2021. április 19., hétfő

Elveszett idő nyomában

 Nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy jó, akkor hagyjuk a 2020-at és a 21-et, nézzünk előre, de valójában nincs eltűnt idő. Nem estünk vákumba, és aki akart, a leállás alatt is foglalkozhatott művészettel. A galériák online tárlatokat nyitottak, noha mindenki tudja, hogy a megnyitók értelme a találkozás és beszélgetés. A múzeumok viszont bezártak. Kész. A Louvre mondjuk kihasználta az időt, és műveinek 85 %-át egy új, hi-tech raktárba vitte át, igy a Szajna esetleges áradása többé nem veszélyezteti a gyűjteményt. Sokan rájöttek arra is, hogy ha minden veszni látszik, akkor hiába jónevű a múzeum, el lehet adni képeket a gyűjteményből, még azon az áron is, hogy a munkatársak bérét abból fizetik. 

A saját történetem is figyelemre méltó. Azelőtt sokszor előfordult, hogy akár havonta repülőre ültem, hogy megmártózzak a kultúra minden vizében, lehetőleg minden pontján, mindenkor. Inkább lemondtam az alvásról, de végigszaladtam New York-tól Nizzáig ezer várost, hogy mindenhol egy kicsit körbeszimatoljak. Rengeteg szépséget láttam és még több várótermet, hotelt és éttermet.

Nagyjából két éve nem ültem repülőn. És hiányzik? Ami azt illeti, igen, de nem. Megmagyarázom. Nem hiányzik a tumultus, lökdösődés, olcsó járatok tapló utaskisérői, max hangerőn elnyomott reklámok, kényelmetlen lócák, dugók a sok repülő miatt, amit aztán repülés közben kell behozni, habár úgysem sikerül..New York-ban talán másfél órát vártunk a gép indulása után a felszállásra. Tömött sorokban húztak egymás mögött a gépek. Ez nem hiányzik. Hanem a könnyű élet az igen. Elugrom hétvégén Párizsba - ez egy lehetséges mondat volt akár kedden egy kocsmában. Túlhúztuk, na. Az utolsó három hónapban végig azt hittem, hogy most már tényleg fog valami komoly szerencsétlenség történni, annyira túl volt húzva a személyzet, a reptér, mindenki. Mégsem hibáztak, és ez csodálatos, habár a kórokozó is nyilván ugyanezért tudott elterjedni ilyen gyorsan. Több tizezer repülő minden nap..Miközben hallom magamban az elitistát, hogy az a sok túrista vajon tényleg a Simon Hantai kiállitásra érkezett-e..És igen, én is természetesnek vettem, hogy kiszolgálnak, egyszerre 40 kiállitás menjen, majd én nagy kegyesen megnézek belőle 30-at, emlékezni meg 1-2-re fogok, talán. Nem tudom, talán nem hiányzik az a nagy nyüzsgés, bár ami most van, az meg ugyanúgy borzalmas és lélekölő.

Ha valamire jó volt ez a megállás, az a sorok rendezése volt. Átpakoltam a művészeti könyveimet, belelapoztam a legtöbbe, megfogadtam, hogy felesleges könyvet nem - aztán persze majd ez lesz az első amit megszegek. Mosolyogva néztem át az utolsó vásárlási ötletlistámat. A rajta szereplő nevektől már nem akarok könyvet, de jól tudom, ez is átmeneti lesz csak. Mindenből mindig többet akarunk - na pont ezen kéne dolgozni még egy kicsit, mielőtt visszatérünk a mókuskerékbe..