2018. június 17., vasárnap

Art Bázel megnyitó előtti nap

1. Az Art Bázel a világ legnagyobb és legfontosabb művészeti vására.
2. A megnyitó előtti napon körbeszaglásztam, igaz, már a részvevő látogatóktól is leesett az állam.
3. Most kiderült, hogy a nagyközönség számára csütörtökön nyiló vásár valójában hétfő este kezdődik, kedden a nagyon vip-ek mehetnek, szerdán a vip-ek (ez voltam most én), csütörtöktől bárki.
4. Egy egészen belső információ szerint már túl sok pénz van a rendszerben, bizony megtörtént idén, hogy egy galéria kedden (vip-vip nap) eladta a kirakott képek 80 %-át. Hoppá-
5. Az is érdekes, hogy 3 Picasso, 1 Chagall, Kandiszky és hasonló nevek is voltak, ha jól láttam, el is keltek szépen.
6. Az abszolút kedvencem ezúttal egy Sam Francis kép volt a Gagosiannál, ahol külön fegyveres őrök voltak - pedig elég szép biztonsági személyzet dolgozott, az én táskámat pl. befelé és kifelé is szétszedték...
7. Hamarosan további részletekkel jelentkezem.

2018. június 11., hétfő

Artist és robot - kiállitás a Grand Palais-ban Párizsban

Ez nálam most simán az év kiállitása. Először is, a téma. Nem verdesik egymást a művészet és a robottechnológia közös nevezőjét megcélzó kiállitások. Ami azt illeti, pont forditva: eddig illetlenség, ha nem éppen tiszteletlenség volt azt kérdezni, hogy vajon megfér-e egymás mellett ez a két dolog?
Ha belegondolunk, persze elég meredek a kérdés. Hiszen mi lehetne ennél jobban emberi, mint egy fehér vászon befröcskölése festékkel? Hogyan is lehetne Picasso-t egy napon emliteni egy lelketlen géppel? Nem is tesszük. Viszont megjegyezhetjük, hogy az első - persze elég primitiv - festőgépet Jean Tinguely készitette, ő pedig 1925-1981-ig élt, tehát nem tegnap merült fel ez a probléma először. Valójában, ha el akarjuk kenni a dolgot, mondhatjuk azt, hogy számitógéppel készült művészetről van szó, akkor pedig rögtön nem zavar minket a gép, jöhetnek a művek.
Csakhogy ne kenjük el a dolgot, hiszen a kiállitás sem teszi. Valóban van olyan mű, amely egyszerűen számitógéppel készitett kép, de sokkal több az elgondolkodtató mű. Itt van pl. ez a festmény, melyet három apró robot fest, látszólag véletlenszerűen mozogva. A robotok mellett a falon láthatjuk a képeket is, melyeket ők készitettek. Nézegettem a képeket, először elégedetten csettintve, hogy milyen jók, aztán kicsit később már a homlokomat ráncolva, hogy valami mégsem stimmel. A képek nem másolnak semmilyen már létező képet, viszont természetesen valahogy beállitották, hogy csak bizonyos területeken legyen kék festék, máshol piros vagy más. És persze eléggé egyszerűsités a mindössze három szin használata. De a helyzet az, hogy ezek a képek leleplezhetők. Túlságosan geometrikusak, leginkább tökéletes félköröket látunk, sehol semmi hiba, semmi változatosság. Ha ezt valaki festette volna, akkor megdicsértem volna a türelmét és a körzőhasználati tudományát, de nem tartottam volna igazi műnek a képét. Bármilyen furcsa is, a túlzott tökéletesség zavaró. Egy kép sose legyen tökéletes, mert unalmassá válik. Ha kimegyünk a természetbe, a fűszálak egészen varázslatosan váltakoznak, szó sincs róla, hogy ugyanolyanok lennének. Egy kép se legyen tökéletes vonalakkal futó. És tudom, ott a Bak Imre, és követői szép tömött sorban, de még Bak Imre is kinosan ügyel a változatosságra, a váratlan, oda nem illő formákra. A művészet nem a tökéletességről szól, legalábbis technikailag.
A másik dolog természetesen a tudatosság. Egy műalkotást létrehozni kreativ munka. A robotok pontosan végrehajtják az utasitásokat, de ha rajtuk múlna, ők nem igényelnék a művészetet. A robotok által készitett művek érdekesek, egészen furcsa dimenziókban mozoghatnak, mégsem veszélyesek az emberekre. Legalábbis igy nem...

2018. június 4., hétfő

Csalódni? Nem csalódni?

Annyiszor ostoroztam már a Ludwig múzeumot azért, mert nem végzi a dolgát, jelentéktelen dolgokkal foglalkozik, nem mutat be életműveket, hogy most végre megint van egyéni kiállitásuk. Türk Péteré. Hm. Hogy kié? Hát ez az.
Még nem láttam a kiállitást, de kiváncsi vagyok, mert őszintén szólva nem sokat tudok róla. Ott volt a balatonboglári kápolnatárlatokon, aztán állitólag csak szakmai körökben ismerték - nem lehetett túl nagy kör. Egy békásmegyeri panellakásban lakott.
Nem tudom. Én azért ostoroztam a Ludwigot, mert nem képes összehozni egy kiállitást Nádlernek, Bak Imrének, annak a generációnak, akik már ismertek, de mégsem feltétlenül vannak benne a köztudatban. No de Türk Péter?
Nagyon szeretném megnézni ezt a kiállitást, és nagyon félek is tőle. Lehet, hogy a véletlenre fogom bizni?

2018. június 1., péntek

Franz West és Vasarely lesz a Pompidouban

Kiváncsiságból megnéztem a Pompidou közelgő programjait, és örömmel látom, hogy jövő februárban Vasarely kiállitás lesz. Ez csodás, mert ugyebár egyrészt Vasarely folyamatos szereplője a párizsi galériáknak, és egyedi stilusa valóban jól megkülönböztethető, másrészt pedig jó régen nem láttam tőle retrospektiv kiállitást. Igaz, minek is lenne, mikor ott van Óbudán a múzeuma, ami gyakorlatilag folyamatosan kong az ürességtől - mondjuk erről nem a művész tehet.
Franz West egy bécsi szobrász, természetesen igen nagy név, a Gagosian galéria foglalkozik a műveivel, tehát abszolút csúcskategóriás. 2012-ben halt meg, tehát azóta kialakulhatott egyfajta kánon, egyetértés abban, hogy mi az, ami az ő műveiből az örökkévalóságba megy. Nekem nem kedvencem, de ez nem baj, nem is az énizlésemet veszik figyelembe a Pompidou-nál...

2018. május 30., szerda

Borsi Flóra eladása a Saatchinál

A Saatchi Art egyrészről egy menő kastély London belvárosához egészen közel, ahol folyamatosan kortárs kiálllitások mennek. Másrészt egy nagyon profi online felület, ahol műalkotásokat lehet venni. A kettő között nemigen van átfedés, a webáruházba elég könnyű bekerülni, viszont rengetegen vannak fent, ezért igen nehéz kitűnni. Ugyanakkor persze tanulságos is. Van egy hirlevelük, amelybe berakják a hét eladásait, az eladott képeket, a szerző nevét és az árat is. Ez a transzparencia tetszetős, ezért én is feliratkoztam rá, noha borzalmasnak, sőt igénytelennek, giccsesnek tartom az eladott képek többségét. De elfogadom, hogy erre is van igény.
A minap a hirlevélben benne volt Borsi Flóra, egy kutyás eltakarós arcos képpel. Ez elég pongyola megfogalmazás, úgyhogy itt a kép:
Ez egy igényes, szép kép, és valaki 1640 dollárt fizetett érte. Gratulálok!


2018. május 29., kedd

Zhong Weixing

Néha az az érzésem, hogy bármennyire is egyetértenek a szakértők abban, hogy Moholy-Nagyék korosztálya után nem jártuk be azokat az utakat a fotóban, amiket be lehetett volna, más szavakkal, hiába mondják azt a szakértők, hogy a kisérleti fotográfia lehetőségei végtelenek, engem mégis lenyűgöz egy olyan projekt, ami pont annyira innovativ, mint egy kalapács.
Portrékat látunk, semmi faxni, semmi túlgondolás. Semmi ötlet. Fekete-fehér képek, fekete háttér, fényelés, kontrasztok. És mégis tetszik. Talán mert a fotó műfajt erre találták ki. Semmi sem érdekesebb, mint egy ember, jól láthatóan, valóságosan.

2018. május 27., vasárnap

Jacques Olivar a brüsszeli fotóházban

Klisé, klisé, klisé.  De valahogy mégis működik, vagy legalábbis működni látszik. Jacques Olivar képei elég erősen szinezettek, a dinamikájuk is szerény, talán a régi Orwo filmekre hasonlitanak leginkább. Mégis elsőre beugrik Kerouac és kora, noha persze már látom, hogy nem akkor járunk..
Talán a látszólagos spontaneitás az oka. A képek, bár igen jól beállitottak, mégis olyanok, mintha spontán kapta volna el a fotós, és erre ráerősit a lányok arckifejezése is. A helyszin, a ruha, a háttér mind orditó közhely, és ettől kicsit úgy érezzük, hogy akár ott is lehetnénk, noha természetesen az amerikai kisvárosi utcán nyilván nem cigiznek modellányok alkalmi ruhákban, inkább túlsúlyos nők gyerekeket vonszolva rövidgatyában és trikóban. Az autó is jól jön, mivel mozdulnia sem kell - talán nem is tud - mégis hozza a távolság és az utazás igéretét, amiben simán benne van, hogy a nő, aki épp a tűsarkúját húzza (hát igen, a valóságban mondjuk inkább sportcipőt venne), épp lekattintotta valaki. Nem, persze értjük, hogy beállitott képek ezek, de az illúzió mégis jó annyira, hogy kellemes mégis elhinni egy pillanatra a valóságnál szebb világot.