2017. november 11., szombat

A könyvgalaxis elnyomása

Figyelemreméltó kritikát kaptam a minap, miszerint túlságosan is könyvközpontú vagyok, miközben elvárom, hogy mindenről könyv jelenjen meg, eközben rengeteg érdekes blog vagy weblap létezik. És amúgy is, a könyv tulajdonképpen egy múltbéli formátum, mint mondjuk a cd.
Hmm. Van ebben valami. Hiszen én, aki lelkendeztem performanszok és tényleg nehezen dekódolható installációk, megsemmisülő művek mellett, hogy lehetek olyan ultrakonzervativ, hogy a könyvet helyezem előre?
Amikor a londoni Tate-ben Wolfgang Tillmans kiállitásán végigmentem, magam is arra jutottam, hogy a jövő a facebook kiállitásoké. Mindegy, ki mit állit ki és hol, a lényeg, hogy a facebook-on milyen képek és reakciók lesznek róla. Sőt, a művész ezen reakciók alapján változtatja a kiállitás anyagát. Ez a jövő.
Viszont akkor nem értem, hogy Jean-Luc Mouléne (például) Párizsban miért tartotta annyira fontosnak, hogy a szobrai mellett egy sok példányos újságot (ami vastagságánál fogva könyvnek is elmenne) nyomtasson, miért van az, hogy normális helyeken alapvető, hogy egy kiállitáshoz film és katalógus is készül? Hiszen a Google-ben rákereshetünk Cy Twombly képeire, nem kell könyv hozzá.
Hmmm. Kérdezhetném úgy is, hogy miért jelent meg az Artpool-nál a Törvénytelen avantgárd kötet tizezer forintért, ha amúgy pdf-ben letölthető? De kérdezhetném úgy is, hogy lemondunk-e a visszakereshetőségünk lehetőségéről, hiszen a Google nem garantálja, hogy egy kép még jövőre is ott lesz a weben...
Na jó, bevallom, hogy valóban ultrakonzervativ vagyok ebben a tekintetben. De talán nem véletlenül. Annak idején hónapokat kerestem Brassai Picassóról irt könyvét, és amikor egy antikváriumban megtaláltam, nem volt kérdés, hogy az a könyv kell nekem, pedig nem olvasom minden héten. De a Google helyett még ma is inkább hátranyúlok a könyvespolcra, ha valamit keresek, mert ott számomra jobban rendezett az, amit találhatok. Minden könyvhöz van egy történetem, és emiatt bizonyos nevek egész máshogy rögzültek a fejemben. A keresőbe hiába is ütném be, hogy "az a párizsi kiállitás, amire Joelle-el mentem amikor a művészeti időről beszélgettünk". Hát, erre nem találnék semmit. De a könyvek között ott van egy füzet, és akkor megnézhetem újra a katalógust, és minden beugrik.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a kritikának nincs igaza. Dehogynem. Nagyon is. Én is csak egy fanatikus könyvgyűjtő vagyok, nemigen fogok már ebből kigyógyulni. Egy picivel olcsóbb hobbi, mint a lóverseny vagy a tőzsde, és 74-es Chateauneuf du Pape-ot is régen ittam. Nem kell izgulni, majd a gyerekeim úgyse viszik tovább ezt, ők úgyis digitálisak lesznek már, és röhögnek majd rajtam, amikor könyvekben mutatom Kerekes Gábor képeit. De addig még lehet pár jó évem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése