2016. március 19., szombat

A Képzőművészeti Egyetem új rektora

Annyit szapultam már magát az egyetemet is meg a képzést is, hogy már egy ideje inkább oda se nézek, hiszen úgyis felesleges. Egy mondatban a legegyszerűbben úgy tudom a problémáimat kifejteni, hogy a képzés nem készit fel semmire, amivel egy kezdő festő találkozni fog az épületen kivül. Az előző rektor, akinek nincs kedvem leirni a nevét, egészen hajmeresztően ijesztő szintre vitte a képző lezüllesztését, amit már az ott dolgozók sem néztek jó szemmel. Tüntettek, a miniszternek irogattak, felszólitottak, volt ott minden. A kedvencem talán egy kedves kis levélváltás volt, melyben a tüntetők felszólitották a rektort, hogy "húzzon el", mire ő visszaüzent: "nem húzok el." Igen, pont ez az a stilus, amire egy egyetemen szükség van.
Úgy látszik, a kalandor végül mégis feladta, vagy csak talált egy kommunikációs állást az mma-nál, haha, de mindenesetre jött egy új versenyző, akivel a Magyar Narancs készitett interjút. Az új rektor két vicces dolgot mondott egyszerre: 1. újra elkezdtek beszélgetni az egyetemen, ez mondjuk dicséretes, ámbár kissé azt jelzi, hogy jujujj, akkor mi volt eddig? 2. egyből belengetett egy 12 milliárdos felújitást, amire majd valaki ad pénzt, hiszen a Lotz freskók áznak és amúgy is tarthatatlan az épület. Azt is mondta, hogy nyitni fognak, mert most kissé belterjes a cucc. Kissé? Csak egy történet: az elvileg nyilvános kiállitást az épületben egyszer azért nem tudtam megnézni, mert a portás egyszerűen nem engedett be, hiába mondtam neki, hogy én a kiállitásra jövök.
Amúgy annyiból igaza van az új rektornak, hogy az épület tényleg problémás, sőt én még a lepukkant szót sem érzem túlzásnak, a freskó pedig ázik már egy ideje, nem tegnap kezdte. De a nyitás valóban ráfér a képzőre, csak én nem állnék meg egy kávéző létesitésénél. Kezdhetnék mondjuk azzal, hogy nem halál gagyi, ezeréve elavult dolgokat próbálnak életben tartani, ja és ezúton üzenem, hogy az Artbázel egy művészeti vásár. Na mindegy. Örülök ennek a nyitásnak, remélem egyszer majd látszatja is lesz, és nem csak úgy, hogy jönnek a buldózerek.
UI: ez a 12 milliárd mi? Azonnal adják oda az adófizetők pénzéből? Vagy az mma? És ha nem adnak akkor mi lesz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése