Könyvajánló: Will Elsworth-Jones: Banksy Az ember a fal mögött

A helyzet az, hogy csúnyán lemaradtam annak idején Banksy-ról éppúgy, mint Jr-ról és a többi fenegyerekről, ezért ezzel a könyvvel igyekeztem csillapitani az éhségemet. S nemcsak azt sikerült, hanem izelitőt kaptam az angol újságirás gyökereiből is, amiért külön hálával tartozom. Ez a könyv olvasmányos, könnyed, de informativ, kis túlzással tankönyvként is használható lenne, mégis élvezet olvasni.
Aki nem ismerné, Banksy egy bristoli graffitis, aki időközben világhirű lett a jellegzetes graffitijeivel. Eközben azonban végig megőrizte inkognitóját, igy jelenleg senki sem tudja, ki lehet ő, ami elég nagy pofon a modern művészetnek, ami természetesen alkotófüggő. Vagyis általában a művész van a központban, de ezúttal nem, mert nem tudhatunk meg róla semmit. Ez a titokzatosság lett a névjegye, és bár semmi értelme, mégiscsak unikális.
Hogyan lett ő ennyire hires? Természetesen attól, hogy a képei kiemelkedtek a mezőnyből. Nem feltétlenül minőségben, egyszerűen csak populárisabb, könnyen befogadható, mi több, humoros volt. A humor fontos szempont, enélkül nemigen lett volna esélye a mezőnyben.

Szóval egy kis illegális graffitis volt, de annyira befutott, hogy egy idő után mindenki az ő képeit akarta megvenni, megszerezni..Miközben őt ez pont nem érdekelte. De a hirnevet kihasználta. A könyv bemutatja az élettörténetét, s milyen vicces, hogy mindezt anélkül, hogy valaha találkozott volna Banksyvel. Ez egyáltalán nem zavaró, mert az iró jobban ismeri az alanyát, mint az alany magát. Rengeteg információt hoz, olyanokkal beszél, akik bizonyithatóan közel állnak vagy álltak hozzá. Lenyűgöző a történet, és mivel meglehetősen unikális, ajánlom mindenkinek, hiszen nem mostanában fog megtörténni, hogy egy grafitis világhirű lesz...

Képregényfesztivál

A képregények érdekes határterületen helyezkednek el a művészetekben. Mig a franciáknál teljesen egyenrangú egy regénnyel, nálunk finoman szólva nem ez a helyzet. Talán azért sem, mert azok a könyvek, amiket afranciáknál olvasok, és amikről itt a blogon is olvashattok, nem jelennek meg nálunk, igy esély sincs arra, hogy a képregényt ne a supermannel, esetleg a Hahotával azonositsák.

Na ezért jó ez a fesztivál. Mert ugyan jelen van a Superman is, de a hangsúly azért a saját történeteken, azokon az alkotókon van, akik önálló történeteket irnak, általában a saját életükről. Ilyenből is szerepelt jópár a Dürer kertben.
Ezzel együtt a rendezvény azért megmaradt a haveri barangolós alapokon, vagyis nem vitték túlzásba a szervezők a különprogramokat. Volt dedikálás, csere, előadás, de azért az emberek többsége a standok körül portyázott. Én is összeszedtem jópár könyvet, ezekről hamarosan beszámolok..

A művészeti vásár előtt eladott képek számitanak

Én művészetszerető ember vagyok, nem vagyok gyűjtő. De néha érteni vélem a gyűjtői rajongást is, amikor valaki úgy érzi, egy bizonyos képet neki mindenképpen meg kell szereznie, akár 160 millió dolláros áron is. Szerencsére ha ilyen érzések gyötörnének, akkor előbb festeném meg én azt a vágyott képet, mintsem licitálnék egy aukción. Azért művészettörténetből jópár esetet tudunk sorolni, amikor hisztéria alakult ki egy kép iránt. De mire véljem ezt a cimlapot, ami a Frieze művészeti vásáron jött szembe?

Advance sales are the new normal - vagyis előzetes, előre eladás az új normális. Gyorsan megkérdeztem new york-i galériás ismerőseimet, hogy ezt akkor úgy kell értenem, hogy az igazán menők még a vásár előtt eladják a még ki se rakott képeiket? De hisz ezt hivják vip napnak - kérdeztem őket, de lehurrogtak. Nem, ezt azt jelenti, hogy bizonyos művészek felé akkora tolongás van, hogy a gyűjtők csak várólistára kerülhetnek, és ott kell várniuk, hogy végre sorra kerüljenek. Nemhogy nem vásárolhatsz, de csak az igazán nagykutyák szerezhetnek meg bizonyos művészektől képet. Korábban mondjuk ilyen volt Banksy, Damien Hirst, Gerhard Richter...
Nevezhetjük ezt kapitalizmus 2.0-nak is. Miután minden eladó, sőt, a művészek ahelyett, hogy a lelkük kipárolgásából desztillált harmattal festenének, arra törekszenek, hogy mindenki tőlük akarjon venni. Néhányan, de ez tényleg pár ember, akkora sztár lesz, hogy nincs is annyi képe, amennyit el tudna adni, na őt megrohamozzák a gyűjtők, és ő meg sorra lepattintja az embereket..
Értem, hogy New York a pénzről szól, de ez kicsit kemény azért. Hány ilyen nagymenő művész lehet? Talán 5. És hány művész van? 10 millió? Ez aztán a demokrácia, csak a hypeolt művészek lehetnek még ismertebbek...

A busz a Frieze art fair-en

Az idei Frieze legnagyobb dobása számomra egy busz volt. De nem akármilyen busz! Egy mindenféle plüssel, paplannal kidekorált busz, amiben belül mesteien kifaragott utasokkal lehetett találkozni.

Volt olvasó utas éppúgy, mint hátraforduló gyerek, bombanő és kiégettt művész egyaránt. Az utasok karikatúrák, de annyira finoman kidolgozottak és annyira viccesek, hogy muszáj fetrengeni a röhögéstől. Közben minden négyzetcentiméteren találunk egy részletet, amit muszáj felfedezni, ezért aztán az őrnek kell szólnia, hogy hahó, mások is mennének már pár megállót a járgánnyal. Ez a busz nem illeszkedik semmilyen trendbe, egy átlagos műgyűjtő nem is igen tudja elraktározni, legalábbis  a nappalijában nem, de én a magam részéről szivesen feláldoznám a garázsomat...

Reigl Judit a Várkert bazár kávézójában

Válogatás a Makláry gyűjteményből alcimet viseli a kiállitás, lévén ő volt az, aki visszahozta itthon a köztudatba a festőnőt. De mi a túró ez a Várkert Bazáros helyszin? Hát persze, a Ludwigban már volt életmű kiállitás, ez meg nem az. Az a történet, hogy a Várkert bazár felújitásakor a régi vizgépházat is felújitották, de nem tudták, mi legyen ott. Kávézót, szükségtelenül puccos kávézót nyitottak, de azért kicsit snassz lett volna, ha csak egy kávézó van ott, ezért valaki kitalálta, hogy vigyenek kiállitást oda is. No de a tér nem igazán alkalmas erre - vetették fel, de hiába, mert amit egyszer eldöntöttek, az el lett döntve. Ezért is ingyenes ez a kiállitás: ezért nem hiszem, hogy bárki fizetne. Először is: a kávézó lóbetűkkel hirdeti magát, a kiállitás egy szemérmes papirfecnin mutatja, hogy a bejárat a pincében van. A pince viszont - mily meglepő, nem egészen kiállitási célra készült. Ezért apró képeket, fotókat, rajzokat raktak oda, amivel nincs is baj, egyfajta bevezető lehet. Csakhogy megérkezünk egy nagyobb térbe, és ott sajnos elakad a kiállitás.

Egész pontosan egy André Breton levelet látunk plakátméretben, körülötte pedig a nagy semmit. A másik oldalon is a nagy semmi látható, meg a plakátnak a magyar forditása. Ami egyébként egy magánlevél.
Mi történhetett? Sajnos kiderült, hogy mégsem elég nagy a Makláry gyűjtemény ahhoz, hogy egy ekkora teret belakjon képekkel, de valamit azért akartak kirakni, mégiscsak kiállitás van...Ez elég gagyi, és feltünő is.
De az igazi bajom nem is ez. Nem várom én el Maklárytól, hogy millió képe legyen Reigl Judittól, hiszen ami van, az is épp elég sok egy magángyűjteménybe. Viszont ez a - kiállitásnak azért nem nevezném- bemutató egyáltalán nem mutatja meg a festőnő képi világát. Egy-két pillanatban azt hisszük, hogy mintha, de annyira kevés a kép és annyira sok a maszlag, zegzugos a tér, hogy az egész értelmezhetetlen.

Az Alex Katz absztrakt

Skandallum, őrület, köpönyegforgatás: Alex Katz, aki egy hires portréfestő, egyszercsak a new york-i Frieze-en bemutat egy absztrakt művet. Szóhoz sem jutok.

Hiszen portréit mindig is csodáltam, erre itt ez a...Háromszor hét méteres kép. Szóval véletlennek azért nem nevezném.
Tulajdonképpen azon filozofálok, hogy teljesen felesleges bárkitől bármit megjegyezni, hiszen úgyis tudnak mutatni olyat, amit nem várnánk. Hiszen Alex Katz mellképfestő: mégcsak egész alakos képe is nagyon kevés van, annyira nem variál semmit. És akkor ez..

Frieze Art fair 1.

Őrületes New York hét jön, Frieze-el, Momával és mindennel, ami csak szem-szájnak ingere. New York sok szempontból a világ közepe, és persze erre szépen rá is játszanak: május első hétvégéjén nem kevesebb, mint 8 művészeti vásár nyilt meg egymás mellett.

A Frieze-en jelen vannak a legnagyobb galériák, a kinálat összességében éppolyan elképesztő, mint egy hasonló vásáron bárhol a világban.
Ami feltűnt, az a portré és az emberábrázolás teljes hiánya. Mintha hirtelen mindenki a személyiségi jogokhoz kapna, szinte mindenhol absztrakt műveket találtam, még olyan festőktől is, mint Alex Katz, aki pedig épp a portréiról hires. Sárga-zöld képe számomra a festő egészen más oldalát mutatta meg, mint amit eddig ismertem. Az a néhány portré, ami viszont kikerült, rögtön a középpontba is került. Az absztrakt anyag ugyanis rettentően hullámzó volt. Volt Sam Francis és Motherwell, akik a többmilliós kategóriában indultak, és nagyon sok olyan kép is volt, ami szerintem nem volt oda illő. No persze ezt minden vásáron érzem, nem újdonság.
A vásár maga egy egészen zöld szigeten van a belvárostól nem túl messze, de azért éppen elég távol ahhoz, hogy a kiutat is egyfajta kirándulásnak érezzük. Ez az elszigeteltség segit a hangulat megteremtésében és a ráhangolódásban egyaránt. Amire aztán szükség is van, mert az alkotások többsége figyelmet kér a nézőtől - amit aztán nem feltétlenül kap meg. Többezer kép egyetlen délutánra - ez bizony nem éppen látogatóbarát...