2016. augusztus 16., kedd

Könyvajánló: Bartis Attila: a vége

Könyvtárakat lehet megtölteni művészetről vagy művészek által irt könyvekkel, itt azonban egy regényről beszélünk, amelynek a főszereplője egy fotós (aki természetesen fiktiv figura). A regény nem egy könnyű darab: 600 oldal és bizony eléggé lassan csöpögnek az események. A fotós háttér természetesen csak álca: valójában a szerző a Kádár kor reménytelenségéről ir meg természetesen egy szerelmi szálról, amit aztán áthat a főhős teljes képtelensége a tettekre. Mondom, nem egy könnyű könyv, sőt, az én értelmezésemben egyfajta leltár, hogy miért nem lettem sikeres semmilyen területen, aminek persze megvan a magyarázata: az apa börtönbüntetése és nyilván a szabadulása utáni vergődése, a fiúnak az égvilágon semmi és senki sem mutat utat. Ebben a közegben tűnik fel szinte a semmiből egy Leica, és azzal kezd el fotózni a főhősünk. Ez a Leica persze szimbolikus, mert hát honnan lett volna egy Leicára pénze egy börtönből frissen szabadult embernek? Még ma is lehet százezer körül kapni gépet, ami egy Leica 1,5 milliós árának mondjuk a 80 %-át tudja, igy aztán tényleg semmi értelme nem lett volna egy ilyen gépnek. De a könyv szimbolikával foglalkozik, és a Leica itt a szabad Nyugat szimbóluma, és a főhős ezen keresztül tud alkotni, vagyis végre csinálni valamit, lényegében bármit. Aztán az is szimbolikus, ahogyan elkerül egy fényképészhez, és itt jön egy csavar, ami eléggé elgondolkodtat: a fotós boltot vezető tulaj a legszabadabb és legviccesebb, legjobb szereplője a könyvnek. Felszabadult és vidám, laza és stilusos. Ide kerül be igazolványképfotósnak a főhős. Itt megintcsak szakmailag erősen mókás dolgok derülnek ki, pl. a fotós középformátumra fotózik, ami ha igaz lenne, elég magas igazolványképárat jelentene, nem is beszélve arról, honnan lenne többmilliós felszerelése egy amúgy középszerűen sikeres boltnak..De nem baj, mert ezek a részek a legjobban megirtak, végre kiszabadulunk a szenvedésből.
Csak az a kár, hogy aztán újra belekerülünk. És innentől már csak lefelé vezet az út, egyrészt a főhős életében is, másrészt a regény szempontjából. Ugyanis itt történik egy fordulat, miszerint a főhős egykori barátnője New York-ban beviszi a főhős képeit egy galériába, és természetesen ott azonnal kiállitják, megveszik, stb. A főhős viszont dacára annak, hogy kijut személyesen is, egyedül a nő, a volt barátnő érdekli. Hát persze. Ez a rész már azt veti fel, hogy a főhős tulajdonképpen eddig sem érdeklődött a fotózás iránt, mert mással nehéz lenne magyarázni ezt, már persze a búskomorság mellett. ..
A könyv tehát állitólag egy fotósról szól, de valójában nagyon nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése