Első pillantásra látszik, hogy női festő. Izléses, meleg, világos szinek, fehér alap, jól mutatna bármilyen nyaralóban. De elég ennyi ahhoz, hogy igazán komolyan vegyük, mint műalkotást?
Ha elsőre a dekorativ jut az eszembe, akkor másodikra Cy Twombly. Ez tulajdonképpen már majdnem a nyúlás kategória. De közben meg egy kedves kép, kár, hogy harmadik pillantásra látom, hogy nincs folytonosság a táblák között, ez szerintem amatőr. De a szinérzéke jó.
Nagyon érdekes, hogy sok képnél érzem azt, hogy azért tetszik, mert egy kicsit egy elrontott gyerekrajzra emlékeztet. Itt is, ha egy kicsit konkrétabbak lennének a foltok, már nem tetszene, de igy a belerajzolások sokat dobnak rajta. Hmm. Végülis nem olyan rossz ez a kép, de azért nem is repül rögtön a Tate-be. Ennyiben maradhatunk.
2018. július 10., kedd
Fondation Carmignac
Szeretnék ide eljutni, ó de még mennyire! Az Iles Porquerolles-ig kéne eljutnom csak, a francia riviérára. Marseille és St Tropez között félúton van Hyéres, ahonnan komppal lehet eljutni a szigetig. Nem éppen közeli cél, mondjuk egy Arles úttal - csak hát oda se lehet eljutni, legfeljebb kocsival - össze lehet kötni. Pestről ez mondjuk 1500 km legalább.
Június 2-án nyilt ez az új kiállitási helyszin, amely a Carmignac vállalat közel 300 műre terjedő gyűjteményét mutatja be. A tulajdonos New York-ban kezdett műgyűjteni Warhol gyárában, főleg Basquiat művekből halmozott fel jelentősebb mennyiséget. Ma már a nagy nevek közül igen sok megtalálható Richtertől Lichtensteinig. Nem kétlem, hogy különleges élmény lehet már önmagában a sziget is, és bizonyára a gyűjtemény se rossz. Na, majd egyszer eljutok oda is..

Artforum - Barbara Hammer
Az Artforum nagyon nagy bajba került, amikor kiderült, hogy a tulajdonos szexuálisan molesztált újságírókat, akik hozzájuk jelentkeztek. Az Artforum igazán nagyot tudna bukni, hiszen a legnagyobb galériák hirdetnek náluk, kvázi kötelező jelleggel, arról nem is beszélve, hogy igen sokan szeretnének bekerülni a hirdetők közé, ami azért nem mindennapi. Ha a felháborodásban visszamondták volna a hirdetéseket, be is lehetett volna csukni a boltot. Ezt elkerülték, de ennek ára volt. Az egyik az, hogy foglalkozniuk kell női témákkal, ami legalább olyan vicces, mint a foghúzás - az Artforum korábban ugyanis finoman szólva nem sietett elitista lapjában gendertémákat feldolgozni. Ez most változik.
Barbara Hammer-nek 2010-ben a Momában volt kiállitása, igy ismeretlennek nem mondanám. Azért az Artforumos megjelenésével biztosan még ismertebb lesz. Ő egy feminista filmkészitő. Hollywood-ban nőtt fel, az apja séfként dolgozott a filmgyárban. Házasságot kötött, de a 70-es években rájött, hogy leszbikus, és hogy jobban megértse magát, motorra pattant egy filmfelvevővel. A filmje gyakorlatilag az elsők között volt a témában, amit több mint 50 további követett. Természetesen később megtalálták a dijak és folyamatosan tanit is.

Patrick Pietropoli Velencéje
Namost az van, hogy amikor valaki autóval megy Velencébe, akkor óhatatlanul az autópályáról letérve, még a szárazföldön megpillantja az óriási darukat, dokkokat, Mestre ipari negyedét. Nem egy szép látvány, de persze nem azért megyünk oda, hogy azt nézzük. Aztán a hídon átkocsikázva megérkezünk egy funkcionális, ámde szintén ipari méretű dokkhoz, ahol óriási óceánjárók álldogálnak, a hozzájuk tartozó autótömeggel, kiszolgáló helységekkel, miegymással. Az autót lerakva pedig két sarok múlva már semmi sem látszik az egészből.
Ez az ipari jelleg folyton előjön. Az Arsenale maga, az onnan nyíló, és lezárt kikötő, a rengeteg hajóépitő dokk mind azt mutatják, hogy Velence valóban fontos ipari központ (persze leginkább: volt), és ahol a turisták mozognak, az csak egy diszlet.
Na jó, amikor először jártam Velencében, még én is a Rialtót kerestem. De ma már, tizensok kirándulás után már nem tudom nem látni a Guardini szegénynegyedét, az Arsenale célszerűségét, és egyszer még Mestrében is autókáztam, ahol végképp nincs semmi, csak ipar.
Elsőre tehát teljesen felháboritó ez a Velence kép, amit itt látunk. A kép előterében ronda betonházak, szemben csatorna, daruk, kémények, semmi olyasmi, amiről felismernénk a várost. De a szinek mégis egy kicsit Canalettót idézik, a kompozició nagyon is rafinált, és végső soron ez a látvány jellemzőbb, mint a sokat látott képek.

2018. július 8., vasárnap
Elmúlt a Photo 4 dicsősége
A Photo 4 számomra egy kellemes hely volt, ahol mindig jókat lehetett beszélgetni olyan fotóprojektekről, amik leginkább a világra rácsodálkozásra jók. Nem igazán művészeti galéria volt ez, bár a nyomatok minősége azért kiemelkedő volt. A múlt idő oka viszont elég egyértelmű: volt-nincs Photo 4.
Mondjuk elsőre vicces, hogy egy párizsi galéria megszűnésére irok nosztalgiából, de a Photo 4 számomra fontos volt. Mondjuk azt is tegyük hozzá, hogy sajnos eléggé kiesett a fősodorból, vagyis a galériautcából: ha a Szajna part felől mentem a Rue Buci felé, akkor pont útba esett, de a fontosabb galériák azért beljebb vannak.
Mondanom se kell, mégha a Tate költözött volna erre a helyre, az se lenne nekem elég jó, de a Bettina alulról próbál ugrani. Cuki kézműves fröccsöntött szobrokban, pendrive-okban, mini asztali diszekben utaznak, ami talán annak a beismerése, hogy ott nem lehet galériát vinni. Vagy hát ki tudja,de nem én leszek, aki következőnek próbálkozik...

2018. július 6., péntek
Könyvajánló: Les Pionniéres
Igen erős ajánlást kap ez a könyv tőlem. Egyrészt azért, mert 11 művészt mutat be mindössze 39 euróért, igy tehát az ár/érték aránya kiemelkedő, másrészt látszik rajta, hogy szeretettel készült. A 11 (nő)művészből amúgy 3 magyar születésű, Molnár Vera, Pán Márta, Reigl Judit, de ez semmit sem jelent, mert mindhárman régóta kint vannak és nem is gondolkodnak (gondolkodtak) a visszatérésen.
Volt szerencsém beszélgetni a könyv alkotóival, és a koncepció az volt, hogy olyan nőket keressenek, akik új utakra merészkedtek az absztrakt stilusban, és annak ellenére dolgoztak igy, hogy sokkal egyszerűbb lett volna betagozódni egy stilusba. A sokszor emlegetett példa Reigl Judité, aki André Bretont kosarazta ki, amikor ő szürrealista festőként egy bizonyos stilusba szerette volna bevinni Juditot.
A 11 névből mostanság Sheila Hicks a legkézenfekvőbb, neki ugyanis most volt a Pompidou-ban kiállitása. Sheila a korábban senkit sem érdeklő textilművészetet tette fel a térképre, és ma már neki köszönhetően ez egy elismert irányzat. Óriási eredmény!
Miközben beszélgettem a könyv egyik irójával és fotósával, megemlitettem könyveket, amelyekben szintén sok művészt sorolnak fel. Viszont a fotós elmondta, hogy itt másról van szó, ez nem egy lexikon, hanem ők ezeket a nőket régóta ismerték, barátok voltak, több évig összejártak. Én, mint külső szemlélő csak pár képen látom ezt az összhangot, de az biztos, hogy egészen más igy képeket késziteni, mint odarohanni, és egy óra alatt letudni a feladatot.
11 meghatározó művész otthonába és munkamódszereibe láthatunk bele ezzel a könyvvel. Ritka pillanat, ezért a maximális 5 csillagból hatot adok.

Cuki fotóbolt a rue de Bretagne-n
Párizsban millió olyan hangulatos hely van, ami nem (nagyon) turistalátványosság, de épp ezért jó. A Square de Temple a Marais negyedben, tulajdonképpen nem messze a Picasso múzeumtól egy olyan park, mint nálunk a Szent István park, csak sokkal kisebb. Ideális leülni 20 percre, napozni, merengeni a következő úticélon. Mellette megy egy utca, amiről nyilik egy ételudvar. Pici gyümölcsárus, falatozók, mindez egy foghijtelken, túlzsúfolva, csodás hangulattal. És isteni sült krumplit adnak, valami elképesztő. De most nem erről lesz szó, hanem egy aprócska boltról.
Nem is lehet rendesen lefotózni, mert mindig tömeg van, a benti tér pedig olyan pirinyó, hogy más el sem tudná képzelni, hogy itt boltot nyisson. És mégis: kizárólag régi, nagyjából azért értéktelen fotókkal foglalkoznak, családi emlékekkel, elrontott képekkel. Érdekes, hogy ebben a környezetben, és ahogy a képeket prezentálják, mégis érdekes látvány kerekedik belőle.
Azt használják ki, hogy mindenkiben van egy pici nosztalgia, és ezek a régi képek, a környezettel együtt kicsit úgy mutatják, mintha ez a világ még mindig létezne. Nem is akarnám elrontani ezt az érzést, ez egy nagyon kellemes boltocska, és jó, hogy pont ott működik, ahol. A nézelődés ingyenes..

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)