2019. június 23., vasárnap

A Fortepan jelenség

Egy szingapúri ismerősöm mesélte, hogy náluk az összes hivatalnok minden megbeszéléséről jegyzetet kell készitenie, és azt a netre felraknia. Mindezt az átláthatóság miatt. Namost képzeljük el ezt itthon. Vicces lenne, az biztos.
A Fortepan viszont pont ezt csinálja: minden képet, amit amúgy lomtalanitáson szerez, felrak a netre, teljesen ingyen. Ez a köz igazi szolgálata. És én még megkérdezem azt, hogy a mi pénzünkből fenntartott állami intézmények vajon miért titkolóznak? Miért nem tudhatom meg pl. hogy milyen műtárgyakat őriznek a Nemzeti Galériában? Miért nem lehet online keresni a Nemzeti Levéltárban, Nemzeti Galériában, sehol? Miért gondolják azt, hogy a köz pénzéből fenntartott intézménynek az a szerepe, hogy letörölje a port a sosem látogatott állandó kiállitás tárgyairól?
Akármelyik múzeumot veszem példának, mindegyik fantasztikus állománnyal rendelkezik. Mi lenne, ha a Szépművészeti Múzeum kirakná mondjuk a Petrovics Elek igazgató rendkivül érdekes levelezését? Persze a sort a végtelenségig lehetne folytatni. A probléma a szemlélettel van. Annak ellenére, hogy az intézmények feladata a köz tájékoztatása lenne, máig egyetlen intézmény sem tette elérhetővé legalább a fotótárát, sőt. Amikor a Terror háza igazgatónője megvett egy fotós hagyatékot, ami történetesen fenn volt a Fortepanon is, levetette az anyagot szerzői jogokra hivatkozva.
Nemrég a Várban Fortepan anyagból nyilt kiállitás. Világosan megmutatkozott, hogy az efféle archivumok, miután az igazi, nagy gyűjtemények, köztük a Nemzeti Galéria sem hozza nyilvánosságra a képanyagát, mintha meg kellene védenie azt tőlünk, az igazi őrzője a képi kultúrának.
Semmi gond, a Fortepant majd megveszi valamelyik közgyűjtemény, szerzői jogokra hivatkozva bezáratják a honlapot, és mély hallgatásba merülnek, hogy egyszer volt ilyen is, szabadon lehetett böngészni egy fotógyűjteményt. Emlékezzünk erre a pillanatra, mert nem sok ilyenben lesz részünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése