2015. április 26., vasárnap

Bookmarks kiállitás Újpesten

Hú, most végre megint friss leszek. Annak idején azért is inditottam el a blogot, hogy frissen tudjak beszámolni az aktuális eseményekről, csak hát mostanában nincsenek már események, hacsaknem ez. Már messziről világitott, hogy ez egyfajta csúcspontja az Offbiennálénak. Merthogy az történt, hogy az Acb, a Kisterem és a Vintage együtt állitott ki az Art Karlsruhén, és beszámolóik szerint jelentékeny sikereket értek el vele. Ezt az anyagot hozták most el a volt Meóba, egy helyre, ahol még nem történt kortárs kiállitás, pedig úgy tűnik, nagyon is megfelelő helyszin egy ilyen eseményre. Tágas, nagyvonalú terek, kellemes hangulattal. És hát a résztvevők. Nem csak az ajtó előtt csevegő Bencsik Barnabásra gondolok, meg György Péterre, esetleg Petrányi Zsoltra, a kiállitói lista is jól hangzik. Bak Imre, Nádler, Tót Endre, Mauer Dóra, csupa nagyvad, mindenki által ismert és elismert név. Akkor tehát ez az év kiállitása?
Attól tartok nem. Az egész olyan, mintha a Karinthy novellából a rossz tanuló mondaná fel a leckét. Még az sem jó, amit pedig jól mond. Hogy mi a bajom? Csak az, hogy a kirakott művek nem reprezentálják jól a művészeket. Nádlert pl. imádom, a Várfok galériás kiállitása remek volt, a képei csodásak, de amit itt láttunk tőle, az elég halvány. Nem ezt kellett volna elhozni. És a fő bajom az, hogy Mauer Dórán és Tót Endrén kivül nagyjából mindenki másról is ezt gondolom. Bak Imre fantasztikus alkotó, de a kirakott képei nem mutatják azt, hogy ő miért ő. Most vagy az van, hogy a németek már megvették a képeit, és ide már csak azt tudták elhozni, ami maradt, vagy közelebb kellett volna menni napjainkhoz, és onnan választani. A csodálatos térben a Miró múzeum jutott eszembe Barcelonában: ott nemritkán 4*5 méteres képek kerültek hasonló falakra... Persze a 70-es évek nem arról szóltak itthon, hogy nagy méretek, de pl. szegény Erdély Miklós amatőrnek látszott ebben a kontextusban ezekkel a képekkel. Ha már mai képek is szerepeltek, mint mondjuk Szabó Dezső, akkor tőle egy látványos, 1.5 * 2 méteres képet kellett volna kirakni, nem azt a sok kis apró képet.. Rettenetesen sajnáltam, de ez a kiállitás igy épp nem üti meg a mércét.

Jean-Paul Gaultier a párizsi Grand Palais-ben

Az a helyzet, hogy Párizsban a divatot nagyon komolyan veszik. A cimben szereplő úriember pedig történetesen diktálja a divatot, ugyanis ruhatervező. Felesleges a trófeáit számolni Madonnától Kylie-ig, egyszerűen fogadjuk el, ha már a Grand Palais-ben állit ki, akkor ő valaki.
Namost ő történetesen igen jóban van egy rakás sztárfotóssal, pl. olyanokkal mint David Lachapelle, Peter Lindbergh, Pierre et Gilles, ami valahol érthető, hiszen a munkájához ez szervesen hozzátartozik. Senki sem szeretné béna képekkel égetni magát, ő sem. Épp ezért fel sem merül, hogy a sztárfotósokat állványként használja, hiszen neki is az az érdeke, hogy képek szülessenek. Ha viszont művészi szabadság van, akkor mit fognak csinálni a sztárfotósok? Úgy van, elengedik magukat, és alkotnak. Ruven Afanador-nak pl. eléggé bögyében lehetnek a férfiak, ugyanis az ő képén a modellt disznómaszkos fickók veszik körbe..Stéphane Sednaoui egyenesen a nőiességből szeretne kitörni a vonagló nőalakjaival, amik persze egészen véletlenül hihetetlenül szexik. Van ez igy. A kedvencem Ellen von Unwerth ketrecbe zárt nője, hát mindjárt megsajnálom szegényt, kár hogy az is látszik, hogy ő maga mászott be a ketrecbe.
A kiállitás annyival is több, mintha egy sztárfotós képei lennének, hogy itt kapunk rögtön 20-at belőlük. Egyszerű tehát azt mondanom, hogy ez egy feltétlenül meg kell nézni kiállitás csajoknak, de a fiúknak is épp elég kedvességet tartogat, és akkor még ruhákról nem is beszéltem...

2015. április 25., szombat

A Vincze kiadó kellemes meglepetése a könyvfesztiválon

Aki nem tudná amúgy, Off Biennálé van most, ami azt jelenti, hogy a legmenőbb művészek állitanak ki, sajnos legtöbbször apró helyeken, de mivel az esemény 0 állami támogatással és befolyással fut, ez inkább előny. Érdemes odafigyelni rájuk, mert ők a legerősebb "nem elcseszett" művészet ma itthon. A kiállitók pedig legtöbbször külföldön is aktivak, jók.
A könyvfesztiválon viszont ért egy kellemes meglepetés, és ezt el kell mesélnem. Gyanútlanul sétálok a standoknál, és egyszercsak elémkerül egy Hokusai katalógus. Hoppá! Idén januárban zárt a Grand Palais-ban a kiállitás, nem gondoltam volna, hogy itt is szembejön. Nagy-nagy főhajtás a Vincze kiadó előtt, holnap pedig mesélek Jean-Paul Gaultier-ről.

2015. április 24., péntek

Szittya Emil mint képzőművész?



Honnan ismerős ez a név? Megvan, Kassák Egye ember élete alapművében, mikor Kassák elhatározta, hogy Párizsba gyalogol, valahol a németeknél összetalálkozott Szittyával, aki nála jóval többet tudott a túlélésről, és gyakorlatias tanácsaival csakugyan pénz nélkül kijutottak végül.  Csak persze közben megjárták a poklot, és Szittyáról is kiderült, hogy nem egészen önzetlen. Ha nem lenne képzavar, Szittyát leginkább egy kedves Rejtő szereplőnek képzelném el, aki kártyán elnyeri a Nóbel dijat és egy almát is képes igazi fegyvernek láttatni a zsebében.
A történet sajnos nem ennyire vidám, később találkozunk még a regényben vele, és sajnos mint besúgó tűnik fel a történetben. Nyilván nem volt könnyű élete, az már biztos. De hogy képzőművészként emlegessük? Ez egy kicsit erős, pedig mint mindjárt látni fogjuk, nem elképzelhetetlen.
Szittya Emil igazi neve tehát Schenk Adolf. Miután Kassák a párizsi magyar követségtől kiimádkozott vonatjeggyel hazatért, ő maradt, és működtette a Les hommes nouveaux anarchista folyóiratot. Ezt még el is lehet képzelni róla, hiszen ügyes szervező volt és Kassák könyvében is mint anarchistát ismertük meg. 1915-ben Zürichbe megy, találkozik Trockijjal, itt kapcsolatba kerül a dadával. Mondjuk el nem tudom képzelni, honnan tudta Párizsban, hogy Zürichben mi készülődik. Aztán egy újabb fordulattal Magyarországra visszatér, és marad is egészen 1918-ig. Ismét a németeknél találjuk, majd 1927-től hirtelen megint Párizsban terem, sőt rögtön a Montparnasse-on. Itt megint nem tudjuk, mi történik vele, mindenesetre hamarosan már cikkeket ir főleg német képzőművészekről, de Picasso-ról is. Ezután már több fordulatról nem tudok beszámolni, hacsaknem arról, hogy feleségül vesz egy Erika nevű nőt. Az biztos, hogy valamikor elhatározta azt is, hogy festeni fog, mivel többször emlitik a képeit, noha nincs kiállitása. Csak halála után kezd el foglalkozni vele a bécsi Löcker galéria, és állitólag a pesti Kassák múzeumban is láthatóak voltak a képei. Annyi bizonyos, hogy miután a felesége is meghal, a képek rejtélyesen eltűnnek, és nem is várható, hogy valaha is előkerülnek. Talán jobb is igy. Láttam én már nagy izgalommal várt előkerült anyagot, melynek jobb lett volna az ismeretlenségben maradnia. Micsoda életút! És mi lett volna, ha nem szól közbe folyton a történelem..

2015. április 23., csütörtök

Párizs közelebb van mint a Nagymező utca

Az a helyzet, hogy oltári nagy, hmm, elnézést, kakiban ülünk, és egyáltalán nem látszik, hogy van ebből kifelé. Muszáj beszélni egy kicsit erről, mert fontos. Arról van szó, hogy a belvárost átvette az önkormányzati parkolómaffia. Ez egy állami intézmény, és semmi más dolga nincs, mint megkeseriteni az autósok életét a belvárosban. Na jó, lehet azt mondani, hogy miért járok autóval a belvárosba. Egyrészt azért, mert a tömegközlekedés gyakorlatilag nem működik. A 4-es 6-os villamoson kivül nincs egyetlen járat sem, ami megfelelő sűrűséggel járna. Mondjuk este 9 után szeretnék Óbudára buszozni? Óránként 4 járat. Zuglóba trolizni? 5 járat. Ami azt jelenti, hogy 10-15 percet kell várakozni, na annyi idő alatt kocsival épp haza is értem (tömegközlekedéssel pedig még el se indultam!). Nem véletlenül hozom Párizst példának, ott a külvárosokba is jár a metró, képzeljük el, hogy Solymárra és Rákospalotára, Gödöllőre és Székesfehérvárra (igen, a B rer metró bőven több mint 60 km) egyaránt olyan metróval utazhatunk, ami max 5 percenként jár. És a városközponttól mondjuk a La Défense-ra 6 perc a menetidő, ez mondjuk a Deák Tér - Pólus center távolság.
Ok, tömegközlekedés nem, akkor miért nem biciklizek? Hát csak azért, mert már elloptak tőlem egy 100000 ft-on felüli bringát, és egyébként az összes! bringázó barátom szenvedett már sérülést. Ilyen szempontból érdemes megnézni a Nyugatitól a jászaiig tartó őrületet. Ja és rettenetesen büdös van, és bringásként én ezt szagolgatom. Kocsiban már kialakult a pavlovi reflex: bkv busz = belső keringetésre kapcsolás. Szóval autóval járok, mert nincs tömegközlekedés, és mondjuk munka után szivesen beugranék mondjuk a Nagymező utcába. A következő történik: az önkormányzat megpróbál minden parkolóhelyet beépiteni, lezárni, megszüntetni, miközben mélygarázs persze nincs. Tehát körözés van parkolóhely után. Ha sikerült megállni, még ki sem szálltam, máris ott egy parkolóőr, és elkezd megbüntetni, noha még ki se szálltam. Őt az nem érdekli. Ha tudom a mobilparkoló kódot, akkor azt bepötyögve megmenekültem, ha nem, akkor el kell ballagni egy automatához, visszamenni, majd bemenni az ügyfélszolgálatra töröltetni a büntetést, ahol még megpróbálnak úgy tenni, mintha bűnöző lennék.
Hogy megy ez Párizsban? A Pompidou központ alatt pl. óriási parkoló van, soha nem láttam hogy megtelt volna. Ha a jópofa bérautóval megyek, akkor eleve nincs parkolóköltség, hiszen benne van az autó árában.
No de miért baj mindez? Azért, mert én nem ipi-apacsot játszani megyek a belvárosba, hanem szórakozni, jól érezni magam, művelődni, galériát nézni. Máshogy fogalmazva: pénzt költeni. De remekül megvagyok nélküle, köszönöm. Mint ahogy megvagyok a Ludwig múzeum és társai minősithetetlenül béna programja nélkül. Érdekes, hogy kong az ürességtől az épület, hiszen a hozzám hasonló értelmiségi nagyon jól el tudja dönteni, hogy érdemes-e odamenni arra a programra. Nem érdemes, tehát nem megy.
A magam részéről a belvárost ezennel kerülendő helynek tekintem. Előbb megyek Párizsba, mint a Nagymező utcába.
Ja és azt tudtátok, hogy a Vigadó körül kamerákkal figyelik a járműveket, és ha valaki 1 centit kilóg, vagy rossz helyre állt, már megy is a lopóskocsi? Hopp, jut eszembe, a Vigadónál sincs dolgom...Hogy is hivják azt a gittegyletet, ami ott székel? Én nem tudom...

2015. április 21., kedd

Könyvajánló: Perneczky Géza: művészet az ezredfordulón



Lassan eljutok oda, hogy művészettörténet helyett legfeljebb történeteket érdemes mesélni, azt is csak olyanvalakitől, aki friss szemmel tud ránézni a dolgokra. Csak persze ez a friss szem elég nehéz követelmény, ha már valaki 25milliárd képet megnézett és abból mondjuk 10milliárdról véleménye is van.  Ezek a művészetértők- és az a vicc, hogy néha én is csinálok ilyet, nem is vagyok rá büszke – végigmennek egy kiállitáson, művészeti vásáron, vagy akár a Ludwig legújabb tárlatán, és magukban közben sorolják a neveket, akiket utánoztak épp a kiállitók. Douglas Copelandnek van is erre egy külön szava, ő történelem-mérgezésnek hivja az olyan embert, aki már mindent megért, és éppen unatkozik is emiatt. Perneczky Géza pont nem ilyen, és ez egy kisebb csoda. Ha találkozna vele valaki, akkor is azonnal feltűnne, hogy mennyire nyitott és vidám személyiség (nem, most nem fogom elmesélni mikor és hol találkoztam vele). Egyszerűen vannak azok az emberek, akik mint mondjuk Karinthy, mindig talpra esnek, mindig van egy vicces történetük, és ha épp nincsenek formában, akkor is elszórakoztatják a társaságukat. Ő ilyen.
Aki most rohanna is a könyvesboltba, annak egy apróságot még elárulok: a Rózsák nyesése cimű könyvvel kell kezdeni. Az ugyanis pontosan ezt hozza: vidám, szellemes történeteket, rengeteg anekdotát, az egészet muszáj egyszerre elolvasni (ezért érdemes hétvégén elővenni). A művészet az ezredfordulón kicsit komolyabb, a hangvétel inkább tanáriasabb, vagyishát olyan tanárias, aki nagyon jól tud mesélni, és épp nem akarja leadni JózsefAttilát, hanem csak mondja. És ebből a mondjából nagyon gyorsan összeáll egy olyan ismeretanyag, amit oda se figyelve egyszerűen felszedünk, megragad, mint a por a cipőn, és ott marad. Nagyon nagy előnyben vannak azok, akik olvastak már Perneczky Géza kötetet, az ajánlásom tehát egyértelmű…

2015. április 16., csütörtök

Fotósok 2.rész



Elhatároztam, hogy utánanézek, hogy a nagy Várbeli fotókiállitás után két évvel mi történt azokkal a fotósokkal, akik ott kiállitottak. Nem is azért, mert az a válogatás reprezentativ, vagy mert valóban ez a 20 név fontos, csak azért, hogy ne kelljen gondolkodni a neveken.
Amit mondani akarok, az ugyanis nem a névlista esetlegessége, hanem a nagy kérdésre adott válasz, miszerint mit kezdenek a művészek azzal a helyzettel, hogy pár éve bizony nagyon kevés galéria létezik, nagyon kevés lehetőséggel. Azt vártuk volna, hogy a kevesebb galéria hirtelen több művésszel fog foglalkozni, ez azonban nem történt meg. Mivel nagyon kevés új galéria indult, ezért ezeknek az embereknek nem túl jó esélyeik vannak..Az előző részben már láttuk, hogy 8-ból csak 4-en aktivak, ennek viszont nem csak az az oka, hogy megszűntek a galériák, néha az alkotók sem tesznek meg mindent a sikerért. Következő fotósunk, Gyenis Tibor pont erre példa. Ma már rendkivül furcsa és elfogadhatatlan, hogy nincs saját honlapja. A fotografus.hu oldalon lévő oldalán pedig 2004-es a legutolsó bejegyzés. Ez egy kicsit olyan, mintha ő utoljára 2004-ben lett volna aktiv. Ja nem, mert egy google keresésre egy 2008-as kiállitása is feljön.
Kerekes Gábor a következő név. Ő sajnos hosszú betegség után meghalt, utolsó pillanatig alkotott, a Fotóművészet lapban lehet megtekinteni az utolsó sorozatát, ami azért eléggé hátborzongató. A listában mindenesetre ő és Korniss Péter az, aki semmilyen listából nem hiányozhatna, ez pedig nagy szó.
Korniss Péter már létrehozta az életművét, a jelenleg Várfok Galériához tartozó művésznek nem kell már bizonyitania. Koronczi Endre eléggé aktivnak számit, a Budapest Galériától a Capa központig elég sok helyen látható, és friss dolgai is elérhetők. Kovalovszky Dániel még nagyon fiatal és bizony neki a Várbeli kiállitás is megelőlegezett volt, azóta apró lépéseket tett. Kudász Gábor Arion először is tanár a Momén, másodszor mindannyian emlékezünk a Mai Manós kiállitására amely memorabilia néven futott. Magyar Ádám nem itthon él már, ennek megfelelően jelen van a nemzetközi vizeken, mondjuk most megnézve elég vicces, hogy a honlapján pont 2013-as a legfrissebb bejegyzés…Azért ő elég aktiv, nem kell izgulni.
Misetics Mátyás szintén 2013-ban aktivkodott utoljára, vagy ha nem, akkor az számomra láthatatlan. Ősz Gábor sem itthon él, eléggé aktiv, ő is halad a saájt útján. Pecsics Mária is tanit, ezen kivül más aktivitása nincs, nem megbántva őt nem ebben a ligában játszik. Péter Ildikó a Faur Zsófi galériában állitott ki, amúgy is aktiv. Szabó Dezső a Vintage galéria után gyakorlatilag az összes médiumban bemutatta már képeit, ő is megkerülhetetlen.Tóth György régi motoros a szakmában, gyakorlatilag 2009 óta nem követhető az aktivitása, bár lassan nyugdijas korba lép.
Összegezzünk egy kicsit. A 20 fotós közül: 11 aktiv, 8 nem aktiv, 1 meghalt. Négyen külföldön élnek és ebből a listából a 8 nem aktivból 4 csak a kurátornak volt érdekes.. Máshogy fogalmazva: még egy profi kurátor is egy csoportos kiállitás alkalmával majdnem a kiállitók felét a személyes kapcsolatainak megfelelően hivta meg. A nagyon magas nem aktiv szám viszont azt is jelzi, hogy a válság kapcsán nehezebb lett az érvényesülés, az alkotók közül sokan külföldön dolgoznak, és aki itthon maradt,azok közül a fotósok fele nem találta meg azt a galériát, amelyik képviselné. Nem könnyű tehát, az átlagnéző mindebből leginkább azt veheti észre, már persze a bezárt galériákon kivül, hogy folyamatosan új neveket kell megtanulnia.