Aki olvassa az Art Review-t, az tudja, hogy a művészkörökben manapság a Serpetine galéria a legmenőbb, egész pontosan első lett az újság szavazásán. Az már csak jelent valamit. Ők azok, akik minden évben összerakják a top 100-as listájukat, és ha nem is feltétlenül ért ezzel egyet mindenki, azért egyfajta iránymutatásnak elég jó - persze súlyozni kell azt, hogy a lista készitői angolok, tehát elfogultak abba az irányba, mégha lehetetfinoman is.
Bármennyire is ciki, még sosem jártam ott, igy aztán amikor lett egy kis időm Londonban, a Hyde park felé vettem az irányt. Ha ez lenne az angol megfelelője a városligetnek, akkor területre és zöldfelületre is igencsak felnézhetnénk, és az is példamutató, hogy az épület, amit odapottyantottak, éppen izléses (sőt apró is) méretű. A kiállitótér pedig nagyvonalú, tágas, s mivel egy villában van, nyilván kellemes.
Újra és újra elcsodálkozom azon, hogy munkaidőben, munkanap ha nem is tömeg, de szép számú látogató fogad, az egyik teremőr csaj pedig a Guerilla Girls pólóm miatt el is mosolyodik, sőt beszédbe is elegyedünk.
John Latham nem lesz a kedvenc művészem, de azért bőven ad gondolkodnivalót. Az első teremben rögtön a könyveket mint materiális alapanyag használja, levág a sarkukból, ledarálja őket, beléjük vág, és ez a könyvvel való bánásmód később is előjön. Hatképes tablójában eljutunk a fehér felülettől a kiálló könyvek szaggatta vászonig. A 70-es években járunk, nem ma.
Az is érdekes, ahogy egy óriási hengeren véletlenszerűen elhelyezett betűkkel rak ki "szövegeket".A henger és a papir forgása adja a szöveget, ami aztán ugyanúgy átalakul műtárggyá, vagyis semmi köze nem lesz a könyvhöz, mint tárgyhoz.
Nagyjából 10 éve láttam Madridban egy hasonló könyvinstallációt: ott egy egész könyvespolcot faragtak ki fából, ami dekorációnak szintén kiváló volt, és azt szimbolizálta, hogy manapság már senki sem olvas, de sznobságból szükségünk van a könyvespolcra, hát csak tessék, itt ez a remek diszitópolc, álkönyvekkel, van ez is annyira látványos.
Szóval ismét abban a vicces helyzetben vagyok, hogy az újságiró, blogoló énem meglehetős, úgy érzem jogos kritikát fogalmazna meg, azonban az ötlet magával ragad és továbbgondolom akkor is, amikor már rég nem a kiállitótérben vagyok..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése