A mesebeli királylány esete a Fotóművészek Szövetségével

A következő bejegyzésben elemzem kicsit a bécsi Fotókönyv fesztivált, csak még előtte egy kis kitérő. A szövetség új arca, Mucsy Szilvia bejelentette, hogy a szövetség bizony ott lesz a bécsi fesztiválon, ami remek hir, hiszen már eddig is ott kellett volna lennie, de az előző elnökség nemigen foglalkozott ezzel. Ez tehát jó, nem? Hát igen, de csak úgy, mint a mesebeli királylány esetében, aki hozott is ajándékot… A meg nem is az volt, amikor megnéztem a kiállitói listát, és bizony ott szó sem volt a Fotószövetségről. Aztán szombaton kiderült, hogy mégis ott vannak, csak nemhivatalosan, mondhatnám bujkálva, az Ffs adott nekik egy negyed asztalkát, stikában. Tényleg ez lenne a legmegfelelőbb módja a Fotószövetség megjelenésének? Egyrészt a lehetetlenül kicsi asztaldarabkán alig pár könyv fért el, pedig jó sok könyvet bekértek, másrészt ez a mutyizás nem igazán elegáns.

És a java még hátravan. Az elnökválasztás az év elején ugyanis ugyancsak, hmm, nem elegánsra sikeredett. Volt ott minden, amiből Shakespeare új drámát irhatott volna, nem részletezem, hanem most a biróság, merthogy ugye a biróságnak kell ilyenkor közbelépnie, eltörölte a közgyűlésen minimum megkérdőjelezhető módon győző új elnök mandátumát. Vagyis akkor most nincs semmi, szeptemberben lesz új közgyűlés, addig se régi, se új elnök nincs. Na nem mintha számitana, mert az új elnök, bár vannak piros pontjai, sajnos nem tűnik annak, aki kivezetné a Fotószövetséget abból, amibe került. Merthogy a lényeg: ki ismerheti a Fotószövetséget, és főleg honnan? Ki gondolja, hogy ott valami komoly dolog zajlik? Na ugye.

Nem lesz többet kurátorszak a Momén

Érdekes, hogy nem kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy pitty-putty megszüntették a kurátor szakot a Momén. Az persze tény, hogy olyan kiállitásokhoz, amik pl. a műcsarnokban mennek, tényleg nem kell kurátor, lám, Mészáros Júlia is mennyi kritikát kapott a szalonmókájára, mellesleg jogosan. De. Egy valódi országban a kurátori szakma létezik, sőt foglalkoztatják is ezeket az embereket, teljesen természetes, hogy nem a galériatulajdonos vagy a főigazgató találja ki a programot, nem ő egyezkedik a művészekkel, és az éves programot, akár több évre előre nem a portás vagy az államtitkár találja ki sörözés közben. Mivel magam is találkoztam már kurátorral, ezért bátran állithatom, hogy a különbség zongorázható. Ahol nem volt kurátor, ott a galériás szólt, hogy vigyek be jövő héten képeket, keressem a Dórikát, aztán majd beszélünk. Ehhez képest egy másik helyen igy zajlott ez: jött egy email egy kurátortól, hogy bizonyos témában keres képeket, és küldjek neki javaslatokat, amik beleillenek az xy galéria profiljába. Mindezt pedig azért, mert 3 hónap múlva ilyen és olyan cimmel kiállitás lesz. Elküldtem a képekről készitett fotókat, ezután a kurátor javaslatot tett képekre, majd meglátogatott, hogy megnézze élőben is a képeket. Elmesélte, hogy mi a koncepció, kiket választott már ki, hozott alaprajzot, mesélt a galériáról, javaslatot tett a honoráriumra, szállitásra. Megfelelő időben kaptam meghivókat, és ha valami felmerült, mindig el tudtam érni. Még a megnyitó előtt találkozót szervezett az összes résztvevővel, a megnyitó estéjén pedig meghivott vacsorázni mindenkit.

Szóval egy galéria működhet úgy, hogy a tulaj ismer 10 festőt, és őket nyomja, de sokkal jobb, ha van valaki, aki kidolgozza a programot, tematikus javaslatokat tesz, szervez, satöbbi. Sőt. Elmegy egy megnyitóra, ott beszélget emberekkel, nem folytatom. Sőt, a kurátorok se folytatják, pedig lenne rájuk igény. Azzal vigasztalódhatunk, hogy gyakorlatilag eddig sem lehetett semmit elvárni a felsőoktatástól, ezután sem lehet. Ennyi.

Molnár Edit: a kert és a műtermek könyvajánló

A könyvhétről akartam irni. Évről évre azt látom, hogy egyre jobban visszaszorul az irodalom, és egyre jobban előtérbe kerül a mindenmás. Idén rengeteg gyerekkönyv volt és még több magyarságkönyv, ez utóbbi Erdéllyel, Trianonnal, Felvidékkel foglalkozik. Ha csak felszinesen nézzük a könyvek számát, akkor megállapithatjuk, hogy nincs semmi probléma, egyre több könyv van. Ha viszont az irodalomra szoritkozunk, akkor egyre szűkül a választék, és a Lib..Boookli…stb megjelenésével még az is csúszik bele a bulvárba. Persze semmi bajom azzal, hogy a Story magazin olvasói könyveket vesznek, de azt is nekem kell kiszűrnöm a kinálatból. A művészeti könyvekkel még cudarabbul bántak, mivel az utóbbi időben ugye már nincsenek kiállitások, igy viszont könyvek sincsenek. Teljesen érthetetlen, hogy a Mai Manó ház pl. nem ment ki, de persze gyakorlatilag egyik galéria/múzeum/intézmény sem volt kint, igy tehát Molnár Edit könyve az egyetlen, az is egy egyházi kiadó gondozásában. Nosza irjunk akkor arról!
Hát ez nem lesz könnyű feladat. A könyv visszaemlékezés a szentendrei műtermek 1970-es évekbeli időszakára, Barcsay Jenőre, Korniss Dezsőre, Kondor Bélára. Szubjektiv, leginkább emlékezés a régi szép időkre, ami szép, csak az ismerősökön kivül keveseket érdekel. Nem mintha nem szeretnénk többet megtudni mondjuk Kondor Béláról, de nem feltétlenül azt, hogy milyen teát ivott és milyen cipő volt rajta. Arról nem is beszélve, ha valaki esetleg nem ismeri Kondort, az innen nem fogja megismerni, ahhoz ez túl személyes.
Egyébként számomra máig érthetetlen, hogy miért nincs Kondorról normális album. A Kogart egyszer újra kiadta rajzai egy részét, és a Kossuth is kiadott egy albumot, de komoly, összegző munkáról nem tudok (persze lehet hogy műveletlen vagyok). Mint ahogy nincs Erdély Miklósról, Hajas Tiborról, Kerekes Gáborról éssatöbbi éssatöbbi… Ha innen közelitünk, akkor örülni kell ennek a kötetnek is, mert egy kicsit közelebb hozza ezeket az embereket. A könyvet mégis csak fanatikus rajongóknak ajánlanám, ők viszont már nyilván lecsaptak a példányokra..

Capa in color Pesten

Jár a pont ezért a kiállitásért, hiszen ezeket a képeket eddig csak New York-ban lehetett látni, meg persze a katalógust lehetett böngészni Párizsban és a jobb helyeken..Másfelől egy érdekes gondolatkisérletnek lehetünk tanúi: mi lett volna, ha Capa nem lép aknára Vietnámban? A szines fényképezés hóditásával képes lett volna ugyanolyan emblematikus képeket késziteni, mint fekete-fehérben?
A válasz természetesen nem. Bár mostanság azt hisszük, a minél több megapixel és minél nagyobb memóriakártya szükséges a jobb képekhez, valójában Capa képei egyszerűek és sokszor unalmasak is szinesben. A képei ugyanis a kompozicióról szólnak, és nem arról, hogy milyen szinű a zászló vagy akármi más. A szinesség leginkább csak zavaró folt. Vajon lenne bátorsága ma fekete-fehérben fotózni?

Újságirók félrehordása

Ha jóindulatú vagyok, akkor úgy irom, csalódott vagyok a honi újságirás miatt, ha mérgesebb, akkor mondhatom, hogy mérges vagyok rájuk. Nálunk ugyanis nincs igazi tétje a dolognak. A brit Top Gear-t fogom idecitálni, hiába autós tévéműsor: ott nincs mellébeszélés, a legdrágább autókat is kifigurázzák, és valóban életszerű példákat igyekeznek összehozni. De ezt csak azért emlitem, mert bosszant, ahogy az újságirók teljesen figyelmen kívül hagyják az olvasói szempontokat.

Ma például szivesen olvastam volna egy kicsit egy művészeti lapot. Mi az ami érdekelne? Mondjuk egy interjú Riegl Judittal. 2 éve volt most már a kiállitása, és azóta egyetlen sort sem irnak róla.Ackermann Ritának Zürichben van kiállitása, úgy tűnik csak engem érdekel. Mi lett a pár éve befutott, aztán eltűnt Batykó Róberttel? Kis Róka Csabával? Hogyan érintette a klasszikus (pl. Csontváry) képet piacát a Kogart kiesése? Mi érné meg jobban: egy befutott kortárs képbe fektetni vagy egy klasszikus, de az életműben gyengébb szerepűvel? Hogyan lehetséges, hogy még mindig minden második eladásra kinált kép hamisitvány? Ki rendelt már mondjuk New York-ból könyvet és meg is érkezett?

Az utóbbi 5 évben nagyon elszaporodtak a pr jellegű irások. Akik nem tudnák, ez azt jelenti, hogy az újságiró nem csinál semmit, maximum stilisztikailag átnézi a pr-os által megirt cikket. Igen ám, de a pr-os el akar adni, ezért nem érdeke, hogy az a cikk valóban értelmes legyen – csak az, hogy az általa nyomott cég kedvező szinben tűnjön föl.

Továbbmegyek: az sem minőségi újságirás, amikor az újságiró elmegy egy megnyitóra, megirja az anyagot, és kész. Nem helyezik kontextusba, nem irják le, hogy egyébként kikre emlékeztet az adott anyag, igy viszont pont a lényeg marad el. Minőségi újságirókat kérek!