A felújitott Picasso múzeum

A következő időszakban megpróbálom végigkövetni, hogy jutottunk el mondjuk Picasso gyerekkori lovasrajzától Jeff Koons porszivóihoz. Én magam is hosszú utat jártam be, mire megértettem azt az elképesztően szines és érdekes utat (mármint egy részét nyilván), amelynek végén itt állok egy rózsaszin lufikutya előtt, és mégis tetszik.

Az első axióma az, hogy a művészet megértéséhez (is) foglalkoznunk kell vele. Ez teljesen evidens mondjuk a matekban, hiszen ha nem tanulok meg integrálni, akkor nem fogom érteni a Fermat sejtést (sem). Mégis sokan azt várják, hogy ránézzenek egy képre és egyből a gyönyörtől elalélva éljenek tovább, ami nem megy.

Egy másik alap axióma, hogy a művészek hatnak egymásra. Annak idején, ha már Picasso-ról beszélünk, az ő képei nem születtek volna meg, ha nem lett volna mondjuk az impresszionizmus, ami felszabaditotta a festőket a valóság ábrázolásától. Monet vizililiomai. Georges Braque és a szürrealizmus. A dada. A futurizmus. Picasso maga is alakitotta ezeket az irányzatokat, de az is biztos, hogy azok is hatással voltak rá. És ez igy van most is, vagyis a kortársban is nagyon sok utalás van, sokszor szintén kortársakra.

Az is fontos, hogy a múltról milyen információink vannak. Olvastuk-e Warhol vagy Keith Haring naplóját, Rothko irásait, voltunk-e mondjuk a Tate Picasso kiállitásán, a new york-i Momában, Párizsban itt-ott. Axióma az is, hogy a múlthoz mindig kevesebb infónk van, hiszen az akkori művészek 90 %-át nem ismerjük, és sokszor esetleges, hogy mi marad fent (volt ugye egy világháború, sőt kettő). Kurátorok választják ki nekünk, hogy mit ismerhetünk meg a múltból, és azok milyen kapcsolatban vannak egymással. Jó ez? Vagy óhatatlanul konstruált múltot hoz létre? A válasz mindkettőre lehet igen. Ehhez az úthoz egy nagyon fontos lépcső az újranyitott Picasso múzeum.

Azonban a megközelitésünkkel akad egy kis gond. A fentiek alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a párizsi Picasso múzeum meglátogatása egyfajta kötelező irodalom, egy Mikszáth regény, amin át kell rágnunk magunkat, mielőtt Nick Hornby-t olvashatnánk. Különben is: ezt a nevet mindenki ismeri, ettől nem tűnünk művészetértőnek, nehéz vele felvágni barátok előtt. Kicsit úgy van ez, mint...hm, mondjuk Karinthy. Mindenki ismeri őt, de mégis, lehet róla újat mondani, arról nem is beszélve, hogy azért nem hiszem, hogy mindenki olvasta a teljes életművet a Tanár úr kéremtől a szatirákig, a kávéházi szösszenetektől a Hogy lettem iró novelláig (a hangyák). Igen, jó lesz ez a párhuzam: Picasso festett Igy irtok ti-ket, vicces novellákat, még tragédiákat is. És ami még nagyon fontos: ugyanennyire élvezte is az alkotást.

Rajzoljuk akkor föl, hogy mettől meddig ér ez az iv: vannak korai portrék lánykákról. Aztán szürrealizmus hatására jelzésszerűek lettek a testrészek. Kipróbálta a kockákból összerakott látványt, végül eljutott a Picasso-s, már újrakomponált látványhoz, ahol mégis felismerhető, hogy kit is ábrázol. Szobrokat is készitett, ezeken térbe ültette át a festészeti elképzeléseit. Rengeteg portrét festett. Aztán ott a Guernica, a szinte fekete-fehér óriási kép a háború borrzalmairól (ami Madridban látható). Emellett rajzai is jelentősek. Abbahagyom a felsorolást, mert látszik, hogy abszolút meghatározó személye volt a 20. század művészetének (mondjuk eztt tudtuk eddig is).

Akkor tehát sétáljunk végig a kiállitáson? Azt azért tudnunk kell, hogy Picasso egyrészt nagyon népszerű volt a gyűjtőknél, vagyis teljesen elképzelhetetlen, hogy valaha is össze lehetne hozni egy Picasso összest, de még akár a legjobb műveiből készült összest is, nem is igen lehetne hol kiállitani, másrészt ahhoz, hogy teljes képünk legyen róla, New York-tól Las Vegas-ig, Rómától Londonig kell bandukolnunk. Még Picasso múzeumból is több van. Barcelona, Antibes, Malaga Párizson felül. Bécsben és Washingtonban éppúgy találkozhatunk képével. Azt tehát ne várjuk, hogy teljes képet kapunk róla. De, a titkos tippkönyvem, Brassai visszaemlékezése kapható (franciául, de magyarul is megjelent itthon a 60-as években).

Maradjunk annyiban, hogy Picasso friss, mintha tegnap festett volna utoljára. Ötleteiből festők egész generációja élt meg és még most is továbbfejlesztik őket, tehát ne arra számitsunk, hogy egy poros gyűjteményt látunk. Sokkal inkább ötletek armadája jön szembe, eszünkbe fognak jutni más festők, és én speciel többször is felnevettem, mert botor módon úgy emlékeztem Picasso-ra, mint egy fontos festőre, pedig Picasso vicces és ötletes.

Azt gondolom, hogy Picasso a kulcs a 20. és még a 21. századi művészethez is. Ha őt megértettük, akkor léphetünk tovább Warholra vagy bárkire. Ebben a kontextusban máris nem olyan zavaró az a 10 euró, amit ehhez a felismeréshez kérnek...