2015. január 5., hétfő

Rockenbauer Zoltán: apacs művészet könyvajánló



Rockenbauer Zoltánt iróként a Halandó Múzsa kötetével ismertem meg, és egyből nagyon magas polcra is került. A Csinszkáról szóló könyv ugyanis élvezetes olvasmány, emellett tele van adatokkal, olyan infókkal, amikről máshol nem olvasunk, és mégis, a legkevésbé sem szenzációhajhász, sőt inkább visszafogott, mégsem unalmas. Tanitani kéne, no.
Az emlitett úr amúgy művészettörténész, és pár éve ő állitotta össze Márffy katalógusát a Kogartnál. Aki valaha látta a 14000 ft-os, kiváló papirra gyönyörű nyomtatásban megjelent anyagot, az biztosan elraktározta a nevet. A Nyolcak kiállitásban is kurátorkodott, igy mostani könyve a legkevésbé sem tekinthető meglepetésnek. Azazhogy mégis, de máshogy.
A cimmel nem vagyok kibékülve. Apacs művészet, Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók a teljes cim, ebből az érdeklődő legfeljebb az apacs művészetet látja, és vajon mire fog gondolni? A Nyolcakra nem, pedig róluk szól a könyv. De lépjünk tovább gyorsan, mert két olyan élménnyel ajándékozott meg a könyv, ami nem mindennapi. Az egyik az, hogy a Nyolcak művészetét végre a társművészetek felől is bemutatja, vagyis az irodalom, tánc, zene oldaláról is, amiről eddig nem sokat tudhattunk - finoman szólva. Mi köze Bartóknak a Nyolcakhoz - kérdeztem, de a könyvben  igen kimeritő választ kaptam. De nem csak Bartók a meglepetés, hanem egy egész sor ember, akik ilyen-olyan módon részt vettek a Nyolcak kiállitásain vagy szellemi munkájukban, pl. Bölönyiről sem sokat hallottam eddig. S bár jól ismerjük a századelő kávéházi kultúráját, Ady mondataival is tele vagyunk már, mégis, ebben a kontextusban ez mégis új. A könyv egészen egyértelművé teszi pl. hogy miért és mikor alakult ki a Párizsimádat, ami teljesen meghatározta pl. a Nyolcak művészetét. Talán összeállt a fejekben ez már korábban is, de ilyen világosan szerkesztve, tele adattal ez az első könyv, amelyben ezt a történetet szivesen is olvasom, és nemcsak jegyzetelésre szánt szakszövegnek szánom. Különösen Ady szerepével foglalkozik sokat a szerző, ami nem is meglepő a költőfejedelem hatását tekintve, de mindig kontextusban vizsgálja tárgyát, és részletesen beszámol mindenkiről, aki kapcsolatba került vele. Kifejezetten művészettörténeti szempontból vizsgálja pl. Berény Bartók portréját és az Ady portrékat, ami ilyen összefüggésben eddig nem volt ismert.
A másik reveláció Kassák. Kassák és a Nyolcak. Már az, hogy megemliti az Egy ember élete könyvet, nagyon jó, de továbbmegy, vitatkozik az állitásaival, és konkrét dokumentumokat hoz fel igazául, mindig hozzátéve, hogy nem biztos, hogy az történt, amit ő leir. Rockenbauer nem igazságot tesz hanem élvezetesen adagolja az információkat, és az olvasóra bizza, hogy mindebből miket szűr le magának. Pont mint a pointilizmus: apró indformációpontokból épiti fel a teljes képet, de ezek a pontok összefüggenek, és egymás mellett egységes képet adnak. S hogy mi ebben a fantasztikus? Hát az, hogy eddig bennem Kassák teljesen elszeparálódott mindenkitől, ő külön volt, és volt mindenki más. Most meg arról olvastam, hogy pl. Tihanyival csinált egy kiállitást. Ilyen értelemben időben feltétlenül kapcsolódik a Nyolcakhoz, mégha stilusilag nem is túlzottan. Nagyon korrekt abban is, hogy megemliti, Kassák nem volt oda Párizsért, bár egyszer járt ott, de nem volt pénze igy nem tudott művelődni se, erejét a létfenntartás kötötte le.
Ez egy olyan könyv, melynek minden mondata mögött kutatómunka van. Érezhető, hogy a szerző átgondolta, hogy miről fog irni de nem egyoldalúan, a tények elferditésével akar hatást kelteni. Többször megemliti, hogy xy beszámolója szerint, de z ezt igy és úgy irta le. Sokatmondó a 100 oldalas hivatkozáslista is a könyv végén. Tehát összefoglalva ezt a könyvet könnyű olvasmányként, kanapén elnyúlva is olvashatjuk, ugyanakkor szakkönyvnek is kiváló, ez pedig ötös osztályzatot érdemel.
Sajnos a mai könyvkereskedelem egészen elképesztő. Két héttel karácsony előtt az Irók boltjában még nem volt ott a könyv, pár nappal karácsony előtt pedig már az utolsó előtti példányt vittem el. A Nemzeti Galériában kirakták a könyvet: egy hátsó polc aljára, félig eltakarva, egészen biztos, hogy csak az látja meg, aki a teljes polcrendszert végignézi. Ennyit erről. Ettől függetlenül ez egy kötelező könyv, nem lennék meglepve ha az év kedvenc könyve lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése