2018. január 21., vasárnap

Életjáradék a semmiért

Jó kis vita alakult ki az És-ben, miután az mma havi 130000 forintot fizet azoknak, akiknek bármilyen állam által adott dijuk van és elmúltak 65 évesek. Afféle nyugdijkiegészités ez, persze nyilvánvaló, hogy azért adják, hogy rájuk szavazzanak. És persze a kérelem módja is tipikus, vagyis nem a nyugdijfolyósitó adja, hanem az mma, személyesen. Oda is kell beadni a kérelmet, amit elvileg nem birálhatnak el, meg kell adniuk,, dehát láttunk már ilyet.
Namost nyilván az is van, hogy pl. az irók, festők, szobrászok nem kapnak amúgy nyugdijat, hiszen mit is fizettek be az államnak? Ez nem az a szakma.. Egy tipikus festő mondjuk kötődhet egy galériához, és akkor onnan kaphat pénzt, de aki nem tartozik menő galériához, az végképp csak személyes eladásban bizhat, ami viszont úgyis zsebbe megy. Vagy elmehet óránként 800 ft-ért restaurálni a Szépművészetit..Kering erről egy fotó a neten, hogy restaurátort (festődiplomásat) keresnek ennyiért, a Mekiben talán jobban fizetnek..
Namost a lényeg az, hogy havi százezerért az ember hajlamos kitölteni egy papirt meg még akár a gyűlölt mma-val is szóba áll..De csakugyan ennyiről van szó? Nem azt várják, hogy a pénzért cserébe illik nem kritizálni az intézményt?
Megmondom mi a baj. Filozofálhat az És-ben akárki arról, hogy csak egy papirt kell beadni, meg arról is, hogy de személyesen kerül pokolra mindenki, aki kéri a pénzt, és mindkettőnek igaza is van. De az egész problémakör abszolút érdektelen. Nézzük inkább a fontos dolgokat:
- gyakorlatilag régóta nincsenek érdemi kiállitások se magyar, se külföldi művészektől. Mivel nincsenek érdemi kiállitások, igy nézők sincsenek, hiszen ki nézne érdektelen műveket?
- aki tudott, már rég külföldre ment, Ackermann Ritától Németh hajnalon át Ősz Gáborig éssatöbbi éssatöbbi, ami azt jelenti, hogy a magyar művészetet immár Hollandiában, New York-ban, Londonban, bárhol máshol csinálják
- ne áltassuk magunkat, a világ számára a mi országunk egy gyanús oroszbarát terület lett. Ha én külföldön véletlenül elszólom magam, hogy magyar vagyok, rögtön 2 óra magyarázkodással is készülhetek, nem, nem lőnek nálunk satöbbi. Mivel nincs párbeszéd, a művészeti világ viszont a párbeszédre épit meg a kapcsolatokra, igy aztán tényleg nulla esélyünk van bármire.
Ennyi. Ilyen kontextusban ugyan kit érdekel az a havi százezer? Vegyen belőle repjegyet az unokáinak. Oda irányba elég lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése