Liptay Mátyás szobrász

Mindig megdöbbent, hogy mennyire nincs összefüggés egy művész ismertsége vagy munkássága és az online jelenléte között. Még azok is, akik akár neves galériákban, netán múzeumokban állitanak ki, egy perc alatt eltűnnek és soha többé nem gondol rájuk senki. Emlékszem, mekkora felhajtás volt mondjuk Simon Hantai körül, amikor a Ludwigban állitott ki, aztán az elült és azóta sem irnak róla egyetlen szót is, azazhogy találtam egy aukciós rekordról szóló tudósitást és ennyi. Szerintem ez nem újságirás. Az éppen felbukkant kiállitók mögül oda kellene figyelni azokra is, akiket az újságiró, ha már ő ir, fontosnak tart. Meg kéne szólitania ezeket az alkotókat, műterermlátogatást kéne szervezni és satöbbi. Ha egyszer újságot fogok alapitani, biztos, hogy nem csak az éppen aktuális dolgokra fogok figyelni.
A témánk most viszont egy szobrász, aki 56-ban ment el Párizsba, majd ott szép karriert is csinált. Amennyire ez felderithető, felemelkedése ahhoz köthető, hogy André Bloc műtermében segédkezett, ott megtanulta a szakmát és kitalálhatta egyéni látásmódját. Ezután már viszonylag egyenes út vezetett a nagyobb csoportos kiállitásokra, sőt szalonokra. De arról is megemlékeznek, hogy évekig a párizsi vásárcsarnokban dolgozott, vagyis menekültként nem éppen vörös szőnyeg fogadta. És mégis, ha manapság olvasunk róla, akkor leginkább az alkotói korszakairól lehet anyagot találni, ami csodálatos. Igazi sikerember, méghozzá szerencsére nem a bukszája miatt. Ilyen is van.

A Mkb bank gyűjtemény átröppentése Mnb oldalra

Banánország a mienk, és tulajdonképpen csodálkozom még magamon, hogy egyáltalán irok pesti dolgokról, mikor teljesen felesleges. Csak még egy apró, nagyon apró megjegyzés ahhoz, ami történt: az Mnb pénztartaléka nem a Matolcsyék magánvagyona, és ebből még nagy baj lesz.
Amúgy semmi extra, igazából csinálhat itt bárki bármit, ha a nemzeti bank 1 milliárdért vesz képeket a miniszterelnökségre, ám tegye, csak akkor hivják az országot Nigériának. Vagy Kongónak. Arról nem is beszélve, hogy ahelyett, hogy 100 éves képeket gyűjtenek, bevállalhatnának kortárs képeket. Az lenne csak a hir! Birkás Ákos tüntetésképeiből rendezi be a miniszterelnökség az új helyét. Örkény talán még mindig köztünk járna...És nála lenne az a bizonyos holnapi újság a novellájából..
Ehhez képest tök érdektelen, hogy amúgy egy nem nyilvános árverésen szerezték a képeket, már kezdjük szokni az efféle oximoronokat, mint pl. átláthatatlan közpénz satöbbi... Csináltak egy árverést, ami egész véletlenül csak az mnb-t hivták meg, hát persze, hogy ettől az egész rettentően európai és törvényes lett, és micsoda véletlen, hogy az mnb pont azokat a képeket szerette volna megszerezni..Szóval hagyjuk.

A Szépművészeti mint focipálya

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Baán László, aki végső soron mint középszerű múzeumi teremőr munkálkodott volna teljes megelégedettségben, azonban valamiért összehaverkodott pár emberrel. Ez amúgy mindegy is lett volna, megesik az ilyesmi, de azért a történet eféle folyásához valóban egy közép-afrikai államot képzelünk el inkább, mint kicsiny országunkat. Merthogy a viccember, akire az ország a kultúrális javai elég nagy részét bízta, hopp remek háttérpanorámát rittyentett Habony Árpinak, akiről mellesleg nem kéne tudnunk, hogy kicsoda, és nem is tudjuk, amellett, hogy a Louis Vuitton táskáját lóbálja mindenfelé. Szegény luxustáskagyár, én a helyükben megkérném Árpikát, hogy ugyan tegye már le...
Szóval ha valaki 10 év múlva vissza akar emlékezni, annyi történt csak, hogy Baán tökingyen odaadta a Szépművészetit Habonynak, és erre még büszke is volt, valami olyat nyilatkozott, hogy a fontos emberekkel jóban kell lenni.. Azért jobb helyeken ezt lopásnak hivják, és messze repül az ember, ha megpróbálja, kivéve az olyan banánállamokban, mint a mienk, ahol Baán legfeljebb egy simogatást kaphat, amiért olyan ügyesen segitette a havert. Nem mintha az ország többi dolgával nem pont ugyanez lenne, a kézi vezérlés és a törvények teljes semmibe vétele, de az is lehet, hogy az egészet csak álmodom, miért is ne?

Carla van de Puttelaar az amsterdami Rembradt múzeumban

Egészen friss hir, hogy a nagylelkű Baán László, aki oly remekül adja kölcsön a Szépművészeti kincseit magánszemélyeknek, bizony magát a Szépművészetit is kölcsönadta Habony Á-nak esküvője alkalmából. S hogy nagylelkűsége még nagyobb legyen, még pénzt sem kért érte. Azt mondta, hogy a múzeumnak is jó, ha olyan nagy emberek gondolnak rá, mint H. aki ugyan semmilyen hivatalt nem visel, mégis ő osztja az észt. Ez igazán nagyszerű, bár nem csodálkoznék rajta, ha elkérném én a Szépművészetit az esküvőmre, akkor körberöhögnének, majd egy kedves nemmel hátsómba taszajtanának egyet.. Komolyan mondom, Kina és észak-korea egyaránt tanulhatna ebből..
No de komolyabb téma. Nem ismerős véletlenül a cimben lévő hölgy neve? Ha igen, akkor megsúgom, hogy a Nessim galériában állitott ki ezer éve. Hogy Surányi Mihálynak honnan volt olyan jó szeme, hogy meglátta őt, azt nem tudom, de most a Rembradt múzeum kérte fel, hogy készitsen képeket Rembradt stilusában.
A pucér nők fotózását nem mindig hivjuk művészetnek, sőt. Egyre nehezebb olyan helyzetet teremteni, ahol nem a testiséget nézzük. Azért Carlának talán sikerült.
https://www.lensculture.com/articles/carla-van-de-puttelaar-the-rembrandt-series?utm_source=General+List&utm_campaign=d0540dc28d-02%2F16%2F16+Newsletter&utm_medium=email&utm_term=0_f1724e682d-d0540dc28d-68120321#slide-6

Baán László esete Ludas Matyival

Nézzétek el, hogy nem tudok most kárörvendés nélkül tekinteni erre a jelentéktelen szösszenetre. Történt ugyanis, hogy az a politikai szereplő, aki nem tekinti magát annak (Habony Árpád) úgy gondolta, ő törvényen felül áll, és ha már ez van, mi lenne, ha néhány festményt ő kihabonyozna (köszi index.hu, ott a pont) a Szépművészetiből. Természetesen az ő nagy barátja, Baán László, aki lehet, hogy nem is barátja, azonnal igent mondott, hiszen a művészet mindenkié (vagyis most éppen senkié, ugyanis a Szépművészetit bezárták).
Namost. A Szépművészeti nem a Szabó Ervin könyvtár, különben már nem lenne ott egy kép se (bocsi, a Boticellit, amit kikölcsönöztem, elhagytam valahol, bocsibocsi, ugye nem kéritek azt a 3 milliárdot amit ér?). De. Mégis lehet kölcsönözni, csak épp állami intézményeknek, és persze olyan képeket, amik nem hiányoznak amúgy sem. de nem ez a csavar. A valódi probléma az, hogy az átlátszó.hu-nak kellett kiperelnie ezt az információt a múzeumból, mert a múzeum kerek perec kijelentette, hogy nem adja ki, hova került az a 10 kép, amiről szó van. Tehát 1. a  Szépművészeti el akart titkolni egy ilyen sumákságot 2. Összevissza beszéltek akkor is, amikor már kiderült a botrány 3. Akkor ezek szerint tényleg az a metódus, hogy egy nem tudni ki, hiszen a H. betűs személyt állitólag senki sem alkalmazza, igaz van parlamenti belépője is, csak úgy közli, hogy szeretne képeket kölcsönözni, majd Szabó 2. László (aki nem valós név, de jól hangzik) irodájába bemegy Baán László, és azt mondja, hogy ez mehet? Vagy Szabó magától is jóváhagyta volna ezt?
szóval mégegyszer. A Szépművészetiből magánszemély nem kölcsönözhet képet. De hogy utólag mégis eltussolják az ügyet, találtak egy gumiparagrafust, miszerint a miniszter engedélyével tulajdonképpen mégiscsak lehet bármit, akár ezt is. De azért azt nem gondolhatták, hogy ez, mégha igy jogszerű is, azért nem panamázás, mert az. Hiszen akkor jópár gazdag ember, vagy akár én is, miért ne?, beküldtem volna a kérelmemet, hogy kérem a..melyiket is? mindegy, valamit, talán egy El Greco-t, Rembradt rajzot, de tényleg mindegy, havi 15000-ért jöhet a nappalimba. És akkor még képesek voltak olyan arcátlanságot nyilatkozni, hogy a múzeum szakemberei kimentek a helyszinre és ellenőrizték a lakást. Hát persze.
A poén egyébként az, hogy Baán László végülis ezen a nyakatekert baromságon csúszott el. Amig ugyanis nem volt ügy, addig senkit sem érdekelt, hogy hol vannak a Szépművészeti képei, lehetnek akár egy pajtában is Rákosrendezőn, de amikor botrány lett az ügyből, a miniszter csak kinyögte, hogy ő bizony nem hagyta jóvá azt a bizonyos kölcsönzést. Megnézték, és tényleg: a mindig arcpiritóan pontos Baán elcsúszott ezen a marhaságon. Ha ugyanis beküldi a jóváhagyást a miniszternek, az aláirja az aznapi 8000 másik érdektelen papirja mellett, akkor a miniszter a hülye, igy viszont Baán. Kapott is egy irásbeli megrovást, talán még az ellenőrzőjébe is beirtak. Hú. Ez aztán a megtorlás. Ez kb. olyan, mintha a miniszter annyit mondott volna neki: te marha! Kb. ennyit számit egy megrovás. De Baán nem bukott meg, nem mondott le, fel se merült, hogy takarodjon már el, semmi. Pedig a múzeum raktárkészlete nem nyilvános, Habony nyilván belső forrásból kapott infót, hogy mit vihet. Vagy Baán annyira természetesnek tartotta a kérést, hogy nem akarta vele zaklatni a minisztert? Vagy el akarta hallgatni? Ugyan már, milyen gyenge sztori ez!
Szóval. Kezdjük előlről, most jóhiszeműen. Habonynak nagyon tetszett pár kép a múzeumból (mellesleg még mindig nem tudjuk, ki ez a fickó és miből él?), fejből fújta a festőket és a képcimeket is, majd irt egy kérvényt Baánnak, hogy léci, add már kölcsön ezeket a képeket, Baán meg kölcsönadta. Egyébként az is egy másik kérdés, hogy H. betűs izlése milyen? Miért pont ezt a 10 képet akarta, egyáltalán mekkora a nappalija, hogy 10 ilyen nagy kép befér, miért nem 562 képet vitt el, ha már, vagy miért nem egyet? És újra felteszem a kérdést: miért egy civil szervezetnek kellett kiperelnie !!! Baánéktól ezt az infót?
Tényleg szégyellem, hogy ilyen szar országban kell élnem.

Az ICP Infinity nyertesei

Az ICP az amerikai fotósház (International center of photography), Cornell Capa alapitotta, mára elég fontos szerepe lett a fotó felvirágzásában. Az Infinity award pedig az ő évente egyszer kiosztott dijuk, ami persze Amerikában érdekes leginkább. Én jópár éve figyelem a nyerteseket, de sosem gondoltam azt, hogy a nevek a világ erről a feléről érdekesek lennének. Meg persze eleve egy akármilyen dij felveti annak a kérdését, hogykit is legitimál: aki adja, vagy aki kapja? Mert tényleg jól hangzik, ha valaki mittudomén, a Hasselblad dijat megkapja, de azért jócskán csökkenti az értékét az, hogy ugyebár olyan kamerát kell használni hozzá, ami feleslegesen szűkiti a résztvevőket. Az ICP dija persze jól hangzik, de mint minden dij, meglehetősen önkényes. Itt van például az életműdijas David Bailey. Hogy ki? Hát ez az. Mondjuk van magyar wiki oldala (https://hu.wikipedia.org/wiki/David_Bailey_%28fotogr%C3%A1fus%29), de azért mégis vicces valahol, hogy a 60-as évek Angliájában fotózta a hirességeket, Beatles-t például, a mi nem tegnap volt. Vagy itt van Walid Raad, akinek épp most van a Momában kiállitása, ez dobhatott egyet rajta. Vagy vegyük Zanele Muholi-t, aki a fekete leszbikusokért küzd. Az Icp az utóbbi években, egész pontosan Cornell Capa halála óta amúgy is egyre inkább a kisebbségek jogaiért küzd, kiállitásai elég világos politikai töltöttséggel birnak. Lehet, hogy egy fotószövetségnek ezt kell csinálnia, mindenesetre az Icp elég világos jeleket ad..

David Meisel a Haines galériában

Örök kedvencem David Meisel, s most már alighanem az is marad bármit is rak le az asztalra. Még a legelső new york-i utam során találkoztam vele, és lenyűgözött a légi felvételeinek pompás struktúrája, a teljes absztrakció. Valami hasonlót szerettem volna késziteni én is.

A legújabb képei első ránézésre pont olyanok, mint a Terminal mirage, a tulajdonképpen nagyon régi sorozata. Ez egyben előny és hátrány is. Örülök, hogy nem kezdett el kiscicákat fotózni, de azért mégis felmerül a kérdés, hogy hova lehet fejleszteni még ezt a sorozatot. Egyáltalán, a légi fotózásban is lehet városokat, tavakat, akármit fotózni. Másrészről meg ha David képei nem is fejlődnek ebben az értelemben, azért a nagyon magas szintet tartja. Apró lépésekben egyre bonyolultabb struktúrákat rajzol, a szinek még egységesebbek. Úgy tűnik nekem, hogy ő olyan fotós, aki egész életében egyetlen képet fotóz, csak egyre tökéletesebben.