2019. január 20., vasárnap

Mátyás Corvinái a Széchenyi Könyvtárban

Ezt érdemes megnézni. A nulla forint reklámból, a tökéletesen kihalt Széchenyi Könyvtárban, ahol még ruhatár sem működik (legalábbis ottjártamkor), egy olyan kiállitást rittyentettek össze, hogy bizony én cimlapon hoznám le a Blikk következő számában.
Miről is van szó? Mátyás corvinái és országlása után olyan mélyre került az ország, hogy a corvinák is szanaszét szóródtak a világban, most viszont újra együtt láthatók. Három nagy teremben, meglehetősen jó világitással, magyarázó szövegekkel, sőt kvizzel, érintőképernyőképes prezentációkkal egy igen modern kiállitást láthatunk.
Több sikon is érdekes ez a kiállitás. Először is ott van a könyv, mint tárgy kérdése. Ezek a könyvek természetesen gyönyörűek, szépen festett lapjaik, agyoncicomázott diszitéseik ma már természetesen nem láthatók más könyveken (mondjuk nehezen is lehetne elképzelni mondjuk egy Moldova könyvön). A kódexlapokon látható képek szép művészi alkotások, melyeken természetesen egyházi jeleneteket láthatunk. Sok kotta is látható, azok irásmódja szintén eltér a mostanitól.
A második körben érdekes elolvasni, hogy milyen könyveket láthatunk. A szerzők teljesen eltérnek attól, akiket mi tanulunk/tanultunk iskolában. Jó, persze egyházi szerzőkről van szó legtöbbször, világi szerző csak akkor lehetett, amikor fejtegetése megegyeztett az egyházi véleménnyel. Ezen láthatjuk azt, hogy valójában mennyit fejlődött a világ. Hiszen Mátyás korában nemigen volt senki, aki az összes könyvet olvasta, de még ha úgy is tett volna, abszolút nem lett volna képben a világ működéséről. Én azt gondoltam, hogy a történetirás nagy hangsúllyal lesz jelen a corvinákban, de alig találkozunk vele, a legtöbb szöveg vallástörténet vagy magyarázat. És semmi matematika, filozófia, geográfia vagy más tudomány, semmi Homérosz...
Ez persze evidencia, hiszen akkoriban az emberek egyáltalán nem tudtak olvasni. Nem úgy nem, mint manapság, amikor mindenki tévét néz, hanem úgy, hogy az olvasás a szűk papi réteg tetejének huncutsága volt. Na igen, mindenki olvassa el a Rózsa nevét Eco-tól, ami persze ismét leegyszerűsités...De ezzel együtt megintcsak nagyon erősen előjön az, hogy mi lett volna...Ugyanis a Corvinák nagy része 1490 körül készült, Bécs ostroma után és Mátyás halála előtt..Ez a nagyon rövid idő, ha még 10, 20, netán még több ideig tartott volna, csodás művészettel ajándékozta volna meg az országot. És a három teremnyi könyv, fizikailag kevesebb helyen elfér, mint most az én könyvtáram/könyvespolcaim...Mégis egész Európában ismerik a Mátyás corvinákat. Mi lett volna, ha Mátyás bevezeti a közoktatást, latin helyett a magyart teszi meg az irás nyelvének...


Korniss Dezső a Nemzeti Galériában

Szidtam már eleget a Nemzeti Galéria kiállitáspolitikáját, de ma vasárnap van, úgy voltam vele, hogy ezt a kiállitást ajánlani fogom. Végülis mi baj lehet? Majd beszélek Vajdáról, az Európai Iskoláról, Bálint Endréről. Most viszont ülök itthon, és nem, nem tudom ajánlani a kiállitást.
Szerintem a Korniss történetet onnan kéne inditani, hogy 1930-ban Vajdával együtt Párizsba megy, és tanulmányozza az izmusokat, Picassot. Ehhez képest a tárlat onnan indit, hogy a népi motivumok, és hatalmas szentendrei látkép. Hát jó, viszont ha Szentendre, akkor Vajda és többiek, csakhogy egyetlen Vajda vagy épp a mellette lévő 2000 festő képeiből látunk bemutatót, hanem a népművészetből. Semmi bajom amúgy a népművészettel, csak a kollázsok, izmusok, Max Ernst, Vajda világa annyira érdekes hátteret tudna adni Párizzsal, ahol a kiállitással ellentétben, ahol semmit sem osztanak meg, igen érdekes kisérletek és találkozások történtek ott.. De nem, mi a népművészettel párhuzamosan láthatjuk a képeket. Először néptánc, aztán vizes korsók, feszület, ágyvég, szűr, zászló, kopjafa, ládikó. Ez azért borzasztó, mert ha ezekből az utalásokból néhányat raktak volna csak be, az még érdekes is lett volna, azonban ekkora tömegben már mindenképpen taszitó. Már csak azért is, mert eg yszó sem esett festészetről, absztraktról! Márpedig Korniss épp azért érdekes, mert Vajdával együtt az absztrakt párizsi törekvéseinek szószólói, és a maga idején bizony nagyon is progressziv, újszerű volt ez a festészet. Épphogy nem a hagyomány felé fordulást kellett volna láttatni, hanem az újszerűséget. Az Európai Iskola, már a nevével is, a 2. világháború után pont az Európához tartozást, az elavult festői nyelv megújitását tekintette céljának, ebből persze itt egy sort sem látunk, csak éppen megemlitik, hogy Európai Iskola, de megmagyarázni már nem merik. Korniss absztrakt stilusa nem a népi hagyomány továbbvitele, talán kicsit furcsa formában, hanem pont az újszerűség jele volt a maga idejében. Az is nagyon furcsa, hogy csak a kiállitás legvégén kapunk egy kis válogatást Nádler, Bak, Keserü Ilona képeiből, amik persze ebben a kontextusban már nem fogják meghatni a nézőt.
Ez a kiállitás igy sajnos egy nagy kihagyott lehetőség. Másrészről bűn is, hiszen a festészeti szempontok elhallgatásával itt éppen múltátirás történik, márpedig a népművészet hiába nagyon fontos, azért ez alapvetően képzőművészeti kiállitás lett volna.

2019. január 8., kedd

The art georgeous újság

Ezt a lapot Bázelben kaptam, és mostanáig nem is tűnt fel, hogy nincs rajta árcédula. A nyomdai minőség és a szerkesztés a legfifikásabb olvasót is megtéveszti: ezt a lap bizony lehetne egy elit művészeti újság, igényességben veri többek között a Flash Artot, ami azért annyira nem rossz.
A lapot kizárólag nők irták és szerkesztették, és igen, jórészt nekik is szól. Egy csipetnyi Cosmopolitan és Frieze Art, végig az érthetőségen belül maradva. Ez nem az Artforum érthetetlensége, hanem inkább egy olyan lány kötelező kiegészitője, aki trendi akar lenni, de azért vannak gondolatai is. Münchenből vagy 20 galerista nőt mutatnak be, lazán és jól, öröm volt olvasni. Talán már egy kicsit túlzásba is viszik a lazaságot, meg hát attól még, hogy lányok, nem muszáj a szexről irni, szándékosak úgy, hogy értsük, hogy ők ezt "úgy" értik...
Üde szinfolt ez a lap, nem akar izzadtságszagú lenni, nem is az, mégis informativ, és kizárólag nők irták. Nem tudom, hogy mit akartak bizonyitani, de engem meggyőztek.

2019. január 6., vasárnap

Könyvajánló: Barabási Albert-László: a képlet

Ennek a könyvnek elég rendes reklámkampányt rittyentettek, egyáltalán nem bizták a véletlenre a sikert, aminek a képletéről maga a könyv szól. A szerző szerint ugyanis a sikernek ugyanis egyszerű receptje van: tehetség + befektetett munka + mások elismerése, ha pedig nincs mérhető, objektiv teljesitmény, akkor a hálózat ereje.
Namost ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy az előző két könyvében arról beszélt Barabási, hogy a hálózatok mennyire meghatározzák az embereket - szerinte jobban, mint az értékrend vagy bármi más. A hálózatról persze a Facebook és a többi hasonló is sokat tudna mesélni, arról nem is szólva, hogy az internet elődje, az Arpanet az 1960-as években jött létre, tehát annyira azért nem nagy újdonság. Itthon legkésőbb az Iwiw sikerével mindenkinek le kellett esnie, hogy az emberek közötti hálózat ábrázolása menő. Ebben az új könyvében lényegében ugyanerről beszél.
A probléma ott van, hogy a témáról a szerintem felülmúlhatatlan Aronson társas lény könyve már beszámolt. Csakhogy az a könyv meglehetősen szakmai szövegként kielégitette az intellektuális szöveg iránti vágyamat, mig Barabási jóval lejjebb tette a lécet. Ő már cicás társasjátékról és Dan Brownról, Harry Potterről beszél, ami szerintem a művelt ember lenézése.
Ezzel együtt, mielőtt bevágnám a sarokba a könyvet, azért mond pár dolgot, ami érvényes, csak attól kell elvonatkoztatni, hogy a szöveg stilusa mellett már egy Hvg cikk is tudományos műnek minősül. Ez persze szintén a siker egyik képlete, hiszen ha csak 8 ember érti meg a könyvet, az nyilván kevesebb, mint 7 milliárd.
Barabási sajnos művészeti példákat is hoz. Egész konkrétan azt mondja, hogy a művészeti életben úgy lehet csak befutni, ha az elit galériákban szerepel valaki. Ez eddig axióma. Az elit galériába viszont nem a teljesitménnyel lehet bekerülni, ennek tudatositása valóban hasznos. Hiszen nem az érvényesül, aki jó művész, hanem aki jó művész, és még érvényesülni is tud. Ezt a faktort régebben simulékonyságnak, stilusnak, társasági embernek mondták, Barabási most mindent rá akar fűzni a hálózatra, ami szerintem tévút. Mert ugye attól, hogy van 50000 facebook ismerőse valakinek, még nem lesz sikeres, csak ha összeismerkedik azzal a 2 emberrel, aki tudja egyengetni az útját.
Külön minusz pont jár azért, hogy még mindig azzal kezdi a szerző, hogy "ilyet én is tudnék". Ez annyira magyar! Nálunk szerencsésebb országokban már ez nem téma, az edukáció túllendült ezen. De persze értem én ,hogy könnyű belerúgni a művészetbe, amúgy az előző könyvajánló is kicsit ugyanerről szólt, vagyis hogy a művészet sokak szerint jó téma, ha valaki betörendő ablakot keres.
Amit Barabási mond, az egyébként rendben van, tényleg amióta van facebook, a hálózat egész mást jelent, mint mondjuk apámnak, akinek még nem volt ilyene, ettől függetlenül én a magam részéről nem komálom a Blikk stilust és témaválasztást, úgyhogy a szerző könyveinek olvasását itt be is rekesztem. Ha valakit érdekel a téma, olvasson Aronsont.

2019. január 5., szombat

2 milliárd, 10 milliárd

Most olvasom a Hvg-ben, hogy 2 milliárdot kapott az Előretolt helyőrség iróakadémia, az mma pedig több mint 10 milliárdnál jár éves költségben. Namost ha ehhez hozzávesszük, hogy a József Attila Kör és a Fisz (kortárs irószervezetek) egyenként olyan 20-30 millió ft-ból gazdálkodik, de lassan már annyiból sem, mert szinte teljesen törölték a támogatásukat, akkor képbe kerülhetünk, mire elég 2 milliárd.
És tényleg, mire?
Hát a nagy büdös semmire. Ami persze igy nem igaz, mert sok Bmw-t és sok Lindt csokit lehet venni belőle, de irodalom nem lesz belőle. Ugyanigy úszik el az mma 10 milliárdja a semmibe, mindezt az én (és a te) adómból. Hát köszi. Helyben vagyunk.
A probléma az, hogy ez az előretolt helyőrség, meg a botránnyal a Petőfi Irodalmi Múzeum élére berakétázott Demeter Szilárd abszolút kivülállók. Ami azt illeti, ugyanigy kivülálló volt a Fekete György. Most pedig elmondom, miért nem érdemes állami pénzből tömködni embereket.
Van egyfajta konszenzus, hogy ki az, aki iró. Ugyanigy a festőknél. Persze vannak kivülállók, de azért azt, hogy mindenki, aki a kánonban van, hülye, nehéz elmagyarázni. Az iráshoz, festéshez viszont elsósorban nem pénz kell - bár persze nem baj ha van -, de nem elsődleges. Az elsődleges az a közeg. Ha van egy közeg, ami jól működik, ami normális pénzből működik, akkor van közélet. Az mma létrejötte óta nincs igazán közélet. Hogy is lenne, amikor megjelent x darab eddig nagyrészt láthatatlan ember, és közölték, hogy övék a Műcsarnok, a vigadó, a régi Muosz székház, satöbbi. A szakma láthatóan nem fogadta be az mma-t, amúgy jogosan, emiatt aztán ők a légüres térben lézengenek.
Miért kellene egy művészeti szervezetnek a Vigadó? Egy marha nagy, a város egyik legdrágább épitménye, de ugyanúgy a Muosz székház az Andrássy úton. Nem palotákra lenne szükség, hanem szakmai szervezetre. Amilyen mondjuk az Artbázis volt. Mennyi pénzből is gazdálkodtak? Évi 1 milliónál nem hiszem, hogy többől.
Az mma tagoknak fizetnek havi 600000 forintot, de ezért semmit sem kell tenniük. Gondolom megveszik a drágább virslit a boltban és örülnek. De senki sem látott olyat, hogy ebből a pénzből értékelhető műalkotás született volna. Tehát a pénz elmegy, az eredmény nulla.
Amúgy mit kezdett volna Eszterházy Péter 2 milliárddal? Nyilván semmit. Viszont ebből a pénzből lehetne finanszirozni azt, hogy az emberek olvassanak, járjanak kiállitásokra, művelődjenek, meg lehetne hivni ezer szakembert külföldről. Meg lehetne ismertetni az embereket az irodalomtörténettel. Művészettörténettel. Ehelyett a nagy semmi történik. Mert nem szakmai.
Jelenleg az történik, hogy megpróbálják tönkretenni a szakmai szervezeteket, de a helyére nem tudnak beülni, mert senkit sem érdekel a nem szakmai botladozásuk. Azt hiszem, egy időre meg kellene szüntetni minden támogatást. Tényleg jobb lenne.

2019. január 3., csütörtök

Felmentették az Artforum Metoo ügyben vádolt tulajdonosát

Viharos sebességgel száguldott át a világon tavaly, hogy az Artforum társtulajdonosát szexuális zaklatással vádolják. Állitólag 8 nő vallott ellene, azonban csak egyikőjük volt olyan bátor -netán botor? - hogy birósági ügyet inditson.
A volt főszerkesztőt - tulajdonost tehát felmentették a new york-i biróságon, miután nem találták megalapozottnak, hogy 2009-2012 között az ott dolgozó újságirót valóban zaklatta az akkori főszerkesztő, aki egyébként a botrány miatt lemondott - igaz társtulajdonosi cimét megtartotta.
Idáig a hir. Értelmezni többféleképpen lehet. Egyrészt szerintem nem igazán meglepő, hogy ennyi idő után nem találták megalapozottnak a vádat. Ha történt is valami, márpedig gondolhatjuk azt, hogy valami történt, mégiscsak 8 nő állitott valamit egybehangzóan - nem azt jelenti, hogy ennyi idő után ki lehet deriteni. Márpedig ez mégiscsak biróság, vagyis bemondásra nem fognak elitélni senkit.
Másrészt, a feminista olvasatban ugyebár egyrészt a pasik és a status quo összezárt, másrészt ezzel a döntéssel támogatják továbbra is a nők elleni erőszakot.
Amikor egy magyar rendezőről derült ki, hogy nőket zaklatott, akkor látszólag győzött a feminista hangadók csoportja, és a rendezőnek távoznia kellett. Ugyanakkor 1 év telt el, és már kapott állást egy másik szinházban, tehát gondolom annyira azért nem esett a padlóra.
Itt is valami hasonló a helyzet. Az Artforum társtulajdonosa már megbűnhődött, amikor a nyilvánosság előtt meghurcolták, lemondatták főszerkesztői poziciójáról, és az egész művészszakma rajta csámcsogott. A felmentő itélet nem fogja semmissé tenni a negativ élményeit.
Ugyanakkor a zaklatással vádoló nem nyert biróságon, de a nyilvánosság előtt már mindenképpen nyert: a tömeg elhitte neki, hogy az eset valóban megtörtént, és ez független a most meghozott itélettől - hiszen a biróság érdemben nem is tárgyalta azt, hogy mi történt 2012-ben.
A nyilvánosság ereje? Vagy csak egy szájhős, aki vesztett a biróságon? Tanulságos eset.