2019. március 10., vasárnap

Guy Tillim a Henri Cartier-Bresson alapitványnál

Az alapitvány mostanában költözött át a Montparnasse-ról a jóval felkapottabb Marais-ba. Néhány bejegyzéssel előbb puffogtam, hogy az új hely se nem könnyen megközelithető (minden metrótól távol van), se nem nagy: a Cartier-Bresson anyag kis túlzással a nappalimban is jobban elfért volna. A hely nagyobbik felét viszont kortársaknak adják, igy került Guy Tillim is ide.
Az amúgy felkapott dél-afrikai fotós képein mindig nagyon sokan szerepelnek, hiszen Afrika az utóbbi időkben nagyon túlnépesedett. Mig korábban a nők azért szültek 7-8 gyereket, hogy abból 1-2 megélje a felnőttkort, mostanra a jobb orvosi ellátás miatt már a gyerekek többsége megéli a 18-at. Ez persze nagyon súlyos egyszerűsitése a kérdésnek, és nem is vagyok Afrika szakértő, de az tény, hogy ma 1,2 milliárdan lakják a kontinenst úgy, hogy 1990-ben még csak 600 millióan voltak. 30 év alatt megduplázódott a népesség.
Egy másik érdekes tény, hogy Afrikai lakóinak több mint 30 %-a városban él. Bizony, amig mi a sivatagi busmanokkal azonositjuk a kontinenst, a nagyobb városokban ugyanúgy megvannak a felhőkarcolók, panelrengetegek - és persze a városodás árnyoldalai is.
Egyes elemzések szerint 2100-ra már 4 milliárd afrikai lakó lesz a Földön, hmm...
Mindez persze nem derül ki ebből a kiállitásból. A fotós egyszerűen csak lefotózza az utcát, nem emel ki senkit, nem foglalkozik történetekkel. Egyszerűen ad egy nagytotált, aztán továbbmegy. Ennyivel Európában nemigen lehetne fotóriporter valaki, a kiállitás hűha élménye igy arra redukálódik, hogy te jó ég, mennyi ember! És tényleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése