Visions of nature kiállitás a bécsi Kunsthaus Wienben

A környezetvédelem szép téma, csak ma már sajnos sokan unják, hiszen annyiszor mondták már nekik, hogy itt a világvége, aztán tessék, csak az oroszlánok haltak ki meg a kiwimadár, na jó, meg még pár másik, de világunkban érzékelhetetlen a valóság. A boltban minden kapható, és ha szmogfelhőben van is Peking, mi nem utazunk oda, nem látjuk.
A másik fele az, hogy mit tehet egy ember. Szinte semmit. Megteheti, hogy nem vesz repülőjegyet, mert nem akarja szennyezni a környezetét, biciklivel járhat munkába, szelektiven szemetelhet, de a repülő nélküle is megy, a szennyezés nagyobb fele az erőművekből jön, a szelektiv szemetet meg amúgy is összeöntik.

A művészetben nagyon régi hagyományai vannak a környezetvédelmi témáknak, mint ahogy az egész művészlét nehezen összeegyeztethető egy gyártulajdonosi szemlélettel. És itt visszakanyarodok Bécsbe, még mielőtt hittéritésbe kezdenék. Legyen az az egyik axióma, hogy a környezet, természet folyamatosan pusztul, a másik meg az, hogy az ember az oka ennek. A kiállitás alapmottója az, hogy az ember már annyira tönkretette a környezetét, hogy az nem képes egységként működni, az embernek be kell segitenie visszaállitani azt, amiben a rendszer működni tud.
Persze azért bőven van olyan kép a kiállitáson, amely egyszerűen azt mondja, a természet ennyire szép, hát akkor miért teszitek tönkre? Tényleg csodálatos fákat, környezeteket látunk, a fa a semmi közepén is kihajt, ha annyira élni akar. Azért a legtöbb mű igy is segélykiáltás, mégha szofisztikáltan is, a srác, aki egy sátorral olyan helyeken jár, ahol elképzelni sem tudjuk, hogyan élhet túl 5 percnél tovább, azért azt is szimbolizálja, hogy tessék, eljöttem ide, de nem rongálom meg a környezetet. Ez a voyeurség, a megörökités végig megmarad a kiállitáson, akár jéghegyet látunk, akár egy fa apró részletét. És azt kell mondjam, hogy igen, ez működik. Ez a bécsi kifinomultság valahol. Mert mutathattak volna kiszáradt folyókat, bányákat - hopp van is egy- rémiszthettek volna bármivel, és mg igazuk is lett volna, de nem ez volt a cél, hanem az, hogy elhintsék, hogy még lehet tenni valamit. Mit ne mondjak, irigylem az optimizmusukat, mégha nem is feltétlen értek vele egyet.
Igen, ez megint egy kiállitás, amit legszivesebben receptre irnék fel.