Kezdő műértők tizparancsolata

Mindenki volt egyszer kezdő. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mindent neked kell kitalálnod, végigélned, csalódnod, vagy van valaki, aki elmondja a tutit, amire magadtól nem jöttél volna rá. Tudom, mert gimiben nagyon szerettem volna megtanulni gitározni. Amikor az egyik srác behozta a gitárját, elkértem tőle egy sötét sarokban, és megpróbáltam megpengetni. Hiszen láttam már, hogy minden zenekarban van gitáros, mosolyog, bal kézzel odarakja az ujját a gitárra, jobbal meg le-fel mozgatja a kezét. Mondanom se kell, nem tanultam meg igy gitározni...Akkor miért gondoljuk azt, hogy bezzeg a műalkotásokat rögtön vágni fogjuk?
Most pedig megmondom a tutit. Vagyis azt, én hogyan közelitenék a kortárs művészethez.
Minusz egyedik, nulladik, első és második szabály (-1,0,1,2) : keress valakit akiről úgy látod ért hozzá! Ha találsz valakit, aki már végigélte azt, amit te, és nem ráz le, az nagyon hasznos lesz. Beszéltesd.
Következő (3): ne pánikolj (mondjuk ez mindenre igaz). Honnan jön ez a fene nagy fellángolás a művészetek iránt? És miért pont a képzőművészet? Miért nem épitészet, szobrászat, gobelin, textil, irodalom, konyhaművészet, virágkötészet vagy dzsu-dzsitsu? Tetszett egy kép? Remek. Valaki társaságban beszélt egy kiállitásról? Ohó! Úgy gondolod az általános művészet része? Hmm.
Olvastad Rejtő könyveit? Tetszett? Nem? Szerinted az igazán menő emberek szeretik a könyveit vagy nem? És függetlenül a választól: miért gondolod, hogy neked azt kell gondolnod, amit a többség (vagy menő emberek, mindegy?) Látod pont ez a baj. Szerintem akkor vagy menő, ha te magad alakitod ki az álláspontodat. (4) Igen, ez azt is jelenti, hogy Picasso is lehet béna. Vagyis ne olyat mondj, hogy béna, hanem hogy neked nem tetszik, mert. Itt nincs vége a mondatnak, most jön a te véleményed az ügyről. Mondhatod azt, hogy 1. túlságosan felkapott 2. ezek az elrajzott fejek semmit sem mondanak nekem 3. az esztétikai konvenció szerinti szépség átformálása elleni izmusok totalitása magával hozta a kontraszelekció elsődlegességét. Na jó, a harmadikat csak akkor mondd, ha érted is.
Szerintem a művészet egy nagy beszélgetés (5). Ott ülsz te, és veled szemben ott egy válogatott csapat: Picasso, Warhol, Degas, Van Gogh és mások. Ha figyelsz, ők el fogják mondani mit gondolnak az egészről. Nem kell sokáig hallgatóznod. De ha mégsem hallasz semmit, nyugodtan lépj tovább.Majd később megismered, és ha nem akkor sincs semmi.
Először a történetekre figyelj (6). Mi tetszene jobban? Lányrablás? Forradalom? Menőség? Laza csávók a bárban? Vagy a munkában hiszel? A művészetben mindenre van egy mese, egy igaz mese, és ezek érdekesek. Ha lány vagy, kezd Francoise Gilot-al. Ő Picasso-val járt, de amikor sokat voltak együtt, közölte a nagy művésszel, hogy csá, én most kicsit egyedül leszek. Addig főzz te! Vagy ott van a Guerilla girls. Folyamatosan arról beszélnek, hogy a pasik elnyomják a nőket a művészetben. És még viccesek is. Ha tetszik egy Van Gogh kép, ne a fülmizériáról olvass. Képzeld, hogy összebarátkozott egy Gaugain nevű másik festővel, és nagyon vidám hónapokat éltek együtt, mint barátok. Vagy olvass Erdély Miklósról, csuda performanszokat vitt véghez a 70-es években! Nagy barátja Hajas Tibor, egy méginkább furcsa fazon, de őrülten érdekes. Falakra irt krétával, és igy irt levelet Párizsba egy barátjának.
Menj el a Várba. Vegyél egy jegyet a Nemzeti Galéria állandó kiállitására (7). Furcsa tipp, igaz? De hagyd a fenébe a lenti nyüzsgést, menj fel a legfelső emeletre, a kortárs részre. Ez persze nem kortárs, de majdnem. Nézd végig, 45-től micsoda bőség van képekből, ki mindenki alkotott. Vigyél jegyzetfüzetet, és ha valaki tetszik, ird le a nevét. Ez egy jó 3 órás túra lesz... Igen, szédülni fogsz. Otthon másnap keress rá azokra, akik tetszettek. Fogalmazd meg mi tetszett bennük, nem baj, ha nem lesz szakszerű. Én pl. a Majálisról egyszerűen csak annyit irtam fel: ezek a zöldek!
Most jöhet egy nehéz kérés, de már majdnem révben vagy. Most menj el a következő helyek egyikére: Centre Pompidou, Párizs, Tate Modern, London, Moma New York (8). Járd végig a pincétől a padlásig. Erre több napod is rámehet. Jegyzetelj, járj nyitott szemmel. Nem baj, ha semmi se tetszik. Ja igen. Csak ez a 3 hely jó. Ne menj el előbb Stockholmba, aztán Londonba. Majd megérted.
Ha idáig eljutottál, összegezd élményeidet (9). Azt kaptad a mit vártál? Jobban érted a művészetet? Több kedved van hozzá? Csak remélni tudom. De a fenébe is, gondolkozz (10)!

Filmajánló: Francofonia

Nem egy vidám film. Ha nem január lenne, és nem lenne borús kedvem, meg sem nézem. Ez ugyanis egy áldokumentumfilm a Louvre 2. világháborús megszállásáról. Nem birom a véres háborús filmeket, és a 2. vh-t amúgy is egy annyira szégyenteljes eseménynek látom, hogy nem néznék róla filmet. De ez most más..Kicsit olyan, mint egy Faludy vers: nem vidám, csak amennyire a körülmények engedik.
A történet az, hogy a franciák nem engedhették, hogy a németek rátegyék a kezüket a műtárgykincsükre, ezért a Louvre-ból minden műtárgyat elvittek kastélyokba szerte az országban. Nem kis munka volt, mert nem egy szobányi képről beszélünk... Aztán amikor megjöttek a németek, elmondták, hogy ők természetesen betartják a műkincsekről szóló megállapodásokat. Aztán beléptek a képtárba, és nem volt ott semmi..
Sajnos a magyar képanyagból is jelentős számú kép veszett oda Pesten a háború alatt, egyrészt bombázásokban is, meg aztán az oroszok is elcipeltek jópár vagonnyit.. De a németek is vetettek máglyára "elfajzott" képeket, meg ők is cipeltek el szép számmal... Senki sem lehet büszke magára..
Ez a történelem. A filmi megvalósitás szinte költői. A napjainkban felvett képanyagot is úgy tálalják, mintha akkoriban készült volna, és tényleg működik is az illúzió. Közben pedig bemutatják a Louvre történelmét..Sajnos a történet rendkivül lassan halad, és csak az elején tudom beleélni magam, amikor a németek elindulnak, a képek pedig kocsikba kerülnek..A film többi része ha nem is unalom, de érthetetlen és sokszor teljesen esetleges. Behozzák pl. Napóleont, mert ő alapitotta a Louvre-t, egy szinész játssza, aki töpreng, filozofál, de a többi szereplő is hasonlóan nem odavaló...Persze az is borzasztó lett volna, ha egy amolyan Dan Brown megfilmesitést választanak. Nem, értékelni kell a művésziességet, még az öncélút is..És most valahogy volt is kedvem végignézni mindezt. De nem hiszem, hogy ne lehetne a filmből kivágni legalább fél órát anélkül, hogy azt észre se vegyük. A művészet, az persze csak művészet...

Gainsborough a BBC fake or fortune sorozatában

Majdnem azzal kezdtem ezt a leirást, hogy mennyivel egyszerűbb lenne nekünk, ha az angolokat másolnánk. El nem birom képzelni, hogy az Mtv-n lehetne egy olyan sorozat, ami utánajár annak, hogy egy festmény eredeti-e vagy nem, mindezt úgy, hogy körbejárja a témát, a festőt, egész végig érdekes, nem ködösit, bejárást kap levéltárakba, más nem nyilvános helyekre..Egy élmény ez a sorozat.
De inkább azzal kellene kezdenem, hogy mit is tudunk mi a magyar művészettörténetről? Igen, azt tudjuk, hogy Gulácsy meg Munkácsy, meg volt ott még egy-két hasonló név, de végülis a magyar festmény az a Majális meg a Munkácsy trilógia. Jól van, leegyszerűsitettem a dolgot, de amit mondani akarok, az az, hogy még ma sem ismerjük úgy általánosságban, vagy mondhatnám úgy, teljességében az életműveket. Tegye fel a kezét, akinek megvan Rockenbauer Zoltán Márffy kötete! 14000 ft, de ilyen teljességgel kevés életművet dolgoztak fel...De rendben, ez hozzáférhető, de a többség nem. Kezdjük ott, hogy rengeteg fontos festőnek egyáltalán nincs életműkatalógusa, és egyáltalán, sosincs emlitve, mint mondjuk Paál László. Persze, van róla könyv, de ismerjük minden képét? A Gulácsy képeket illetően még ma sincs egyértelmű álláspont, hogy mi eredeti, ez amúgy is rendkivül esetleges. Hiszen még a Csontváry életmű is egyetlen ember jó szemén múlott, különben örökre elveszik, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy a festők költöznek, kidobják képeiket, Párizsban hagyják, mert világháború van, éssatöbbi éssatöbbi.
A Bbc sorozata azt mutatja meg, hogy egy művészeti szakértő képek között kutat, múzeumokba és levéltárakba jár, megismeri a téma szakértőit és az alapján próbál következtetéseket levonni, de sosem ő maga dönt az eredetiségről - mondhatnánk, természetesen, de azért ismerünk önjelölteket itthon is..Gainsborough egy igen hires angol tájképfestő volt, és a filmben egy órán keresztül a festékrétegek elemzésétől a kép múltjának visszakövetéséig igen sűrű a program, mire kiderül, hogy a két kiválasztott képből az egyik egy utólagos átfestés, a másik viszont valóban a festő műve, azonban az is átfestett.
Nekünk is nagy szükségünk lenne hasonló nyomozásokra, és ki tudja, talán egy hasonló sorozat jobban láttatná azt a munkát, amit el kell végezni. Vagyis kellene. Vagyis jó lenne. Hiszen kinek jó az, hogy minden képre 5 hamisitvány jut, sőt sokak szerint a piacon látható képek 90 %-a hamisitvány..

Rippl-Rónai és a világhir

Mostanában azon filozofálgattam, hogy mi lett volna, ha Rippl-Rónai kint marad Párizsban, világhirű lenne-e és a Luxembourg palotában lennének a képei, vagy csak úgy járt volna, mint mondjuk Galimberti Sándor, akinek a képei elvesztek a világháború közben?
Erre és arra is van példa. Vegyük mondjuk Munkácsy-t, akinek francia felesége lett, igen jómódban élt, igaz az életművét már nemigen lehet összeszedni, mert vidéki kastélyokban vagy párizsi palotákban van, ahová nem engedik be a magyar művészettörténészt, na nem mintha annyian próbálkoztak volna összerakni a teljes képet. Ez a hajó tehát elment, de azért tegyük hozzá, hogy Munkácsy bizony bekerült a francia művészettörténetbe, az egyetlen szépséghiba az, hogy pont az impresszionalisták vették el tőle a menőséget, igy értelemszerűen mig Monet és bandájáról tucatnyi könyvet irtak, Munkácsy beleolvad a korszakba. Az is igaz, hogy a festő nemigen akarta meghaladni magát: abban a stilusban festett, amiben befutott.
Rippl-Rónai nagyon más eset: ösztöndijjal jut ki Münchenbe, ami nem tetszik neki igy továbbmegy Párizsba. Némi szerencsével Munkácsy segédje lesz, aki mindenben bőkezűen támogatta. Többek között vásárlókat vitt a kiállitására, festéket adott és bevezette az ottani társaságba is. Ez 1887. 1890-ben találkozik két emberrel, akikkel mély barátságot köt: Maillol és James Pitcairn-Knowles ez a két ember. Összeköltöznek, és a következő években Rippl-Rónai igencsak ismert festő lesz Párizsban, ahol akkortájt lépni nem lehetett a festőktől. 1899: Maillol tengerparti házában vendégeskedik 3 hónapon át. És akkor történik valami. 1900-ban már Pesten van, megfesti az Andrássy ebédlőt, és lényegében elkezdi Pesten is felépiteni magát, ami 1906-ra sikerül is neki, 1908-ban megveszi Kaposváron a Róma-villának nevezett vityillót. Az életrajza szerint legközelebb 1914-ben jár Párizsban, pont jókor (ironikusan), hogy a háborúra szépen internálótáborba tegyék, és csak Maillol közbenjárására engedjék el. Utána már szó sincs kinti karrierről, igaz, Kaposváron egy villában sem lehet olyan rossz.
De mégis, mi lett volna, ha 1899-ben, Maillol tengerparti házából nem Pest felé veszi az irányt?
Vegyük mondjuk Brassait. Teljesen nincstelenként érkezik, aztán pár év alatt műterme van és Picasso-val lóg. Jó, ez sem tipikus, de azért Rippl-Rónai is nagy tehetség volt. Ott volt, amikor a Nabik csoport létrejött, sőt tag volt..
Persze ezek az alternativakeresések maximum elmélkedésnek jók. Hiszen igy is ismert festő lett, és sokat megvalósitott a céljaiból...

Fehér György 1929-2015

Az előző (na jó, kettővel ezelőtti) bejegyzésben felfedeztem, hogy Kallós Pál és Fehér György valószinüleg barátok voltak. A képzőn találkozhattak 1946-ban, majd 48-ban együtt hagyták el az országot. Egy osztrák táborba kerültek, ahonnan végül csak 1950-ben érkeztek Párizsba. Itt Kallós megismerkedett egy kanadai nővel, Fehér György viszont Kanadába ment. 1954-ben visszatért Párizsba és úgy tűnik, talán Kallós segitségével rögtön bekerült ő is a Pierre galéria művészei közé. Nagy dolog volt ez akkor. Innentől a karrierje is beindult.
A helyzet az, hogy még az is lehet, hogy csak az én memóriám túl pici, ugyanis Cserba Júlia szerint 2000-ben Pesten, a Derkovits galériában volt kiállitása. Hol is volt az a Derkovits galéria? Nem ugrik be. De egy keresésre feljött egy 2006-os Rtl klub interjú is, tehát még az is elképzelhető, hogy a nálam öregebbek vagy jobban tájékozottak összefutottak a nevével.
Én annyit tudok, hogy Párizs után leköltözött a Fontainebleau-i erdőhöz, Montcourt-Fromonville-be. 1964-ben a Párizsi iskola kiállitásán vett részt a Musée D'art Moderne-ben, de sokat kiállitott Tokyo-ban is.
És egy újabb nyom, amin megintcsak újra el lehet indulni: tagja volt a Mourlot-műhelynek, amiről fájó, de nem sokat tudok, csak annyit, hogy Picasso és Miro is tagja volt. Végülis egyértelmű, hogy mindenhol voltak magyarok ugye?

Könyvajánló: Nyáry Krisztián: festői szerelmek

Nincs mit tenni. Akárhogy kerülgettem a Kieselbach galériában, a facebook-on, könyvesboltokban, hiába. Megkaptam karácsonyra, ajánlották vagy tizen, majd kiszúrta a szemem, semmit sem tehetek. Ez lehet a tavalyi év legolvasottabb művészkötete. Persze attól még, mert a Blikket sokat olvassák, még nem kell szakirodalomként forgatni, de nem térhettem ki a kihivás elől. Elolvastam tehát.
Az első benyomásaim pozitivak voltak. Kiváló papirra nyomott, nem is tudom, talán középrövid, mindenképpen egy fél tábla csoki elmajszolása alatt elolvasható szösszenetekről van szó. A festők kiválasztása természetesen esetleges, de nem találhatják el az összes kedvencemet. Meg ha már szerelmi történetek, akkor nyilván nem Paál Lászlóval jönnek..
Mielőtt még elvesznénk a részletekben, feltétlenül meg kell emlitenem, hogy aki jót szeretne olvasni, az vegye elő Brassai Beszélgetések Picassoval kötetét, Rockenbauer Zoltán Csinszka történetét vagy akár az Ecce homo-t ami Munkácsy-ról szól. Ezek jó könyvek.
De mondom, jól indul a könyv. Rippl-Rónai, hát persze, még emlékszem is a két leányzóra, de élvezetes újraolvasni a történetet, egy kicsit még a korba is belepillantunk, remek. Nincs azzal semmi baj, hogy festőkről ir, bár sejthető azért, hogy Rippl-Rónai is azért kerül elő, mert igen jól követhetőek a lányok az életművében, a festményeiben. De ez egy érdekes, tömör, élvezetes irás. Megkockáztatom még azt is, hogy mivel az eddigi Rippl-Rónai irások felületesen tárgyalták a nőket, ez az új szempont friss és frissitő olvasni is a sok pointilizmus leirás után. Sok festőnél pedig még én is elgondolkodtam, hogy miként is zajlott az élete, egyáltalán nem jött rosszul egy kis információ. És igen könnyű megjegyezni pl. Egry József katonakórházas történetét. Sőt, megkockáztatom, hogy Czóbel Bélánál a szakma sem volt tisztában Modok Mária festészetéről, hiszen a festőnő mint biztos hátteret nyújtó családi szervezőként volt ismert, s ha jól emlékszem a tavalyi újrarendezett életműkiállitás sem tárgyalja túl részletesen őt.
Ha csak ennyi lenne a könyvben, bizisten még ajánlanám is, egyáltalán nem zavaró, hogy csak felvillant jeleneteket, és az olvasók számára a festészetük részletes tárgyalása amúgy se lenne célravezető.
Csakhogy van egy kis probléma. A Czóbel irás után nagyot esik a könyv szinvonala. Nem mondom, addig is nőügyi botrányokra kihegyezett szösszenetekkel találkozunk, de azért felsejlik a festő is mögöttük. Onnantól kezdve (és ez a könyvnek még az egyharmada sem) tényleg a bulvárújságok szintjére esünk vissza. Értem én, hogy Galimberti Sándor és Dénes Valéria (akik azért valljuk meg, nem is annyira ismert nevek) remek tragédiát hoztak össze, de a róluk szóló irás már csak arra koncentrál, hogy a festő öngyilkosságának megágyazzon. Ellenszenvet kelt ez a tálalás. Aztán szerintem még soha senki sem buzizta le Mednyánszkyt, ráadásul az irás alapján a festő valójában idejének 90 százalékában a szeretői után futkorászott, amikor épp nem siratta szerelmét. Ezen felül ott is nagy történetet sejtünk egy-egy irás kapcsán, ahol valójában semmi sincs, mondjuk Kosztánál, aki egyszerűen találkozott egy lánnyal majd vele élt, de a szöveg annyira próbál valami szenzációt találni, és lényegtelen lányokat összehozni a festővel (ez szinte mindegyik történetben megvan), legfeljebb a végére odairja, hogy nem bizonyitott a kapcsolatuk. Sőt, egy idő után már a szerelmi szál sem érdekes, csak botrány legyen, ez látható Derkovitsnál, ahol a kilakoltatást úgy irja meg, hogy az valóban még a bulvárt is alulról súrolja. Rengetegszer kihasználja azt is, hogy a festők nagy része abban a korban élő modellel dolgozott, és a szerző szerint biztosan több is volt ott. Hiszen értjük: egy pucér lány és a festő..
Egyes irásokban újra felhozza a meleg festő rémképét, noha állitását semmivel se tudja igazolni, és a részletek, amiket kiemel, egyáltalán nem támasztják alá a feltétlezését (ő maga is azt irja zárszónak, hogy saját maga elől is titkolta a festő az irányultságát). Hát persze.
Az is rettentő furcsa, amikor egy indiai lányt mutat be, mint legismertebb magyar festőt (Amrita Sher-Gil valóban ebben az országban született, kb. ennyi ami ide kötné). A sztori viszont jó, van benne szerelem is, tehát mehet.
Összességében tehát sajnos egy rettenetes bulvárkönyvről van szó, ami némi háttérinfóval azért szódával olvasható, főleg ha a Blikket olvassuk és igényünk van egy kis pletykára. Mindenki másnak inkább azt javaslom, hogy a könyvesboltban csodálja meg a szép papirt, amire nyomták a könyvet, majd nézelődjön tovább. Én szóltam!

Kallós Pál 1928-2001

Ezen oldalakon elég sok Párizsba kiment festőt mutattam már be, de a lista szinte a végtelenségig folytatható. Teljesen evidens, hogy Párizs a teljes 20. században a tehetséges magyar festők gyűjtőhelye, kezdhetném a Nyolcakkal, Berénytől Márffy-ig nem volt senki, aki ne járt volna a Szajna parton, de később se lankadt a lelkesedés: volt aki a háború alatt is inkább kint maradt, akadt aki visszatért majd újra kiment, és 1948 környékén is rengetegen választották a művészet fővárosát. Tulajdonképpen annyira egyértelmű, hogy Capa, Moholy-Nagy, Brassai mind senkik se lettek volna, ha itthon maradnak, hogy még ma is ez az első számú tanács egy festőnek. Tehetséges vagy? Akkor irány Párizs! Riegl Judit és Hantai Simon példája is ezt mutatja, de a sort tényleg sokáig lehetne folytatni. A legismertebbek, befutottak mellett százával lehet olyanokat találni, akik kevésbé voltak sikeresek (vagy csak ismertek), de nem keveset tettek le az asztalra.
Namost ezekről az emberekről tényleg semmit sem tudunk, hiszen nem jöttek vissza Pestre, miért is jöttek volna, Párizsban viszont a karrierjük Pestről már nem érdekes, ezért aztán a feledés vár rájuk.
Kallós Pál is pont ez a kategória. 1950-ben érkezik Párizsba, ott megismerkedik egy kanadai lánnyal, és mindössze 4 év múlva már a Galerie Pierre állitja ki képeit. Persze ez a 4 év nélkülözésekkel teli és nehéz időszak volt, de aztán beindult a szekér. Itt kell megemliteni, hogy György Fehér hasonló utat járt be, valószinüleg jóbarátok voltak. Ő is ugyanabban a galériában állitott ki. A Pierre különben Pétert jelent és igen gyakori név, ezért meg kell emliteni, hogy a galéria Dora Maar, Wifredo Lam (neki tavaly a Pompidou-ban volt kiállitása), Giacometti műveit állitotta ki a Rue de Seine utcában, ezért nem éppen egy utolsó helynek számitott. 1959-ben az első párizsi biennálén állitott ki, majd a Pierre galéria bezárása után még két másik galéria képviselte. A 90-es években két francia vidéki múzeumban is volt összegző kiállitása (Evreux, Metz). Az internet szerint egy fia született, vele nem tudni mi lett.
Az a csodálatos ebben az életútban, hogy egyrészről képes volt egészen új egzisztenciát létrehozni Párizsban, lett egy felesége, és a festésből élt, másrészről beilleszkedett a kinti művészeti életbe. Képeit sosem fogjuk itthon látni.