2014. december 31., szerda

Banán a galériában



Üdv! Bár úgy tűnhet, ez egy teljesen új blog, valójában a kulcsarbalazs.blogspot.com folytatása. 7 év alatt   409  bejegyzést irtam, évről évre többet, egészen addig, amig rá nem döbbentem, hogy a blog immár legkevésbé sem magamról szól, tehát miért is legyen ott a nevem a cimben.
De honnan jön a banán és hogy kerül a galériába? Nézzétek meg ezt a képpárt, ami Dan Perjovschi rajza:



Valami ilyesmiről lesz szó. Egyrészt bemegy a gyanútlan ember egy galériába, és azt gondolja, hogy nagyjából tudja, mi vár ott rá, pedig nem. Egy igazán jó tárlat egészen meg tudja változtatni a gondolkodásunkat, meg tud nevettetni, meg tud döbbenteni. Én már csak tudom, számtalanszor átéltem már. Másfelől meg, mint a képen is, sokszor jövök ki úgy egy kiállitásról, hogy ok, de hol volt itt a banán? Hol volt az, amiért bementem? Mint tudjátok, a kurátor dolga az, hogy vezesse a látogatók gondolatait a kiállitáson, még akkor is, ha a látogatónak éppen van felépitett gondolatmenete a látottakról. Ki kerekedik felül? Egyáltalán miért kell ennek elterelő hadműveletnek lennie?
Azért is tetszik a cim, mert rengeteg asszociációs lehetőség merül fel. Az pl. már önmagában is kalandos, ahogy a fenti Dan Perjovschi képet megismertem. Éppen Prágában jártam, és már majdnem év vége volt, csoportos kiállitást rendeztek nagyon sok művésszel. Láttam egy-két igéretes darabot, de semmi eget rengetőt. Már éppen beszédbe elegyedtem a galériással egy kép kapcsán, amikor hirtelen feltűnt ez a banános kép. Egy egyszerű iskolai táblára volt felrajzolva krétával, és nem tudtam nem arra gondolni azonnal, hogy ha valaki megveszi a képet, hazaviszi, nagyon vigyáznia kell, hogy a gyerekei ne töröljék le a rajzot a tábláról. Végül az egész kiállitásról már csak a banánra emlékszem, ami mókás ugye?
A régi blogot eredetileg azért inditottam, mert külföldön járva láttam, hogy a magyar (születésű) művészeket kint sokkal jobban értékelik mint itthon. Ez továbbra is igy van, pl. hiába nevezték át az Ernst Múzeumot Capa központtá, ha sehol sem lehet Capa képet látni. Előbb volt az Icp-ben New Yorkban kiállitása...Brassait is imádják a franciák, de nem kell a fotósokra korlátoznunk magunkat. Riegl Judit Párizsban futott be, de egyébként New York-ban is elismerik, kiállitják. Simon Hantai szintén ott lett hires, sőt most már nagyon hires. Magyarország, ezt szögezzük le, semmit sem tett azért, hogy megismerjék. S ugyanez a helyzet a többiekkel is, Csernustól Étienne-ig, a Nyolcaktól - mondjuk őket most már kezdjük megismerni- a számtalan kortárs emberkéig, akikről irtam a blogban. Nesze nektek a banán - mondhatnánk. S bár nem elsődlegesen ez a célom, nem hallgathatom el, hogy mostanában még rosszabb a helyzet, sőt egyre rosszabb, hiszen egyre nehezebb megismerni a külföldi művészeket, egyre kevesebb a szinvonalas kiállitótér és az mma és a műcsarnok példájából kiindulva nem is tűnik úgy, hogy ez rövid távon változna. Pedig a művészetben nincsenek országhatárok, teljesen félrevezető, ha valaki magyar művészetről beszél, ugyanis nem ez a fontos, hanem az alkotás szellemi horizontja, még ha ez most nagyképűnek is hangzik. Az emigránsok hosszú sorában pedig amúgy is bajos lenne eldönteni, hogy André Kertész pl. magyar-e vagy francia vagy amerikai netán. A művészet nem erről szól, hanem arról, hogy van egy probléma, egy látvány, egy gondolat, és aztán ez a művész szándékainak megfelelően formálódik képpé.
Célom tehát kettős. Egyrészt szeretnék minél hűebben - és nem mellesleg, mintha mondjuk Párizsban élnénk - tudósitani kiállitásokról, másrészt megmutatni minél többet a jelenkori trendekből, művészekről, törekvésekből, mert sajnálatos módon itthon keveset hallunk arról, ami a nagyvilágban történik. Egy apró elfogultságom van Párizzsal szemben, de szemezni fogok Bécs, London, New York, Bázel, Madrid és Barcelona eseményeiről is. Csak olyan kiállitásról irok, ahová személyesen eljutottam, és mindig a saját véleményemet irom, akár pozitiv, akár negativ. Persze jó lenne minél több pozitiv dolgot emlitenem, hiszen egy idő után nagyon unalmas a sokadik dörgedelmes lehúzás, de mivel itt élek Budapesten, ez nem mindig lehetséges. Korábban néha azt is megirtam, hogy melyik kiállitásról nem fogok irni, ma már ez talán nem olyan fontos. Vágjunk is bele!