Brüsszelben a tipikus művészetkedvelő nem talál se Pompidou-t, se Tate-et, a nagy intézmények nem itt vannak. Azaz megcáfolom máris magam, mert a Pompidou egy régi Citroen raktár átalakitásával akar fiókintézményt nyitni, de azért alapvetően kisebb helyeket lehet látogatni a városban. A Bozaar egy régi palota átalakitásával készült, szerintem megérdemli a legpazarlóbb épület megtisztelő cimet. A bejárat fantasztikus, óriási, aztán kiderül, hogy jegyeket a szemben lévő épületben lehet venni. Az előcsarnok hatalmas, de még abból nyilik egy Szépművészeti nagyságú hodály is, azon is át kell ballagni, hogy a kiállitáshoz jussunk. Onnan aztán kétfelé ágazik el az épület, balra afrikai művészet kiállitás van, jobbra meg orosz kortárs. Mi most jobbra megyünk, és újfent elcsodálkozunk a hatalmas tereken, felesleges márványokon, túlméretezett falakon.
No de beszéljünk a kiállitásról is, ami legalább annyira zavarba ejtő, mint az épület. Kortárs orosz művészet? Az történt, hogy kurátorokat felültettek a transzszibériai expresszre, és minden kurátor hozhatott magáva egy művet, ahol éppen leszállt.
Az ötelet nem is rossz, de olyan műveket válogattak, ami valahogy kapcsolatban volt a helyszinnel, ahonnan származott. Ezért aztán kaptunk egy jó adag lehangoló lakótelepet, hideget, befagyott mindent, és ez az egész inkább mutatja meg a népléleket, vagy egyfajta áldokumentarista tájábrázolást, mint valódi művészetet. Ahol pedig mégis azt kapunk, az jórészt a horror műfajába tartozik, hiszen ki érezné magát jól mindentől távol a semmi közepén? A kiállitás tehát erősen a depresszió felé halad, és néha kiemelkedik ebből egy részlet, hogy aztán újra belezuhanjanak a témába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése