Múltkor véletlenül egy antikvárium mellett sétáltam el, és önkéntelenül belenéztem a 300 ft-os ömlesztett, dobozos könyvekbe. A következő pillanatban lefagytam a megdöbbenéstől. Egy Karinthy kötetet láttam. Körülnéztem, hogy van-e kandi kamera, de nem volt. Aki Karinthy Frigyes humoreszkjeit a 300 ft-os kategóriába teszi, az biztos, hogy kutyaütő. Magamhoz vettem a könyvet és tovább vizslattam a dobozt. A következő, amit előhúztam, egy Weöres Sándor verseskötet volt. Volt mellette néhány valóban értéktelen szösszenet, de aztán találtam még Déry-től könyvet (már megvan), és más könyveket is, amiket amúgy olvasásra érdemesnek tartok.
Az antikvárius örült a pénzemnek, de amikor rákérdeztem, mégis hogy került Karinthy a dobozba, csak legyintett: a nálam fiatalabbak már nem ismerik őt, és ami azt illeti, antikváriumba se járnak.
Végignéztem a művészeti könyveket is, de nem volt semmi érdekes: művészeti könyveket még kevesebben gyűjtenek, mint irodalmat.
Most, hogy lassan mindenki a telefonját nyomkodja olvasás helyett, a könyv egy szép gesztus arra, hogy megmutassuk, mennyire, hmmm, elavultak vagyunk? Vagy éppen hogy mennyire kifinomultak!
Hiszen rengeteg életmű van, ami nincs fent a neten. Pláne nem olyan minőségben, összefoglaló tanulmánnyal, magyarázatokkal. De amúgy is: ezt most nekem magyaráznom kell?
Nincs is jobb annál, mikor egy kellemes délután az ember leül egy fotelbe, és belelapoz egy igényes könyvbe, albumba, és átadja magát az alkotó gondolatainak..És még áram se kell hozzá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése