán az év kiállitása. Először is, a téma. Nem verdesik egymást a művészet és a robottechnológia közös nevezőjét megcélzó kiállitások. Ami azt illeti, pont forditva: eddig illetlenség, ha nem éppen tiszteletlenség volt azt kérdezni, hogy vajon megfér-e egymás mellett ez a két dolog?
Ha belegondolunk, persze elég meredek a kérdés. Hiszen mi lehetne ennél jobban emberi, mint egy fehér vászon befröcskölése festékkel? Hogyan is lehetne Picasso-t egy napon emliteni egy lelketlen géppel? Nem is tesszük. Viszont megjegyezhetjük, hogy az első - persze elég primitiv - festőgépet Jean Tinguely készitette, ő pedig 1925-1981-ig élt, tehát nem tegnap merült fel ez a probléma először. Valójában, ha el akarjuk kenni a dolgot, mondhatjuk azt, hogy számitógéppel készült művészetről van szó, akkor pedig rögtön nem zavar minket a gép, jöhetnek a művek.
Csakhogy ne kenjük el a dolgot, hiszen a kiállitás sem teszi. Valóban van olyan mű, amely egyszerűen számitógéppel készitett kép, de sokkal több az elgondolkodtató mű. Itt van pl. ez a festmény, melyet három apró robot fest, látszólag véletlenszerűen mozogva. A robotok mellett a falon láthatjuk a képeket is, melyeket ők készitettek. Nézegettem a képeket, először elégedetten csettintve, hogy milyen jók, aztán kicsit később már a homlokomat ráncolva, hogy valami mégsem stimmel. A képek nem másolnak semmilyen már létező képet, viszont természetesen valahogy beállitották, hogy csak bizonyos területeken legyen kék festék, máshol piros vagy más. És persze eléggé egyszerűsités a mindössze három szin használata. De a helyzet az, hogy ezek a képek leleplezhetők. Túlságosan geometrikusak, leginkább tökéletes félköröket látunk, sehol semmi hiba, semmi változatosság. Ha ezt valaki festette volna, akkor megdicsértem volna a türelmét és a körzőhasználati tudományát, de nem tartottam volna igazi műnek a képét. Bármilyen furcsa is, a túlzott tökéletesség zavaró. Egy kép sose legyen tökéletes, mert unalmassá válik. Ha kimegyünk a természetbe, a fűszálak egészen varázslatosan váltakoznak, szó sincs róla, hogy ugyanolyanok lennének. Egy kép se legyen tökéletes vonalakkal futó. És tudom, ott a Bak Imre, és követői szép tömött sorban, de még Bak Imre is kinosan ügyel a változatosságra, a váratlan, oda nem illő formákra. A művészet nem a tökéletességről szól, legalábbis technikailag.
A másik dolog természetesen a tudatosság. Egy műalkotást létrehozni kreativ munka. A robotok pontosan végrehajtják az utasitásokat, de ha rajtuk múlna, ők nem igényelnék a művészetet. A robotok által készitett művek érdekesek, egészen furcsa dimenziókban mozoghatnak, mégsem veszélyesek az emberekre. Legalábbis igy nem...

2018. június 4., hétfő

Csalódni? Nem csalódni?

Annyiszor ostoroztam már a Ludwig múzeumot azért, mert nem végzi a dolgát, jelentéktelen dolgokkal foglalkozik, nem mutat be életműveket, hogy most végre megint van egyéni kiállitásuk. Türk Péteré. Hm. Hogy kié? Hát ez az.
Még nem láttam a kiállitást, de kiváncsi vagyok, mert őszintén szólva nem sokat tudok róla. Ott volt a balatonboglári kápolnatárlatokon, aztán állitólag csak szakmai körökben ismerték - nem lehetett túl nagy kör. Egy békásmegyeri panellakásban lakott.
Nem tudom. Én azért ostoroztam a Ludwigot, mert nem képes összehozni egy kiállitást Nádlernek, Bak Imrének, annak a generációnak, akik már ismertek, de mégsem feltétlenül vannak benne a köztudatban. No de Türk Péter?
Nagyon szeretném megnézni ezt a kiállitást, és nagyon félek is tőle. Lehet, hogy a véletlenre fogom bizni?