2015. május 24., vasárnap

Hegyi Lóránd: Fragilité de la narration könyvajánló

Ez egy szakkönyv olyanoknak, akik pl. tudják ki is a cimben szereplő emberke, aki mellesleg a Saint-Étienne modern művészetek múzeumának igazgatója - ami Lyon mellett van, ami meg Genf közelében van, vagyis Párizstól jó messze. Ezzel együtt ez a karrier kb olyan, mint Chris Hatfield-é, aki Kanadaiként lett űrhajós, vagyis számunkra már ez is teljesen elképzelhetetlen és őrület. Már a rendszerváltás előtt nagyon sok referencia szólt Hegyi Lórándról, és a mára már magyar ügyekkel nem foglalkozó művészettörténész hitelét az is növeli, hogy az itthoni mezőnyből egyedül Fehér Lászlót emelte ki és szervezett neki kiállitást (ami azért talán már túlzás). Az elbeszélés törékenysége könyvcim kicsit arra utal, hogy nem a szent grált fogjuk megtalálni 2 oldalon belül, hanem pusztán (de mennyivel jobb igy) a nézőpontok sokszinűsége és egymásrapakolása után az olvasó döntheti el hogy mit szeretne gondolni (a hazai mezőnyben pl. Rockenbauer Zoltánnal közös ebben).
Középeurópa mint probléma, mint góc, a könyv leginkább erről szól. Ugyanis rettentő furcsa, hogy London, Párizs és mondjuk Köln között dőlnek el Európa leginkább közéletet meghatározó művészeti kérdései, esetleg néha egy kis München beleszólhat, Bécsben is van élet, de ezzel végképp kifújt, legalábbis nyugaet-európa számára (elég bármilyen neves művészeti lapot megvenni hogy ezt lássuk). Prága? Érdekes szinfolt. Az olaszok eleve nincsenek is rajta a térképen, a spanyolok próbálkoznak, de hiába, a többieket meg hagyjuk. Ez a jelenség amúgy bármikor megfigyelhető akár Bécsbe érve is: mondjuk az ESSL-ben kiállitó Georg Baselitz-et nézve valóban csak annyit tudunk mondani a 4 *5 méteres gyönyörű vásznakra, hogy ilyen művészünk nekünk nincs. Jó, persze ez igazságtalan volt. Meg úgy az egész igazságtalan, hiszen azért Budapesten is vannak művészek, meg a lengyeleknél, meg még délebbre is, csak senki sem tud róluk semmit. Hegyi Lóránd kötetének főmotivuma pedig éppen az, hogy  közelitsük meg a művészetet éppen közép-európán keresztül. Ő pedig elég authentikus személy erre, hiszen itt született, itt élt.
Ezzel együtt nem hiszem, hogy a franciák a könyvet elolvasva hirtelen magyar művészeti gyökereket kezdenének keresni. Egyrészt annál intelligensebb a könyv, hogy direktben mondja, másrészt a kötetcim és a főmotivum is valójában csak egy keret, melybe elég sok belefér. Mégis, már csak azzal is, hogy egyáltalán behozta ezt a témakört a nyugati közbeszédbe, abszolút dicséretes. Már csak néhány száz másik Hegyi Lóránd kellene, hogy ezt egy kicsit nyomatékositsuk is....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése