2017. január 30., hétfő

Sergei Shchukin gyűjteménye a Louis Vuitton Alapitványnál

Na most akármilyen nagy szavak sem lennének túlzók. Egy életben egyszer? Az év kiállitása? Bármit is mondok, inkább alulbecsülöm a dolgokat. És nem csak én gondoltam azt, hogy ezt a kiállitást bizony meg kell nézni, itt a sor egy szombat délutánról:
Lássuk a tényeket: Shchukin orosz műgűjtő volt, aki 1896-ban megismerkedett Paul Durand-al, aki megismertette először az impresszionistákkal, aztán az egyre izgalmasabbnak bizonyuló újabb irányzatokkal. Jött Matisse, Gaugain, Picasso, és ne gondoljuk, hogy az orosz gyűjtő elaprózta a gyűjtést: Gaugain-től egyszerre 16, Picasso-tól 30, Matisse-től is 30 képet vett egyszerre, nem beszélve a Monet képek tömkelegéről, nem is folytatom. Csak összehasonlitásul: bőven van olyan magyar festőnk, akitől összesen nem maradt meg 30 kép.. Az is igaz, hogy mondjuk a Picasso életmű nagyságrendileg 1500 képet takar, tehát ott még a 30 sem kiugróan sok...
Emberünk fogta a képeket, és hazavitte magához. Nem, nem a párizsi otthonába, hanem Moszkvába. A többit elintézte a történelem. Nagyjából 1914-ig vásárolt képeket, aztán 18-ban államositották a gyűjteményt, aztán 48-ban végleg szétszórták ezt az elfajzott művészetet az Ermitázs és más múzeumok mélyére. 1914 óta soha senki nem látta ezt a gyűjteményt, pont úgy, ahogy pl. a Pestről a 2. vh alatt elhurcolt képeket sem fogjuk már látni soha, és a sort még lehetne folytatni...Most mégis, egy rövid időre Párizsban láthatók a képek. Ez egyszeri alkalom, ezt mindenki érzi. Személyesen Putyin és Hollande beszélték meg a kérdést, a francia államfő biztositotta az oroszokat, hogy mégha találnak is olyan képeket, amelyeknek vitatják a tulajdonjogát, az oroszok akkor is elvihetik a képeket haza, aztán majd megbeszélik..És a katalógus, ami egyébként szintén unikum, irtózatosan vastag, az is Putyin bevezetőjével kezdődik..
Tehát mégegyszer: a francia festészet aranykorának többszáz képéről van szó, csakhogy ezeket a képeket még senki sem látta! Lehet, hogy át kell irni a művészettörténetet?
És ne gondoljuk, hogy rossz, vagy futottak még képekről van szó. Már az impresszionizmus terem jelzi, hogy itt komoly tüzijáték lesz. Kétségkivül a legnagyobb durranás egy hatalmas Monet, ami leginkább Manet-ra hasonlit, piknik a szabadban. De a többi kép is, ha nem is irja át a korszak festészetét, azért bármelyik múzeum megnyalná mind a tiz ujját, ha csak néhány képet átvehetne innen! És itt kell szólnom arról, hogy a kiállitásnak már csak a méretei is elképesztők. A Louis Vuitton ház - amiről már irtam a blogban - hatalmas, és 5 szinten vannak termei. A képek ugyan egy picit talán kényelmesen lógnak a falakon, de ha hozzávesszük, hogy 14 teniszpálya méretű termet pakoltak tele képekkel - hát én lejártam a lábamat..
A legnagyobb meglepetés számomra Matisse volt. Ezek a vibráló szinek, elegáns, nagyméretű kompoziciók, milyen kár, hogy eddig nem ismertük őket! Egészen megváltoztatta a vélekedésemet Matisse-ról. A többieknél, még Picasso-nál is ezt nem éreztem ennyire. Habár Monet ebben a gyűjteményben kivételes, és nem emlékeztem rá, hogy ennyire jó festő - pedig jártam én már a Monet múzeumban is..
Picasso-nál azt érzem, hogy a képei, bár sokszor kellemesek, még nem azok, amik igazán naggyá tették. Vagy csak ebben a környezetben nem elég jók?
Azt hiszem, erre a kiállitásra még vissza fogok térni. Az ámulatom még tart. Ez a gyűjtemény nem egyszerűen jó képek egymásra pakolása, hanem olyan korlenyomat, melynek kapcsán hirtelen filozófikus gondolataim támadnak. Vegyük mondjuk a műgyűjtés és a véletlen szerepét. Az a 30 Matisse eddig nagyon hiányzott az életműből. De persze egy festő nem válogathatja meg a gyűjtőit, arra pedig még kevesebb ráhatása van, hogy mi történik a képeivel utána. 48-ban úgy irják, nem sokon múlott, hogy ne semmisitsék meg a képeket. Hiszen a németek is hurcoltak el képeket és azokból se került elő minden. Pesten is, volt aki a Várban lévő széfekbe pakolt, amit bombatalálat ért és elégett. Volt köztük Van Gogh is..Máskor a festő menekülés közben hagyta el a képeit, elvesztek örökre. De még ha békeidő is van: Renoir egy családtagjára bizott pár száz képet, majd mikor értük ment, látta, hogy a vásznakat istállók fedésére használták el.
Amit látunk, amit ismerünk, az a művészettörténetnek a szerencsésebbik része. Most felvillant egy kicsi az eddig láthatatlan gyűjteményből is.. Vajon mennyi idő kell, mire újra látható lesz valahol?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése