Kiállitások a Műcsarnokban és a Vigadóban

Előbb-utóbb valamit kezdenünk kell majd az mma-val (magyar művészeti akadémia). Immár két helyen, a Műcsarnokban és a Vigadóban is teljes gőzzel mennek a kiállitások, és a teljes ignorálásuk ugyan teljesen jogos, de mégis nem túl konstruktiv. Habár az mma-nak kellett volna gesztusokat tennie. Mégegyszer: az mma-val nem az a főbaj, hogy ugyanúgy ideológia mentén juttatja helyzetbe a potentátjait, még Fekete György sem érdekel, hanem az a fő probléma, hogy egy 100 évvel ezelőtti művészeti világot akar újrateremteni, pont a művészet lényegét, a szabadságot vonva el az alkotóktól. Mert mondhatja azt, hogy őt a keresztény festészet érdekli, mondhatja, hogy a magyar festészet érdekli, de számtalanszor láthattuk már, akár a Műcsarnok Mi a magyar? kiállitásán is, hogy ezek a kategóriák rettenetesen nem illenek bele a valós mai helyzetbe. Azt is százezerszer leirtam, hogy nem attól lesz magyar valaki, hogy óriási magyar zászlót fest, hanem attól, hogy megpróbálja az országot külföldön népszerűsiteni, a munkái sikeréből cseppeket juttatni haza is. Borzasztóan bánunk a külföldön sikert arató művészeinkkel, és ezen nem fog segiteni az, hogy most már olyan nyelvet is kényszeritenek a művészekre, ami nem is áll jól, külföldön viszont egyszerűen érthetetlen is. Eleve a politikának, az egyháznak azonnal távoznia kellene a művészeti porondról. Nem vagyok hajlandó úgy értelmezni a művészeti életet, ahogy azt az mma elvárná, tudniillik hogy van egy népi, nemzeti, keresztény oldal, és vannak a többiek, a szánalomra méltó pondrók, akik eleve értéktelenek. A legnagyobb veszélynek azt tartom, hogy meghonosodik a nemzeti művészet szóösszetétel, és a Műcsarnokban megfellebezhetetlen festőóriások mutatják be az egyébként máshol ismeretlen műveiket. Ezért is határoztam el, hogy nem megyek a Műcsarnokba addig, amig erről szól az ő olvasatuk.

Csakhogy van egy kis bökkenő. Mert az érthető, hogy most hirtelen rengeteg eddig ismeretlen művész kerül elő, akik persze nagyon nemzetiek és vallásosak, de a Műcsarnokhoz igazolt Rockenbauer Zoltán is, akinek két könyvét korábban egekig magasztaltam. Akkor most irjam le utólag a teljesitményét? Dehogyis! Akkor mondjam azt, hogy a pénzért van ott? Vagy kit érdekel az egész? És vajon le kell irni pl. Jankovics Marcell egyébként értékes művészetét csak azért, mert megzavarodott a milliárdoktól? Azzal pont őket másolnám, épp ezért az Újművészet lap segitségével tekintsük át a Vigadóban és a Műcsarnokban zajló kiállitásokat.

Csáji Attila az életrajza szerint a 60-as években az avantgárd élet egyik szervezője, aztán lézerrel kezd el foglalkozni, aztán meg megint beleveti magát a szervezésbe, fényszimpóziumot szervez, kiállitásai viszont nagyrészt felejthető helyeken, bárminemű nemzetközi kapcsolat nélküliek (komolyan beirja a Symbolt mint valami komoly helyet). Nem bántani akarom, mielőtt valaki rámsüti, csak egyszerűen nem tudom eldönteni ez alapján, hogy egy jó értelemben vett lelkes amatőrről, vagyis műkedvelőről beszélünk, vagy komoly művészről. A honlapja mindenesetre elég borzasztó, persze lehet, hogy nem tehet róla, nem követi az újabb dolgokat. A kiállitási képek alapján sem tudom eldönteni, hogy egy kreativ diszkófényesről van szó, vagy ennél többről szól a dolog. Ez egyben rámutat arra is, hogy mennyire veszélyes pont ezeket az embereket felkarolni. Nem mondom, még akár az is lehet, hogy nagyon érdekes és előremutató a dolog, de nagyon nehéz becsatlakozni a mostani történésekbe.

Bartusz Györgynek látszólag könnyebb dolga van a Vigadóban, hiszen az a kiállitóhely korábban nem létezett, senki sem fogja összehasonlitani korábbi tárlatokkal, hacsaknem Makovecz-el, bár az elég nehéz lenne, mivel más a műfaj. Viszont a gesztusfestészet bevitelével és kiállitásával az mma lábon lövi magát, mivel ez az a műfaj, ami garantáltan nem nemzeti, és semmi köze a Vigadóhoz. Hacsaknem… A képek cimei  limitált idő 1 + 1 másodperc, satöbbi, ebben pedig meglehetős iróniát vélek felfedezni. Bár természetesen a képek nyilvánvalóan nem 2 másodperc alatt készültek el, már csak a rétegzettség miatt, vagy az egymást fedő szinek miatt (száradási idő!), azt el tudom képzelni, hogy ezzel fricskázni akarja a gesztusfestészetet: lám, ilyet én is tudok, ráadásul ilyen gyorsan!

Ezek persze megint prekoncepciók. A legjobb, ha egyszerűen elolvassuk a Kassán élő művész történetét, és mosolygunk. Nem, erről a művészetről nem beszélünk.