2018. március 4., vasárnap

Fontos nevek akikről nem hallunk 849.rész

Sokszor eszembe jut, hogy mennyi csodálatos művész van, de az újságokban nem irnak róluk, összefutni nemigen fogunk velük, ki foglalkozna hát velük? Pedig érdemes lenne, mert igen érdekesek. Most csak felsorolok pár nevet, aki számomra fontos valamiért:
Gérard Fromanger: egészen bele lehet feledkezni a képeibe. Figurativ, de a szivárvány minden szinével rajzolt vonalai a képein egyfajta számitógépes hatást keltenek. De nagyméretű képeit órákig tudom nézni.
Dan Perjovschi: vicces, és ez nem túl gyakori. Szándékosan elrajzolt figurái és helyzetei azonnal befogadhatók, de érződik, hogy sokat filozofált rajtuk, mielőtt megrajzolta volna.
Ujj Zsuzsi: ő énekes is, de a 70-es években készitett önarcképei annak ellenére igen izgalmasak, hogy technikailag borzalmasak. Mégis, ez a fajta kitárulkozás, mármint lelkileg, ez valami.
Niki de Saint Phalle: ő is a múlt században élt, szobraival találkozhatunk a legfontosabb múzeumokban. Emellett egy puskával festékesbödönökre lődözött, amik mögé vásznat feszitett, és ez, hogy úgy mondjam, nem voilt annyira gyakori akkoriban sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése