Christopher Howard: The Jean Freeman gallery does not exist

Hasamat fogtam a röhögéstől, mikor elolvastam ennek a könyvnek a történetét. 1970-ben a négy vezető művészeti magazinban hirdetés jelent meg egy bizonyos John Freeman galériától, amely a 26 Nyugat 57. utca cimen található - ami akkoriban még galéria környéknek számitott, pl. Havadtőy S. is arra aktivkodott..A művészetrajongók hamarosan felfedezték, hogy ez a cim nem létezik. 20 után a 24 és a 28 jön, nincs 26-os szám...

Az ötlet Terry Fugate-Wilcox-tól származott, és ma már koncept art-nak mondjuk az efféle mókákat. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a történet megér 400 oldalt, pláne 28 dollárt, de az biztos, hogy a mosoly megmarad az arcon, amikor ilyen könyvek közül lehet választani...

A Financial Times Collecting melléklete

Nem mondanám ,hogy nagy Financial Times olvasó vagyok, de lehet, hogy ennek meg kéne változnia. Ez a melléklet ugyanis pazar. Még azt sem tudom, hogy egyszeri alkalom-e, vagy rendszeresen jelentkezik, de az biztos, hogy olyan újság ez, amit én is szivesen csinálnék.

Egy végtelen nagy oldala egy témával foglalkozik. A nagy méretből adódóan a szövegek is hosszúak. A Műértőnél jóval nagyobb méretű lapok számomra teljesen esetlegesen hoznak témákat, de mindegyik igényesen van feldolgozva, és látszik, hogy törekedtek arra is, hogy érthetővé tegyék az információkat. Ráadásul pont abban erős, amiben egy újságnak általában kevés szerep jut, az ötleteknek. Bemutat ugyanis szereplőket, akik maguk is javasolnak másokat, az egyik cikk pedig podcastot ajánl, méghozzá nem is rosszat. Biztos vagyok benne, hogy a feldolgozott témák némelyikére vissza fogok térni.

Linda Goode Bryant és a Project Eats

Linda a 70-es években nyitotta meg a galériáját, de nem pénzkeresés céljából. Sőt, amikor beindulni látszott az üzlet, akkor visszafogta az eladást. Helyette beszélgetéseket szervezett, művészeket karolt fel. Párszor költöznie kellett a galériának, ahogy egyre drágábbá váltak az ingatlanok New York-ban. 1986-ban igy is be kellett zárnia a galériát, akkor filmkészitónek állt, pár éve viszont elinditotta a Project Eats-et, ami arról szól, hogy háztetőkön, nem használt helyeken ehető növényeket termel.

Az utóbbi években nagy divat lett a városi növénytermesztés, egyrészt a zöldségek drágulása miatt, másrészt azért, mert a helyi közösségeket össze lehet tartani egy efféle foglalatossággal. A palánták nem túl drágák a kész növényekhez képest, és nem sok segitségre van szükségük a növekedéshez.
A Frieze művészeti vásáron is megjelentek ezek a növények, ahol egyértelműen a menő kategóriában próbáltak hóditani. Ugyanis az sem feltétlenül mindegy, hogy a növények életútja is követhető, olyannyira, hogy a vásártól csak pár kilométerre nőttek ezek a növények, egy viztisztitó mellett.
Mivel én is termeltem már otthon epret, paradicsomot, tudom, hogy mennyire más ez, mint a boltban vett: onnantól kezdve, hogy megjelenik a termés, az ember már tervezgeti, hogy mikor szedje le, öntözi, foglalkozik vele. Jó móka, kár, hogy nálunk kevés helyen látom, pedig nem kell hozzá Margitszigetnyi föld...

Bajban a József Attila Kör

Felmerülhet a kérdés, hogy miért foglalkozok egy irószervezettel, de az biztos, hogy a Jak többet érdemelne, mint amilyen helyzetbe csúszott. Az egykor patinás szervezet célja az lenne, hogy fiatal irókat tegyen ismertté. Ehhez felolvasásokat, programokat, fesztiválokat szervez, könyveket ad ki. Csakhogy már egy ideje nagyon durván csökkennek a pénzügyi lehetőségei. A tizenmilliós állami támogatás szép lassan párszázezerre olvadt, ami nyilvánvalóan lehetetlen helyzetbe hozta a szervezetet, miközben az mma és más értéktelen politikai szervezeteknek dobálják a milliókat, milliárdokat.
Sajnos az is igaz, hogy az utóbbi időben a Jak is sokat tett a saját sorsának rontásáért. Úgy tűnik, olyan vezetősége volt, akik nem foglalkoztak kellőképpen a számlák adminisztrálásával, pedig egy közhasznú szervezetnél ez igencsak sarkallatos kérdés. Sajnos sokkal jobban oda kellett volna figyelni a pénzügyi mozgásokra, pont az egyre szűkülő lehetőségek miatt.
Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a 2018-as évre nem lesz, vagy nagyon késve készül el a támogatás elszámolása, amit nyilvánvalóan a vezetőség számlájára kell irnunk. Azonban jegyezzük meg azt is, hogy miközben mondjuk a Fotóművészek szövetségénél minden adminisztráció jól megy, eközben semmilyen aktivitás nem történik, vagyis a számlákat jól kezelik, csak éppen nem történik semmi. A Jak-nál nem ez volt a helyzet, nagyon sok program volt, aki odafigyelt, tájékozódhatott.

A friss Magyar Narancsban két oldalas cikk jelent meg a Jak-ról, kész tényként állitva, hogy a szervezet megszűnik. Ennek az az előzménye, hogy az origo-ban több lejárató cikk is megjelent a Jak-ról, ahol balliberálisnak bélyegezték meg a szervezetet. Az valóban probléma lesz, ha nem tudják összehozni a 2018-as évelszámolását, miközben az elnök lemondott, és senki sem jelentkezik a posztjára.
Egy kicsit azért én még reménykedek abban, hogy tovább tud élni a szervezet, amely rengeteg fiatal irónak adott lehetőséget, de meg kell jegyeznem, hogy az FKSE (Fiatal Képzőművészek..) és gyakorlatilag mindenki, aki nem nyiltan jobboldali -márpedig politikai nézet iróknál nem éppen szakmai értékmérő- szenved attól, hogy fogynak a lehetőségekk, nem csak az állami támogatás, hanem az emberekhez is egyre nehezebb eljutni..Talán egy Insta fiók marad a Jak-ból...

Havibaj 23. száma

Megjelent az új Havibaj magazin, benne interjúval Major Lajossal és Tótfalusi Ágival, ezenfelül beszámoló a Képregényfesztivál újdonságairól és sok más.. www.havibaj.com

Ezeket olvasom most

Általában két-három könyvet olvasok egyszerre, kivéve amikor nincs időm, mert akkor ötöt. A Nemes-Nagy Ágnes összes interjúját tartalmazó kötetet eleve nem lehet regényként olvasni. Túl vagyok 100 oldalon, és máris kezdi ismételni önmagát. Természetesen az interjúkat nem úgy adta, hogy tudta, egyszer majd egymás mellé kerülnek, úgyhogy nincs harag. Csak hát ez 700 oldal, és keveset lehet egyszerre olvasni belőle.
A 9. utcai nők az 1960-as években feljövő nemzedék életét meséli el. Köztük is Joan Mitchell az, aki legjobban érdekel, egyre jobban szeretem a művészetét. De azt se lehet gyorsan olvasni, mert el kell merülni a szövegben, idő kell hozzá.
Patti Smith csodálatos Kölykök regényét már olvastam, kár, hogy magyarul nem jelent meg több kötete. Igy kénytelen voltam angolul megvenni az M Traint, és ez is csodálatos irás.
Aki járt már St Paul-ban, ami Nizza felett van a hegyen egy gyönyörű fenyőligetben, az tudja, hogy a Maeght alapitvány az összes nagyobb névvel együtt dolgozott. Ennyi Mirót egyszerre még talán múzeumban sem láttam, de Giacometti-től Basquiat-ig van mindenki, és az időszakos tárlatai is jók. Ez egy szubjektiv vallomás, szeretek ilyeneket olvasni, ezt mondjuk csak franciául lehet.
Yoko Ono most már élete végéig John Lennon volt felesége lesz, pedig önállóan is kiváló művész. A könyv pont arról szól, hogy miközben látszólag mindenki ismeri a nevet, művet már nehezebb hozzátársitani. Pedig egy ideig Simon Havadtői barátnője is volt, és én pl. imádtam az izlandi fényinstallációját (Rejkjaviktól kifelé az egyes úton látható).
A többi könyvről most nem irok, ha ez egy könyves blog lenne, az jó lenne, de szigorú vagyok, és tartom magam a tematikához...

Nancy Spero a Moma Ps1-ben

Ez egy nagyon érdekes kiállitás. Nancy Spero 1926-2009-ig élt, és ő is azok közé az amerikaiak közé tartozik, akik a 2. világháború után Párizsban alkottak. Akkori munkái kollázsok, amolyan Max Ernst-es de másfelől meg szövegközpontú kisérletek, amik nagyon érdekesek. 1966-ban viszont visszaköltözik New York-ba, és 72-ben megnyitja az A.I.R galériát, az első független, nők által működtetett galériát. Innentől műveiben jobban foglalkozik a női testtel, ókori mitológiát idéző ábrázolásai talán készülhettek volna ezer évvel korábban is, de később ezekhez a rajzokhoz nőiséggel foglalkozó szövegeket illeszt.

Feministaként is aktiv, és szerteágazó kapcsolatokat épit ki mindenkivel. Szerintem ennek is köszönhető ismertsége, a galérián keresztül pedig jól tudja érzékeltetni akár politikai véleményét is. Ami számomra fontosabb, hogy a Párizsi modernizmus, Braque ugyanúgy hatott rá, mint akár a vietnámi háború ellen tiltakozás, vagy az ókori ábrázolás. Művei igy nagyon sokrétegűek és nem azonnal adják meg magukat. De hogy inspirálóak, az egészen bizonyos, ugyanis ezeknek a képeknek segitségével gondoltam át az új sorozatomat...