Niki de Saint Phalle a Grand Palais-ban

Na ez az a kiállitás, amiért megéri Párizsba menni. Sajnos ezt nem csak én gondoltam igy, ezért aztán a délelőtt 10-kor nyitó kiállitásra negyed 11-kor már irdatlan tömeg várt, kedvesen szólt is a terelő emberke, hogy több mint 4 óra a várakozás...Hát akkor köszi, inkább máskor. Még jó, hogy este 10-ig nyitva van több nap...De a legrövidebb nap is este 8-ig. Na ez már segitség.
Niki életműve egészen lenyűgöző, és tulajdonképpen egy nagyon jól elmesélhető történet. Amerikában született, gyorsan férjhez ment, hogy kikerüljön a családi fészekből, hogy aztán Párizsba költözve idegösszeomlás miatt kezdjen festeni, miután rájött, hogy a polgári lét és a gyerekek nevelgetése nem pálya neki. És úgy tűnik tényleg. Ezek után hipp-hopp megismerkedett a párizsi művészvilág elitjével, az aktiv Picasso-val, és Tanguely lett az új pasija (ami önmagában is nagy szó). Ezután a Niki de Saint Phalle jelenség elszabadult. Performansz akciói, melyen puskával lőtt a saját szobraira, melyben festékpatronokat helyezett el, a művészek bejáratott eseményei lettek. Ez aztán a femnizmus! Nem igazán emlékszem arra, hogy bármelyik művész valaha is rálőtt volna a saját műveire, mármint nem felindulásból..És ez csak a kezdet volt, mert Niki hamar rájött arra, hogy ő valójában szobrász. Ekkor kezdte a furcsa arányokkal rendelkező női szobrait késziteni, melyek szintén kedveltek lettek, ezek a Nanák. Ennek egyfajta csúcspontja a Rómától 2 órás útra lévő kertje, amelyben aztán tényleg kiélte az épitészet iránti szenvedélyét. Kreációi Gaudin alapulnak, sőt olyan fotót is láttam melyben a művésznő Barcelonában a Gaudi parkban van.
Kicsit tágabb értelemben Niki mintaképe lehet azon nőknek, akik azt hiszik, hogy a világ csak a férfiak kiváltsága. Niki életműve ugyanis igen “erős” már csak a megmozgatott alapaanyag tekintetében is. Egyik kiállitásán egy női nemi szerven át lehetett belépni, ezzel szerintem fricskát mutatva a férfiaknak (többek között). Másfelől meg ha már ahhoz is elég érettek vagyunk, hogy eldobjuk a feminista maszlagot, akkor közelebb jutunk a gazdag fantáziája darabjaihoz. Igen, az életműből levéve a feminizmust még mindig ott egy teljes életmű. A párizsi Centre Pompidou mellett pl. ott a férjével közösen kitalált játszótere, melyen ugyan néha gyereket is látok, de első pillantásra nyilvánvaló, hogy köztéri szobrok ezek, nekem kicsit Miróra emlékeztetve.
Párizsban tehát teljes Niki őrület van. Jó lenne, ha hozzánk is eljutna valami belőle.