2017. március 12., vasárnap

Múzeumok tereinek csökkentése

A New York Times legfrissebb, hétvégi számának művészetről szóló mellékletében arról beszél a Stedelijk múzeum vezetője, hogy itt az ideje a múzeumoknak abbahagyni a növekedésről szőtt álmaikat, és visszatérniük a kisebb terekben megrendezett, apróbb kiállitásokhoz. Mindezt azzal magyarázta, hogy pénzügyileg a múzeumoknak rosszabb idők jönnek, és nekik is alkalmazkodniuk kell a változásokhoz. Beszélgetőpartnere, Dakis Joannou, a görög DESTE nonprofit szervezet tulajdonosa eközben azzal árnyalja a képet, hogy ő egészen tavalyig folyamatosan egyre nagyobb helyszinekre költözött, de ma már inkább együttműködik más szervezetekkel ahelyett, hogy még több térben gondolkodna. Szerinte ez a fajta együttműködés lesz az idei év kulcsmomentuma.
Talán igazuk van, talán nem. Mindenesetre nekem két dolog jutott eszembe:
1. Nagyon unom már, hogy folyton vagy válság van, és akkor szörnyűlködünk, vagy nincs válság, és akkor meg arra kell figyelnünk, hogy éppen melyik rekordár dőlt meg. Ha általánosságban nézem, teljesen biztos vagyok abban, hogy igencsak felfelé menő ágban van a művészet általánosságban - és persze nálunk szerencsésebb országokban. De elég csak London vagy Párizs igen nyüzsgő piacát látni - Londonban pl. a hétvégén újabb művészeti vásár volt - és azt látjuk, hogy a művészeti világ pezseg.
2. Azonban az is borzasztó, hogy erről beszélünk, és nem művekről. A pénzügyesek kezdik kisajátitani a művészetet, szerintük egy gyűjtő, sőt galériás is excel táblák alapján, a művész várható árát mérlegelve veszik a képeket, ami akár lehet is igy, de az bizonyos, hogy nem ez a normális hozzáállás.
Eleve mit jelent mondjuk a Stedelijk múzeum esetén a növekedés? Néhány éve felújitották az épületet, de alapvetően az akkora, amekkora, nem lehet leengedni vagy felfújni, mint egy lufit. Ráadásul van is anyag, amivel megtöltsék, igy nem is szorulnak arra, hogy lezárjanak részeket belőle. Ha pedig az alapitványokról, magánkézben lévő gyűjteményekről beszélünk, akkor azok inkább bezárnak, lásd az Essl Bécsben mintsem kisebb helyen működjenek. Elég furcsa is lenne egy 30 nm-es múzeum, mert annyira van pénzünk kifűteni..
Az viszont valóban érdekes felvetés, ha már a pénzügyi világ szabályait vesszük alapul, hogy hány és milyen jellegű kiállitást érdemes összehozni, ha egy adott pénzből kell kihozni valamit. A probléma csak az ezzel, hogy ezt a hazai intézmények már régóta gyakorolják, ellenben a New York Times-nak ehhez semmi köze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése