Az egyik legnagyobb baj az mostanság a honi kiállitási
gyakorlatban, hogy senki sem mer -vagy akar, mindegy - átfogó kiállitásokat
összehozni. Egyéni kiállitásokkal se vagyunk elkényeztetve, gyakorlatilag alig
van belőle - mondjuk akinek jó a memóriája, próbálja meg felidézni, Korniss
Péter előtt melyik fotósnak volt hasonló kiállitása a várban (vagy máshol), és
csoportos kiállitások sincsenek. A balatonboglári kápolnatárlatokról miért
nincs kiállitás? És most eszembe jutott, utoljára Baki Péter hozott össze 20
kortárs fotóst a várba, tódultak is rá az emberek. Kapott is érte
hideget-meleget - és ezzel talán rá is tapintottunk a lényegre. Egy ilyen
kiállitás ugyanis feltétlenül konfliktussal, feszültséggel jár. Hát persze, ez
a jó benne! Beletartozik-e XY a krémbe, be kell-e mutatni Z-t, aki már 10 éve
nem aktiv, de előtte jó dolgokat csinált, megsértődik-e W, ha kihagyjuk..Mindez
azért történik, mert egyrészt senki sem viseli el a kritikát, másrészt senki
sem vállalja fel a véleményét. Ilyen értelemben rettentő vicces, hogy Alföldi volt az utolsó őszinte ember a csapatban - bár az is igaz, hogy azért ő is leginkább teljességre törekedett. Pedig nagyon kéne olyan válogatás is, ami bizonyos szempontok szerinti, akár témában, akár stilusban, műfajban, mert azért ha csak annyit mondunk, fotó, abba Szász Lilla beletartozik a hosszú időn át készülő elesett emberekről készült portréival, mint mondjuk Barakonyi Szabolcs fái.
Nem csoda, hogy azonnal ugrottam egy olyan kiállitásra, melynek cime: az elmúlt fél évszázad magyar fotógráfiája. Lehet akármilyen a válogatás, de szükségszerűen valamilyen lesz, mondtam magamnak. Aztán a bevezető szöveget elolvasva gyorsan lelohadt a lelkesedésem. Ez az a kiállitás, amit a lengyelekhez vittünk ki, nagyjából politikusok által lebeszélve. Itt semmilyen egyéni vélemény vagy hangsúly nem lesz. Nem is lett.
De azért itt is vannak fokozatok. Ahogy a fotón is látható, egyszerűen minden koncepció nélkül odahányták a képeket mindenféle magyarázat vagy leirás nélkül. Egymás mellett van Benkő Imre Ózd képei és Kerekes Gábor fotogramjai, amik nemhogy egy kiállitásra nem valók, de igy odahányva emészthetetlenek is. Nesztek, itt van egy bestof régi fotókból, ezt gondolhatták, ha már művészetet akartatok. Namost Ujj Zsuzsi trónos képe - de legalább bekerült, ez is valami - meg Stalter György munkásfotói egymás mellett, ez nevetséges. Magyarázó szövegek helyett pedig egy középre kitett semmitmondó blablaszöveget kapunk, rögtön két nyelven, amely a magyar fotó hősies voltát rögziti. Mint kiállitás, teljesen élvezhetetlen ez a válogatás. Háttértudás nélkül a képek többségét dekódolni is nehéz, és annyira különböző képek ezek, hogy hamar belezavarodik az ember. Ha pedig olyan valaki nézi meg, aki már jó sok képet ismer ezek közül, az unatkozni fog, az ugrálás miatt megfájdul a feje, és még kevésbé foga jövőben kiállitásra járni.
Demonstrációs anyagnak tökéletes, csak mindenki vigyen magával valakit, aki képes úgy 6-7 órán keresztül magyarázni a képeket. Nem is értem, minek vannak a kurátorok, kiállitásszervezők, ha csak összehányják a képeket? Nem beszélve a kihagyott lehetőségről, amiről ezen cikk elején beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése