Mit szólnának a szerkesztők ma? - néhány ikonikus kép mai szemmel

Umberto Eco most megjelent Bábeli beszélgetés könyvében ir arról, hogy mit szólnának mai szerkesztők néhány klasszikus könyvhöz, a Bibliához, az Isteni szinjátékhoz vagy épp az Odüsszeusz-hoz (természetesen elutasitanák). Ez alapján eljátszottam kicsit a gondolattal, vajon mit szólnának mai képszerkesztők néhány klasszikus fotóhoz - határozottan humoros nézőpontból.

Robert Capa: a milicista halála

Nem rossz kép, de kicsit didaktikus. A komponálás sajnos nem a legjobb, a katona egyik lába lemaradt a képről, a háttér elég unalmas, és ha jobban megnézem, az egész kép enyhén életlen. Jobban kellett volna koncentrálni. Publikálás előtt feltétlen szerezzük meg a katona irásos engedélyét, nehogy kártéritést követeljen. Igaz, hogy meghalt, de sose lehetünk elég óvatosak. 

Korniss Péter: iskoláslányok

Az Óbudán, esetleg Pesztszentimrén készült kép tipikus példája a megrendezett képeknek. Néhány népviseletbe öltözött nőt látunk, amint átkelnek egy sártengeren. Kérdem én: ki hord ma már ilyen ruhát és miért nem a betonúton mentek? A szerző szerint Erdélyben járt, de Érden is sok ilyen ház van, ezért kár volt elutazni olyan messzire. Ugyanakkor tetszik, hogy a fő vizesárok nem a kép közepén megy, látszik, hogy a fotósnak jó szeme van, szerintem el kéne küldeni Komlóra, hogy gyakoroljon egy kicsit.

Szilágyi Lenke: Budapest - Székesfehérvár 1986

Kellemes zsánerkép a fiatalságról. A nap és a kihajoló lány pont jól került a fotós látóterébe. Ugyanakkor a vonattal utazás, mint a fiatalság szimbóluma értelmezés felülvizsgálatra szorul. A cigi, mint deviancia szintén kissé koros elképzelés. Ugyanakkor a lány arcából keveset látunk és az üres rész is sok, a kamerát kicsit lehetett volna jobbra forditani.

André Kertész: szatirikus táncos

Most már lassan kinőhetnénk ezeket az otthon készitett, rendes háttér és világitás nélküli képeket. Látszik, hogy a modell erőlteti, hogy jól érzi magát, a fotós ugyanakkor szinte semmit sem tesz, egyszerűen felső kameraállásból elkattintja a képet. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a bal oldali szobor kölcsönhatásba kerül a vonagló nővel. Javaslom, mielőtt bármilyen munkát adunk neki, készitsen tesztképeket egy rendes műteremben, hogy lássuk, tudja-e kezelni a softboxokat. Amúgy tehetségesnek tűnik.

 (Senki se sértődjön meg, ez a szöveg Umberto Eco bábeli beszélgetések cimű könyvének egy részlete után készült, és nem komoly szöveg)

Lumas galéria és a 3d

Igen, még mindig Párizs, a kifogyhatatlan művészet városa. A Lumas galéria lefelé nyitott, és igy szerzett jó sok vásárlót, akik viszont azt mondhatják, hogy mégiscsak galériában vásároltak. Na igen, nincs túl jó véleményem a Lumasról, kicsit olyan, mint az újságok között a Blikk. Most, hogy belegondolok, az igazi bajom az árazásukkal van, mivel annyiért adnak egy 100 példányban készült képet, amennyiért máshol majdnem vagy akár meg is lehet venni egy eredetit. És végülis mi az értéke egy 100 példányban készitett képnek? Megmondom nagyon szivesen: 0. Jó, nem 0, mert a papir pénzbe került stb. de engem speciel nem motivál, hogy megvegyem az 54. képet egy ismeretlen fotóstól.

A műgyűjtésről persze mindenkinek saját véleménye van, de most másról lesz szó. Ugyanis az ötlet az ötlet, és ezúttal a Lumasban láttam ezt a képet. Érdekessége az, hogy a kép bal oldalán keskeny csikokra vágva mégegyszer kinyomtatták a képet, és egy csappal azt kb 1 centivel elemelték a kép sikjától. Ettől az alkotó szerint 3d hatása lett a képnek, én inkább azt mondanám, fejfájós, de az ötlet mégis jó. Dinamikus, vibráló lett ez a középszerű kép ettől. Annak ellenére, hogy nem tetszik, mégis eltöltöttem egy percet azzal, hogy a szememmel különböző helyekre fókuszáltam és élveztem a mélységi hatást. Mindenképpen érdekes munka, bár azt hiszem nem szeretném a nappalimban látni..