Könyvajánló: Gem Barton: Dont get a job.. make a job

Ez a bejegyzés akár folytatása is lehet az előzőnek, mert rögtön az első oldalon megtudjuk, hogy a válság óta (természetesen a 2008-as) bizonytalanabb lett a megélhetés a művészek számára is. Addig a szerző szerint lehetett találni grafikusi, galériás, múzeumos állást, vagy akár egy kreativ ügynökségnél el lehetett helyezkedni, de ennek vége. Nemcsak hogy állások nincsenek, akit alkalmaznak, azt is határozott idejű szerződéssel, vagy a rettenetes túlkinálat miatt akár ingyen. És ő ráadásul amerikáról beszél, nálunk még annyival is rosszabb a helyzet, hogy itt csak az kaphat állást, aki felesküszik a népnemzeti akaratakadémiára, vagy még akkor sem, mert sokan vannak..

Azért szögezzük le gyorsan, hogy ez nem egy világmegváltó vagy tudományos könyv. Nyilván mondhatná azt, hogy mindenki menjen el bankigazgatónak, és meg is van oldva a kérdés. Nem, ez egy szórakoztató könyv, és alapvetően egyetlen mondanivalója van: szeresd amit csinálsz. És azért mondja ezt, mert ha csak azért festesz, mert ahhoz értesz vagy mert pénzt adnak érte, akkor az nem túl jó. No persze Hamvas sem azért volt raktáros, mert abban teljesedett ki, de a szerző azt mondja, hogy akkor tudsz kitűnni a sokaságból, ha mindent beleadsz, azt pedig csak akkor tudod, ha érdekel amit csinálsz. Ismerős szöveg? Most csak egyet emlitve: Malcolm Gladwell-nek volt egy elmélete, miszerint 10000 órát kell foglalkozni valamivel ahhoz, hogy kitűnjél a tömegből.
Persze tegyük hozzá, hogy ezt a fajta könyvet hivhatnánk hajrá könyvnek vagy lélekerősitő könyvnek is: igazából csak arról szól, hogy bemutat embereket akik már sikeresek lettek, és a végére hozzáteszi, hogy neked is sikerülhet. Amiért mégis irok róla az, hogy a műfajon belül ez egy jól sikerült darab, és tulajdonképpen nem szájbarágós. Nagyobb hangsúly van az emberek bemutatásán, ami viszont kifejezetten érdekes. Ha szerző úgy akarja, lehetett volna ez egy érdekes tanulmány is, bár akkor bizonyára nem kerül fel a könyvespolcokra...

Az utazásról

Az elmúlt napokban/hetekben sokszor jött elő az utazni/nem utazni kérdése. Van aki azt kérdezte, hogy tényleg elutazom-e egyetlen kiállitásért valahova,, más pedig arról érdeklődött, hogy miért irok ilyen keveset a pesti kiállitásokról, hiszen ő azt tudja megnézni. És amúgy is, miért tanácsolom azt mondjuk egy leendő festőnek, hogy utazzon, mikor csak egy műterem kell és festék, semmi más.
Azt gondolom, hogy ami most történik a világban, az leginkább rémisztő. Leginkább a szüleim nemzedékére gondolok, hiszen aki beleszületett ebbe, az megvonja a vállát és alkalmazkodik. Mert mi is történt velük, a már nyugdijas vagy nyugdijközeli generációval? Volt egy munkahelyük 30 évig, esetleg 10 év után váltottak, évente egyszer lemehettek az adriára és az újságokból néha kiolvashattak valami mélyebb összefüggést.
Ehhez képest mi történik most? Ha nem vagyok fent a csetprogramban, már megkérdezik, merre járok. Nem reagálok egy facebook bejegyzésre fél órán belül? Egyáltalán, a rengeteg csetprogram, telefon, email mind nem létezett 20 éve. Olvassunk csak el egy Lázár Ervin novellát! Csak néhány 10 év, és egy olyan világba csöppenünk, ahol senki sem siet, legkevésbé az iró.
Tetszik, nem tetszik, az utazás ma ugyanannyira része az életünknek, mint a mobiltelefon. Nemcsak a kiállitások vannak külföldön, hanem azok is, akik a kiállitásokat szervezik. Alkotótábor? Persze, van vidéken is, de a világ nem a bezárkózás felé halad. Ha máshol nem, a munkahelyen mindenképpen találkozunk külföldiekkel, hacsak nem valami állami elfekvőben dolgozunk. Túl kicsi ország vagyunk ahhoz, hogy megspóroljuk a külföldi kapcsolatokat. Röhejes, de a szlovákokat érdemes nézni: náluk nem olyan nagy az egó, emiatt sokkal előrébb járnak nálunk - hát ezt se gondoltam volna 10 éve. Tavaly például voltam Pozsonyban és Pesten is portfolio review-n, aminek az a lényege, hogy az ember megmutatja az anyagát hozzáértőknek, és ők véleményezik. A pesti rendezvényre eljött pár szabadúszó meg intézmények tanárai. A pozsonyira Kanadától Bécsig érkeztek fesztiválszervezők, kurátorok, olyan emberek, akikkel máshogy bajosan lehetne találkozni, mindez 30 országból. És még azt is megtették, hogy szövetkeztek Béccsel, igy együtt szervezték velük a rendezvényt.
Ma már nem akkora ügy az utazás. Londonba pl. napi 4 járat van, Párizsba is 3, már nem készülünk hetekig egy útra és nem tapsoljuk meg a pilótát amikor leszállt (azazhogy múltkor páran tapsoltak, meg is lepődtem). A szakirodalom is angolul van és nem jelennek meg nálunk a fontos könyvek.
És igen, a robotok is onnan jönnek majd akik végképp elveszik a munkát majd, de azt majd megirja az unokám, hogy az ő vén trotty nagyfaterja miért idegenkedik a robotoktól. Az lesz az a pont, amikor majd megértem, hogy a szüleim nemzedéke miért nem akar utazni...

Sam Durant a Sadie Coles galériában

Komoly kérdés, és művészettörténészek elmélkednek is azon, hogy mi lesz a következő stilus, mi lesz a következő irányzat, mi fog történni a festészetben? A kérdésre sokan próbálnak válaszolni, általában olyanok, akiknek nincs igazán fantáziájuk. A művészek is szeretnek egyre bonyolultabb összefüggésben alkotni. Épp ezért lehet érdekes ez:

Szándékosan túl egyszerű, már csak amolyan odavetés jellegű graffiti, szines háttér, ennyi. A szövegek is túl egyszerűek, jelszavaknak talán jók, de nem kell túlságosan megdolgoztatni az agysejteket. És mégis hat, egyszerűen azért, mert a túl bonyolult áttételek nem működnek: ez vizualitás, itt látni kell amiről szó van. Persze a túl egyszerű dolgoknak megvan az a hátrányuk, hogy pár másodperc után valami mást keres az ember, és hát túl sokat sem lehet róluk irni...

Bret Ellis a londoni Gagosian-ban

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mindig meglepődöm, hogy miért nem olvasom újra azokat a könyveket, amik nagyon tetszenek. Pedig néha, amikor kivételt teszek, mondjuk Vonnegut-al, mindig jókat derülök, és hiába olvastam már, ugyanúgy tudom élvezni.
Itt kell közbeszúrnom, hogy aki még nem olvasta a Holdpark-ot Bret Ellis-től, az most menjen és olvasson. Rám elképesztő hatással volt, és azóta figyelem az irót.

Képzelhetitek, mekkora volt a felzúdulásom, amikor az Artforumban egyszercsak azt olvastam, hogy Bret Ellis összeállt egy festővel és közös képeik vannak. Azonnal megnéztem amit csak tudtam, és kiderült, hogy ezek viszonylag egyszerű háttéren a Bret Ellis szövegei, kiragadott mondatok csupán. Sóhajtottam egyet és ennyi. Igen ám, de amikor Londonban jártam, a White Cube galéria felé útba esett a Gagosian, és egyszercsak ott voltak a képek. Igen, azok.
Igy már a saját szememmel láthattam, hogy:
1. A képek majdnem teljesen érdektelenek, magukban nem állnak meg
2. A szövegek plakátszerűen hatnak, viszont ezek nem olyan szövegek, amik igy hatnának.
3. Szinte teljesen érdektelen ez igy, kellett volna valami ötlet, amitől hatásos ábrázolássá vált volna.
Bret Ellis továbbra is kedvencem ,de tőle sem kell minden könyvet elolvasni..

El Kazovszkij a könyvfesztiválon

Sokminden miatt érdemes elsétálni a Millenárisra, ezek közül egy egyik az új El Kazovszkij album. Már amikor a kiállitás volt, akkor csodálkozott mindenki, hogy miért nincs katalógus, mikor El Kazovszkij-tól még a verseit meg interjúit is kiadták, csak éppen a festészetéről nem volt semmi. Hiába, nem lett katalógus. Most, egy évvel később jelentette meg a Kieselbach, aki mostanában elég sok kiadványt jegyez, köztük olyanokat is, amiket a Nemzeti Galériának kellett volna kiadnia. Talán szólnom sem kell, ez is egy ilyen.

A könyv rettentően igényes és szerencsére egészen más grafikájú, mint egy Mng kiadvány lett volna. Bizonyosan megnézték a Missionart Wahorn könyvét. Itt is hasonlóan kitöltik a képek a teret, nem az oldal közepére rakták őket, hanem eljátszottak azzal, hogy a szöveg hogyan telepedjen rá a kép azon részeire, amik nem olyan fontosak. Friss, hiánypótló anyag.
Csak egy icipicit jött későn, és 11000 ft-ért még én is elgondolkozom a megvételén. Meg kéne venni természetesen, de nagyrészt már csak a könyvespolcomnak venném, és nem vagyok könyvtár, hogy minden meglegyen nálam. Bár másfelől meg egy ilyen remek anyagnak mindenkinél ott kéne lennie...

Georg Baselitz a Nemzeti Galériában

Megint ez az átkozott kettősség. Egyrészről örüljünk, hogy a várban megnézhetünk egy ilyen felkapott és szinvonalas festőtől származó anyagot, másrészről végtelenül szomorú, hogy ennyire gyenge kollekciót sikerült csak összehozni.
Lássuk először a pozitiv dolgokat. Az egyik rögtön az, hogy ez a kiállitás létrejött. Igen, már ennek is örülnünk kell, hiszen évek óta nem történik semmi, de tényleg semmi nálunk, és mivel nem vagyunk rajta a térképen, plusz még ha rajta is lennénk, akkor is negativ előjelekkel, ezért nem szivesen adnak mások se jó anyagokat. Baselitz pedig jól hangzó figura, igazából együtt lehet emliteni Richterrel, Anselm Kieferrel, és tényleg érdekes és egyedi életművet hozott létre. Ráadásul ezzel végre egy kicsit modernebb szinben tűnhet fel a Galéria, hiszen Ország Lili a 70-es évek, a többiek meg.. Munkácsy, Ferenczy...És valóban, a Szépművészetiben, igaz az alagsorban, de azért volt Uecker, Immerdorf, szóval valami minimális információ azért átjött kortárs, de már klasszikusnak számitó festőtől is. Tehát Baselitz jó választás, és mindenki menjen el és nézze meg a kiállitást.

Másfelől..Nem lehet nem emliteni, hogy az összehordott anyag csak annyira reprezentálja Baselitz-et, mint a Guernica Picasso-t. Igen, kétségtelenül Baselitz képeket látunk, jó szellősen, amit lehet magyarázni a képek méretével is, de ez egyszerűen nem az. Baselitz arról hires, hogy rengeteg figurát fest,akik mind fejjel lefelé vannak. Az évek során sok ilyen megforditott képe lett hires, ezeket München-ben, Kölnben, még Párizsban is lehetett látni, utoljára az ESSL-ben talán 2014-ben, Bécs mellett. Na arról a kiállitásról pl. egyetlen kép sincs! És egyáltalán, kikérem magamnak, amikor szépen leirják, hogy "szereti a természetet", meg hogy a "megforditott képek a tájképeknél kerültek elő", azt sugallva, hogy Baselitz valami úgy Paál László, és tényleg látunk is néhány természetképet, na de könyörgöm hát ő portréfestő! Érdekesebbnél érdekesebb figurái vannak, és azt gondoltam, jóizűen el fogom csámcsogni kiváló kompoziciós érzékén és pont annyit romboló ábrázolásán, hogy az még ezen az oldalon maradjon -mondjuk Arnulf Rainer már a másikon. Nem pusztán az esztétikáról beszélek, hanem arról, hogy a figurái üzennek nekünk. A keletnémet menyasszony képén érdemes elidőzni, na azokat a képeit hiányolom rettentően erről a kiállitásról. Arról már nem is beszélve, hogy a rengeteg grafika nem azért van a termekben, mert azok vezetik be a figurális ábrázolást, hanem azért, mert csak azt kapták meg a festmények helyett.
Nagyon veszélyes ez. Aki ez alapján a kiállitás alapján ismeri meg Baselitz-et, és véletlenül elkeveredik nyugatabbra, az nem fogja érteni, hogy ott miről beszélnek Baselitz kapcsán.
És a katalógus...Nincs is kint a könyvesboltban, csak egy alsó polcon eldugva..
Na jó, ülj le fiam, te Nemzeti Galéria, kapsz egy kettest.

Pierre Alechinsky: marginalia könyvajánló

Alechinsky az egyik kedvenc kortárs festőm, bár tudom, lassan olyan bő lesz ez a lista, hogy már semmit sem jelent..Aki egyébként egy mogorva Belgiumban született, de Provence-ben élő vén fickó. Emlékeztet egy troglodytára (barlanglakó). A műterme viszont csodálatos, de még csodálatosabbak a képei, melyekkel nem tudok betelni. Művészi ismertetőjele a képkeret rajzzal való kitöltése, de a festményeiben amúgy is fontos szerepet kap a rajz.

Néha egy-egy képén egészen képregényes stilusban alkot, aztán egy pillanat alatt elviszi olyan irányba, hogy már magam sem vagyok biztos abban, amit addig láttam.
Az új könyvében még egy picit sötétebbre veszi a tónust, legalábbis a nálam meglévő két könyvéhez képest. Az ötletei most is betalálnak, de úgy tűnik számomra, hogy ez egyáltalán nem érdekli, nem hatni akar, hanem elmondani valamit. Vagyis ki ne akarna hatni, viszont nem tesz semmilyen engedményt a nézőnek.

És most jön a szomorú rész. Vagyis inkább csak a realitás. Amikor megláttam a könyvet - ez is Londonban történt - azonnal leültem és végiglapoztam. Megállapitottam felületesen, mert hiszen átlapoztam, hogy sötétebb a hangvétele és kevésbé dominálnak az ötletei. Elhozni viszont ezúttal nem volt esélyem, igy is már bőven 20 kilós hátizsáknál jártam, egyszerűen nem fért be a keretbe. Most viszont itt ülök, és persze megrendelhetem a netről, de vajon nem fogok csalódni úgyis? Vagy az első benyomás nem mond semmit?